A Naprát szerintem ugyanúgy tévedés népzenét játszó együttesnek titulálni, ahogy Roby Lakatos zenekarát cigányzenekarnak vagy népi együttesnek. Még világzenés bandának sem mondanám, holott 2008-ban a Jaj, a világ című nagyszerű lemezük a világzene kategóriában találtatott a legjobbnak a Fonogram Gálán.

Napra

Érdekes módon a Napra mégis inkább népi együttes, mint Roby Lakatos bandája. Vezetője, a karizmatikus gitáros Both Miklós – aki legutóbb Radnóti-esttel lepte meg közönségét – legalább annyira az együttes prímása, mint saját zenekarának Roby Lakatos. Gitárprímásnak aposztrofálják, teljes joggal, számos zenei fórumon. Gitárjátéka egyértelműen a prímásokat idézi, annak ellenére, hogy olykor belesiklik a legkeményebb rockba, éneklése, előadó attitűdje pedig ha valakit, akkor leginkább a vad Henry Rollinst idézi (aki ma már főleg íróként és showmanként ismert). Both állandó résztvevője a Rendhagyó Prímástalálkozónak, amely éppen az ő részvétele miatt is rendhagyó, játszik a Barbaro zenekarban, de leginkább a Naprának kötelezte el magát. Ő a banda vezetője és zeneszerzője. Szerzeményei a népdalokat idézik, de valójában műdalok. A népzene vadsága és nyersesége, szikár erotikája lüktet a Napra zenéjében, az tapad meg az alján minden szerzeménynek.

Both – minden kétséget kizáróan – hazánk egyik legeredetibb és legjobb gitárosa. Roby Lakatos pedig az egyik legjobb hegedűse. Az időjárási körülmények a koncertezőket a Bujtosi Sportcsarnokba kényszerítették. Mindkét együttes cifrább és vadabb koncertet adott volna szabadtéren: úgy éreztem, bent nem tudtak teljesen felengedni, s bár mindkét együttes jó koncertet adott – olyat, amit ülve nehezen lehetett kibírni -, nem adták ki magukból a maximumot.

Both Miklós gimnazista volt, amikor megismerkedett Bartók Béla szerzeményeivel. A Bartók iránti rajongás határozta és határozza meg gitárjátékát. Maga is gyűjtött népzenéket, s eleinte, ahogy korosztályában sokaknak, számára is a Muzsikás együttes jelentette a népzenekart. Nem csak Bartók, de az általa kedvelt Liszt és Jimmy Hendrix is letagadhatatlanul hatott Both nagyon tudatosan formált, kialakított stílusára. Fender Stratocaster elektromos, három hangszedős gitárját oly módon alakította át, hogy a húrlábnál (bridge) lévőt ikertekercses (humbucker) hangszedőre cserélte, ezzel azt érve el, hogy a gitárhang lebegőbb, ugyanakkor mélyebb, teltebb legyen, és a Fender gitár hangja így a Gibson Les Pault hangjához is közelítsen. Ez egyedi, a magas hangoknál a kihangosított hegedűjéhez hasonló hangzást idéz elő. Ahogy a gitárt, legalább olyan tudatosan a gitár pedálrendszerét is átalakította, egy G-lab looperbe építve be azt. 

Roby Lakatos (A képek forrása: Vidor Fesztivál)

Both balkéz játéka egészen lenyűgöző, hihetetlenül fürgék az ujjai, nagyon pontosan és összeszedetten dolgozik a gitáron. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy nincs ma jobb dallamformáló nála. Nem egyszer kapcsol a lassú témák után hihetetlen sebességre: folyamatosan fenn tud tartani egy – egyébként szinte csak a hegedűvel és a gitárral fenntartható – feszültséget. Abban mindenképpen Hendrixhez hasonlít, hogy az egyre fokozódó feszültséget szinte szétrobbantja, és az akkordbontásai a végén olyanok, mintha hangfoszlányokat szedegetne össze. A szétrobbantott dallam foszlányait. Ez leginkább az olyan, lassabban induló daloknál volt tetten érhető, mint a Rég – melynek szövegét Lackfi János írta –, az Erdőben vagy a Tulipános. Kevésbé akkor, amikor eleve gyors tempóval kezdett. Both együttesében kiváló zenészek vannak: ilyen a nagyon tisztán éneklő Krámli Kinga, ilyen a hegedűs, az Országos Prímásverseny első helyezettje, Hegedűs Máté, és ilyen a harmonikás, Bobár Zoltán „Boby” is. És végre megértettem, miért nyilatkozta több helyen is azt Lovasi András, hogy a Kispál megszűnésével keletkezett űrt a Napra fogja betölteni.

Ahogy Both, Roby Lakatos is a tempó felpörgetésével, az egyre gyorsabban pergetett hangokkal ér el hatást. A már hat évesen nagy sikerű koncerteket adó hegedűs zenész családba született, egyenes ági leszármazottja a legnagyobb prímásnak, Bihari Jánosnak, bátyja a neves szaxofonos, Tony Lakatos. A Brüsszelben élő zenész partnerei voltak már a színpadon Maxim Vengerov, Vadim Repin, a klezmer zenész Giora Feidman és a jazz zongorista fenomén, Herbie Hancock is. Legsikeresebb lemezeit, így filmzene albumát is, a Deutsche Grammophon adta ki.

Roby Lakatos olyan kopott óriási slágereket is játszik – erősen alkalmazkodva a hallgató elvárásaihoz –, mint az Ocsi Csornije, a Monti csárdás, a Pacsirta vagy a Keresztapa szerelmi motívuma. Akik ilyesmire, vagyis népszerű egyvelegre vágytak, csalódhattak. Igaz, kicsit azok is, akik vérbeli jazzre számítottak. A zenekar kiváló zenészei alig-alig álltak ki egy-egy szólóra, talán legtöbbször a zongorista, Frantisek Janoska, és kapott kb. tizenöt perc lehetőséget a húrokat bravúrosan kocogtató cimbalmos, a briliáns Dongó-variációkat előadó Lisztes Jenő is.

A prímet Roby Lakatos vitte: játszott mai slágerfeldolgozásokat, Vaya Con Diost, Bihari-darabot és egy kevés filmbetétdal-átdolgozást is. Hegedűjátéka érdekes, hiszen legalább annyi Grapelli van benne, mint Bihari. Azért is örvendhet megbecsülésnek hegedűs, jazz muzsikus körökben, mert még a mai régi zenés iskola hatása is tetten érhető – különösen legato – játékán. Együttese nem hagyományos cigányzenekar: a brácsát gitár helyettesíti, és a második legfontosabb hangszerré a zongora lépett elő az est folyamán. Frantisek Janoska egyébként legalább olyan jó muzsikus, mint az együttes vezetője: hozzá hasonlóan ő sem elégszik meg a sablonos, a cigányzenére és a megszokott, a közönség által is várt cigányzenés-formulákra hagyatkozó szólókkal.

A mintegy tucatnyi parádés szám közül koncertjükből kiemelkedtek a balkáni dalok. Bár nem voltak olyan csapzottak, ziláltak, mint amilyenek a Taraf de Haidouks és más autentikus együttesek előadásában, de ütöttek, mámorítóak voltak, mint egy deci jóféle nyírségi pálinka.