Az idén hatodik alkalommal startoló Busho rohamos fejlődést mutat a kvalifikált kisfilmek színvonalában: bátran állítható, hogy a díjazott élvonal világviszonylatban is impozáns. A nevezett munkák minősége nemcsak az előválogatók és a zsürorok szigorának a függvénye, hanem következik a rövidfilmes forma izmosodó tendenciájából is. A kisjátékfilm amellett, hogy költséghatékony, a kezdő alkotók névjegyéül szolgál, amit a producerek előszobáiban hagyhatnak a komolyabb, nagyjátékfilmes tervek megvalósítása előtt. Ez a gondolkodásmód a Busho programján is meglátszott: a fiatal kezdők egyre nehezebb anyagi helyzete profizmust, pontosságot és feszességet követel, de emellett a digitális technika hozzáférhetősége szélesre tárja az ajtót: egy jó ötlettel szinte bárki kipróbálhatja magát a kamera mögött.
 Benigni |
A bizonyítási vágy nemcsak a producereknek szól. A széles műfaji paletta arról árulkodik, hogy a felhozatalra a közönségbarát szemlélet volt jellemző. A vígjátéktól (Uwe+Uwe, Felfújható nagyi, Fuss nagyi fuss!, Virágbimbó) kezdve a bűnügyi filmen (Stricik, 1 töltény, Oedipus) át a sci-fiig (Hippocampus, Dögevő, Gyilkos) majd az összes filmes műfaj képviselte magát kicsiben, sokszor izgalmas önreflexióval kísérve. A profizmus és a műfajiság révén megemelkedett színvonal a magyar kisfilmeknek nem, a nemzetközi animációsoknak annál inkább kedvezett. Talán az erős mezőnynek volt köszönhető a magyar rövidek elenyésző száma. A versenyprogramban többnyire más fesztiválokon már bizonyított alkotások kaptak helyet (mint például Breier Ádám: Cathrine magánélete, Veres Attila: 1 töltény, Géczy Dávid: Stricik, Kenyeres Bálint: A repülés története, Pápai Pici: Tudsz így szeretni, Simonyi Balázs: Túra, Papp Szilvia: Le(f)t, Maly Róbert: Ulmi szabó). Köztük a műfaji kísérletezések bátortalanok, és még ha vannak is, mint a Stricik, vagy az 1 töltény esetében, akkor túlságosan megkreáltnak hatnak. Két filmet mindenképpen érdemes kiemelni: A repülés történetét, amely nagyszerű ötletre épülve kísérletezik a történetmesélés technikáival, és Breier Ádámtól a Cathrine magánéletét, amelyben maníroktól mentesen kerül átélhető közelségbe egy kislány drámája, és a rendező végig képes a néző tekintetét vezetni, a feszültséget fenntartani.
Az összebarkácsolt animációs filmecskékben rejlő óriási kreatív energiát csak kevés élőszereplős rokon tudta felülmúlni. Az egységesen magas színvonalú programból a Perpetuum mobile és a Benigni külön említést érdemel. A lengyel Perpetuum mobile igazi formai remeklése a test, technika és a film kapcsolatáról vall, miközben fény-árnyék kontrasztjaival és sötét, szorongató díszletvilágával felidézi az expresszionista rémfilmek hangulatát. A legjobb animációnak járó díjat elnyert Benigni egy szívszorító egymásra találás története a xilofon művész és a saját testén felfedezett tumor között, vérbeli tragikomédia módjára egyszerre megpendítve az öröm és szomorúság húrjait.
 Bulkin utolsó napja |
Díjat kapott még a legjobb vígjátéknak járó kategóriában a karcos Uwe+Uwe, amelynek kedvesen humoros történetében a morcos kamionsofőr egy menekült családra bukkan kocsijának rakterében, hogy aztán segítsen az anyának megszülnie kisbabáját. A legjobb ötlet díját, megérdemelten, egy magyar animációs dokumentumfilm, az Ez titok az ilyesmi… kapta. Ebben idős emberek vallanak a párkapcsolat működéséről, miközben a hímzett falvédők népi szereplői megelevenednek. A legjobb operatőr díját Maly Róbert Az ulmi szabó című filmje kapta. Sajnos a rendező-operatőr filmje nehezen befogadható és zavaros az irodalmi alapanyagát képező Brecht-vers ismerete nélkül.
Az első és második díjat két, stílusban és hangulatban nagyon különböző film kapta, jól mutatva a fesztivál változatos programját: az orosz Aleksey Andrianov szatirikus kisfilmje, a Bulkin utolsó napja nyerte el a Golden Busho-t, és az indiai Shumona Banerjee színes-szagos remeklése, a Virágbimbó vitte el a Silvert. A Bulkin… egy mind dramaturgiailag, mind formailag tökéletesen kivitelezett, elgondolkodtató és egyben szórakoztató mese a kisember világáról, a bürokrácia működéséről és a halálról. A valóban zseniális darab azonban a Virágbimbó volt, amely lüktetésével, játékosságával és humorával kegyetlenül rávert az egész versenyprogramra. A 16 milliméteres nyersanyagra forgott filmecske igazi gyöngyszem. A transzvesztita prostituált és az elmebetegség szélén álló angoltanár egy szobába bezárva találják magukat, és a kommunikáció különböző módjain alkudoznak az éjszakáról. A cselekmény felmondása meg sem közelíti a film – különösen az európai szem számára – rendkívül egyedi világát.
A Virágbimbó ellenére, vagy éppen annak okán, hiányérzet marad a fesztivál után. Mert a szórakoztató műfaji kísérletek és a profi szerkesztésmódok mögött a legtöbb esetben nem munkált eredeti látásmód. Még a nyíltan vagy burkoltan politizáló filmecskék, mint az Uwe+Uwe, a Sajt, a szélsőjobbal foglalkozó Szálak, vagy az experimentális munkák, mint Magyarósi Éva Lénája, az Egykerekű film, Kafkának a Keselyű című novellája ihlette A város, sem pótolták a szabad vélemény kifejtésének lázadó igényét és a személyességet. Ezért aztán igazán szerethető és emlékezetes alkotás csak elvétve akadt. Miközben a kisfilmesek lázasan igyekeznek szórakoztatni, és amerikai mintájú sablonokat hazájuk egyedi ízeivel keverve valami eredetit kifőzni, vagy éppen komolykodó, elgondolkodtatni akaró művészi kivitelű munkákat alkotni, mintha elfeledkeznének a személyes attitűdről és az őszinteségről. Mert ezek nélkül egy rövidfilm-fesztivál nehezen tud alternatívát kínálni a szintén 10-20 perces, nívós és szórakoztató daraboknak helyet adó Comedy Central csatorna esti programjával szemben.