Neil Simon – Cy Coleman – Dorothy Fields: Sweet Charity / Magyar Színház
2010.09.08.

Az új direkcióval első évadját kezdő Pesti Magyar Színház tempós startot vett: a Sweet Charity igencsak próbára teszi a társulatot. És ez jó, akkor is, ha nem mindenben veszik sikerrel. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Kockázat, bevállalás – a színház egyik legsajátabb dolga, és helyből értékesebb, mint a langyos unalom, a biztonságos középszer, az érdektelen penzum.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
A Sweet Charity bonyolult dolog: van benne zene, ének, tánc és szöveg, olykor egyszerre; és mindemellett – de inkább előtte – valami drámaféleség is, bár az opusznak ez a leggyöngébb pontja. A szegény és jólelkű bárlány (ad notam: utcalány), Charity, az ő nagy szívével és butácska naivitásával minden szembejövő férfiba beleszeret, és miközben lelkiismeretesen ellátja esti-éjszakai munkáját, szép, nyugodt és átlagos polgári életről álmodik.

Köztudott, hogy a musical forrása Fellini filmje, a Cabiria éjszakái (de ha valaki nem tudta volna, hát láthatja a plakátját a díszletben), mégsem érdemes ahhoz hasonlítani; a darabgyáros Neil Simon verziója, melyet eredetileg Bob Fosse koreografált és rendezett, gondoskodik arról, hogy markánsan váljék le ihletadó mintájáról. Charity amerikai lány, New Yorkban keresi a boldogságát. Lett hát zene a sztorihoz, Cy Coleman szerezte, lettek dalok, Zöldi Gergely fordításában, és a koreográfia sem Fosse-é, hanem Dékány Edité.

És bár a jelenetezés nem túl bonyolult, azért mégiscsak akad néhány helyszín, amely musicalhez illő, minimum elegáns díszletet igényel. Cziegler Balázs jó látványvilágot teremtett, legalábbis ami a felülről belógatott elemeket illeti: képregényes-pop-artos (leginkább tán Roy Lichtensteint idéző) képei nemcsak tetszetősek és dramaturgiailag is hasznosak, hanem jótékonyan borítanak markáns atmoszférát a színpadra. Amire annál nagyobb szükség van, mert a bútorok viszont (már amikor vannak, szerencsére kevésszer) pöffeszkedőek és „mű-amerikai” vacakok. A jelmezek – Bujdosó Nóra munkája – a revüben jók, máskor leginkább közhelyesek.


Revü – ez bizony tetemes részét teszi ki az előadásnak: táncolnak a bárlányok, a tánckar, a főszereplők. Még tornászok is vannak, ők is táncolnak. A Magyar Színház társulata is hatalmas energiával dobta be magát; kivétel nélkül mindenkin az látszik elsősorban, hogy itt aztán meg van dolgozva a sikerért (ami föltehetően nem is marad el). Van, akinél a végeredmény lefegyverző, akad, akinél a látható erőfeszítés az. Auksz Éva játssza Charityt (az első szereposztást láttam), aki mindjárt az első jelenetben beleesik a Central Park egyik tavába (illetve belelöki a gaz szívtipró), és alig néhány apró vízfolttal kerül ki belőle – ez a jelenet, illetve ez a megoldás voltaképpen emblémája lehetne Pelsőczy Réka rendezésének: vizes is, nem is. Auksz Éva egyébként jól énekel, és jól hozza azt a csámpás-bájos, kissé esetlen figurát, amire kitalálták. Mozgása furcsa, de nem rossz: kissé el van rajzolva, de mintha nem a tudás hiányozna mögüle; leginkább talán az elementáris erő, a könnyed „mindent-visz”.

Ami megvan például az Oscart játszó Jegercsik Csabában, akinek a színpadi jelenléte még ebben a lélektani bakugrásoktól nem mentes szerepben is magától értetődő. A klausztrofóbiás Oscar lendületesen veti bele magát a megtalálni vélt boldogságba, majd ugyanilyen lendületesen hátrál ki belőle, amikor megismerkedik Charity „otthoni” környezetével – és Jegercsik még meg is győz bennünket az igazáról. Nem azért, nem úgy, de mégis, ugye…

Forrás: port.hu. Fotó: Martincsák
Auksz Éva. Fotó: Martincsák István (A képek forrása: PORT.hu)
Az örömlányok közül Ruttkay Laura tűnt flottnak, a többiek mintha több kemény műszak után álltak volna ki a premierre. Amúgy is – tán az új, komor stíl jegyében – lassú és szigorú több együttes daluk-táncuk, érthetetlenül vérszegény és fád. Nem úgy a revü, amikor profik ropják: ez kifogástalan, csak éppen túl hosszú, és meg is állítja a darabot (bár a parkolóházas táncjelenet kellemesen idézte föl sokunkban a Hair vonatkozó füves parki buliját, és volt idő rá visszagondolni).

Pelsőczy Réka annyira koncentrált a legnagyobb kihívásnak tekintendő revüre, a táncra, a dalokra, hogy a drámaszerű darabféleséget, amely pedig föltehetően az ő legsajátabb terepe lenne, hagyta elhalványulni. Így aztán – bár olykor kedvtelve néztük a különféle betéteket – mégis hiányérzet marad bennünk: sem a zene a fülünkben, sem Charity a szívünkben.

Vö. Molnár Gál Péter: Sweet Charity 
Fáy Miklós: Így szép az egész 
Markó Róbert: Friss levegő 
Zsedényi Balázs: Életstratégia 
László Ferenc: Lábon kihordva  
Kolozsi László: Kis Haver 

Szerző: Csáki Judit
Író:  Neil Simon,  Zeneszerző:  Cy Coleman,  Díszlettervező:  Cziegler Balázs,  Jelmeztervező:  Bujdosó Nóra,  Magyar dalszöveg:  Zöldi Gergely,  Koreográfus:  Dékány Edit,  Rendező:  Pelsőczy Réka,  Szereplők:  Auksz Éva,  Ruttkay Laura,  Jegercsik Csaba,  Gémes Antos,  Pavletits Béla,  Fillár István,  Tóth Sándor,  Benkő Nóra,  Szűcs Kinga,  Steinkohl Erika,  Dániel Vali,  Szatmári Attila,  Nánási Ágnes,  Horváth Zoltán,  Jankovics Anna,  Debreczeni Márta,  Szalay Katinka,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott