Az idén tizenhárom éves Zsidó Nyári Fesztivál stílusosan a tizenharmadik életévüket betöltött zsidó fiúk felnőtté avatási szertartását választotta központi témájának. Ezt, vagyis a bar micvót dolgozza fel Fodor Zoltán új társulata, az Inversedance számára koreografált előadása is, melynek ősbemutatója Kulcsár Noémi Esküvő című koreográfiájával együtt a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában volt látható a fesztivál második szombatján. 

 

Bár a félig felújított, üresen is impozáns épület gyönyörű, spritiuális kulisszaként funkcionál, valódi színpad és nézőtér híján nem ideális helyszín táncelőadásokhoz. Nem valószínű, hogy az alkotók szándéka szerint, de a szokásrend és indulatok közötti feszültség ily módon a közönség sorai közé is beszivárog. Az első negyedóra azzal telik, hogy mindenki eldönti, az illedelmesen ücsörgők, vagy inkább a sor közepéről indulatosan kikászálódók, az előadást állva végignézők táborához akar-e csatlakozni. 

 

Rend és felhőtlen öröm. Felhőtlen öröm és zilált érzelmek. E szembenállásokat az este címe is előrevetíti. A terített asztalról eszünkbe jut a családi ünneplés, a közös lakomák és beszélgetések, de a fehér abrosz melletti feszengés, a közösség nyomasztó elvárásai is. De „terített asztal” a jelentése a XVI. században íródott  törvény- és szertartáskönyv nevének, a Sulchan Aruch-nak is, mely szisztematikus rendben rögzíti a zsidó hívők életére vonatkozó szabályokat és tradíciókat.

 

A zsinagóga falára vetített filmen egy fiút látunk, amint belép egy zsinagógába, melynek nagy kapuja bezáródik mögötte. Fodor Zoltán koreográfiájának főszereplője a bar micvó előtt álló kiskamasz, aki tudja ugyan a dolgát, de tele van kétségekkel. A magányosan imádkozó Rónai Attila előbb Kiss Róberttől kap testvérien pajkos, majd Fodor Zoltántól atyaian bátorító támogatást. Energikus, játékos és erőt sugárzó táncba vonják a felnőttkor küszöbén álló fiút, aki felveszi a ritmust, a férfiak ritmusát, bizonyítja önmaga számára is, hogy immár neki is köztük a helye. Ezt jelképezi az imaszíjat idéző szalag is, amely miközben a táncos a földön forog, fokozatosan bal karjára csavarodik. Elvileg tehát készen áll arra, hogy először olvasson fel a Tórából. 

 

Az igazi feladat azonban még hátra van, az újra magára maradt fiút saját félelmei és vágyai tekergik körül. És mivel mégiscsak egy tizenhárom éves serdülő fiú fejében teszünk sétát, minden, ami a lelke bugyraiból kerül elő, vonzó női testet ölt. Az előadás leghosszabb, középső részében egymás után kúsznak, gurulnak, szivárognak be a színpadra a homályosan azonosítható érzések, melyeket négy táncosnő (Balkányi Kitty, Balássy Szilvia, Dobrovics Réka, Széki Zsófia) jelenít meg. A magas nyakú, ám testhez tapadó felsőben és rebbenő hosszú szoknyában hajlongó, tekergőző, éteri erotikát sugárzó nőalakok hol egyszerre, hol külön-külön „támadnak” a fiúra, aki lassan-lassan szembenéz velük, partnerükké válik, irányítani kezdi őket. Legalábbis szerepe szerint. A táncprodukció egészét nézve azonban kissé elveszett marad a főszereplő. Bár előadásmódjának technikai részébe nem lehet belekötni, és a buliban esetlenül udvarló kamaszt is minden nehézség nélkül alakítja Rónai Attila, azt már nem tudja elhitetni velünk, hogy az ő tudatalattijában járunk, hogy ő áll az előadás fókuszában. Sokkal inkább uralják az előadást a női szereplők. Így a záró momentum, amikor Rónai – jelezvén, hogy felkészült a felnőttségre – lendületesen kitárja a tóraszekrény ajtaját, inkább tűnik slusszpoénnak, mint egy érzelmi utazás végpontjának.

 

Kulcsár Noémi Esküvője folytatja, de sok szempontból ismétli is a Bar Micvót. Az előző előadásban vízióként felbukkanó menyasszony és vőlegény (Ékes Georgina és Csere Zoltán) ezúttal központi szereplő. Akárcsak Fodor előadása, Kulcsár Noémié is rövid filmjelenettel kezdődik: homályos képek idézik fel a menyasszony rituális fürdetését. A filmnek a konkrét szituáció rögzítésén túl ezúttal sincs semmi szerepe, egyik előadás sem csorbulna, ha ezek nem lennének. Az Esküvő is a fiatalok szülői támogatásával indít, majd a szertartás elemeit (lefátyolozott arcú menyasszony, pohártörés, mazel tov felkiáltás) felvonultató középső rész után a Ponyvaregény főcímdalaként elhíresült dallamra, a Misirlou klezmer változatára előadott mozgalmas fináléval zárul. Még a főszereplők „elkallódásában” is hasonlít a két produkció. 

 

Sokat levon az előadás erejéből, hogy az  ifjú pár tagjai között nem érződik igazi érzelmi kötelék. Mintha kellékei s nem főszereplői lennének a szertartásnak. Komolyak, amikor kell, mosolyognak, ha szükséges, szép emelésekkel tarkított duókat látunk tőlük, kettősük mégsem működik igazán. Ez különösen azért szembeszökő, mert azok a jelenetsorok, melyekben a vőlegényt, Csere Zoltánt az örömanyát alakító Lőrinc Katalinnal látjuk, megkapóan szépek és intimek, különleges izzást kölcsönöznek az előadásnak. Nem mintha újdonság lenne, de Lőrinc Katalin ezúttal is bizonyítja, hogy hiába áll mozdulatlanul az előadás nagy részében, hiába kap kisebb mellékszerepet, jelenléte valóságos vákuumot képez a színpadon. Az ő figurája az egyetlen, aki többé válik egy, a menyegzőhöz elengedhetetlen résztvevőnél. Ő maga az óvó, megtartó, ám szigorú és kérlelhetetlen tradíció.

 

Akár Fodor nemrégen alakult társulata esetében, az Esküvő színlapján is egy nem túl ismerősen hangzó társulatnévvel találkozunk, de ez nem azt jelenti, hogy a táncosok is ismeretlenek. Az N.G. (vagyis New Generation) Dance Project tagjai közül jó páran Barta Dóra társulatának tagjai, mindenesetre mindegyikük évek, évtizedek óta színpadon áll. A műsorfüzet szövege elvileg segít a társulatnév értelmezésében: az új generáció szókapcsolat eszerint a formanyelv megújítására és a társművészetek ötvözésére irányuló törekvést jelzi. Kulcsár Noémi és táncosai munkáján viszont sokkal inkább a gondos munka, mint a progresszív szemlélet érződik. A társművészetként előbukkanó videórészlet nem épül be szervesen az előadásba, és a táncosok mozgása nem közvetít semmi váratlant. Mindkét előadásról elmondható, hogy csak annyit mond el e két zsidó szertartásról, amennyit már eddig is tudtunk. Az alkotók hiába beszéltek ősi rítusokról a kortárs balett nyelvén, ez még nem jelenti azt, hogy valódi diskurzust kezdtek ezekkel a hagyományokkal.