Születésnap, zsidó-keresztény szolidaritás, zsidó-cigány szolidaritás, nemzetköziség, barátság, sokszínűség, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsem. Ha a hívószó kevesebb lett volna, talán a műsor is rövidebb vagy legalább kevésbé szétfolyó lehetett volna. Pedig nem volt hiány tehetséges zenészben: ifj. Boros Mátyásnak és együttesének, a Judrom Klezmer Gipsy Bandnek a játéka kifejezetten profi, virtuóz és vérpezsdítő, s a kántorok egyike-másika is kedveskedett igen szép pillanatokkal.
 Sándor György / Giora Sharon |
Hogy mi is volt ez az esemény tulajdonképpen? Elsősorban zenés show, amelyben „humor”-nak az minősült, hogy A kántor nagyívű díszítése közben B kántor – amúgy joggal, hiszen akkortájt léphettünk át a rendezvény negyedik órájába – viccesen a karórájára mutogat. Másrészt, ne vitassuk el, a szereplők nyilván őszinte örömmel ünnepelték a Zsidó Nyári Fesztivál „nagykorúságát” és egyiküknek, az Indianapolisban honos Sándor Györgynek a 60. születésnapját. (Ugyan a Magyar Színházművészeti Lexikon 1949-re teszi Sándor születését, ám ezt a Dohány utcában egészen biztosan jobban tudják. Azt viszont feltétlenül megfontolásra javaslom, hogy a Szent-Györgyi-paradoxon hagyományosan sújtja a fesztiválokat: egy fesztivál 10. évfolyama pl. éppen 9 évvel követi a születését, s így a Zsidó Nyári Fesztivál is 12 évvel ezelőtt született; míg a zsidó fiúgyermekeket hagyományosan születésük után 13 évvel fogadták be teljes jogú tagként egyházi közösségükbe.)
De ha nem az aritmetika, akkor a zene tekintetében bizonyára kiemelkedőt nyújtott az ünnepi program – reménykedhet az optimista olvasó. Nos, ezt sem tudom egyérteműen megerősíteni. Hallottunk elsőrangú zeneszámokat, jobbára a zenekartól; hallottunk művészi értékű tradicionális vagy komponált zenét, igen szép előadói pillanatokkal, elsősorban a mediterrán díszített éneklésmód terén. És hallottunk nagy mennyiségű érzelgős limonádét, slágerfesztiválra emlékeztető gesztusok és manírok kíséretében. Időről időre kifejezetten komikusan hatottak a hatvanas-hetvenes évek érzelmes szerelmes táncdalainak – ízes tudományos műszóval, mert a „csasztuska” megjelölést talán mégsem volna ildomos használni – kontrafaktumként ható újjászületései emelkedett istenes énekek formájában. (A héber vagy jiddis szövegek tartalmáról csak egy-két esetben kaptunk tájékoztatást, de bizonyos kulcsszavak mégis elárultak valamit a jellegükről.)
 Shai Abramson |
A műsorban – a Judrom Klezmer Gipsy Band valamely részének, adott esetben egy szál zongorának a kíséretével – négy kántor lépett fel: Fekete László helyi főkántor, a már említett Sándor György (Giora Sharon) Beth-El Zedeck-i kántor, Shai Abramson, az izraeli hadsereg főkántora és – vendégként – Balogh Ferenc, a Hit Gyülekezetének kántora. Utóbbi többek között egy négy számból álló szólóblokkra is lehetőséget kapott a maratoni koncert második felében; kétségkívül ez volt a zenei mélypont, vagy máshonnan nézve a sziruposság tetőpontja. Itt bukkant a felszínre a Disney-filmzenék és a lakodalmas rock masszív inspirációja, amit a koncert más részeiben azért sikerült elkerülni. Egyebütt, a Band hangszeres számaiban és a vokális opuszokban a helyenként fel-felbukkanó nemes, tradicionális, autentikus mediterrán-orientális anyagon túl a magyar nóta, a menzeli asszociációkat keltő cseh fúvószene, a szovjet tömegdal, a francia sanzon, a csárdás és a kuplé zenei világa is szóhoz jutott, a duett-részekben pedig tercelés-füzérek sarjadtak.
Mindebből két elem hatott hitelesnek és élményszerűnek. Egyfelől az izraeli és az amerikai kántor ének-, dallamformáló és díszítéskultúrája, amely időről időre mégiscsak megmutatkozhatott, s a fiatalabb katona-kántor esetében ráadásul még intakt, értékes hanganyaggal is találkozhattunk. Másfelől a zenekar önálló számainak elsősorban a tradicionális cigánybanda előadói stílusán alapuló (bár dob- és zongoraszínnel denaturált) részei, ahol fény derült elsöprő temperamentumukra és muzikalitásukra, ifj. Boros eminens prímási erényeire és a cimbalmos, Lisztes Jenő lélegzeteleállító virtuozitására. A kántorok közül a még nem említett Fekete László hangjának szépsége a régi, s mára az éneksztárok mozdulatnyelvéből is sokat elsajátított. Sándor Györgyöt köszöntő szavai viszont őszinték és meghatóak voltak.
Németh Lehel és a valahai Karel Gott szellemének felidézői közül Fekete, Sándor és Abramson – a hangfekvésbeli különbségek ellenére – a háromtenor-jelenség új megtestesítőinek hatottak a zárószakaszban, amely a szirtaki karakterével egészítette ki az est spektrumát.