Joana a lisszaboni fado képviselője; a legnépszerűbb fadisták, vagyis fado énekesnők a lisszaboniak közül kerülnek ki. Az Mariza is, Mísia is, és az a Madredeus énekesnője, Teresa Salgueiro. Ők valamennyien adtak már nagysikerű koncertet hazánkban, népszerűsítve a portugálok dalkultúráját.
A fado a portugál tengerészek, a brazil rabszolgák és a betelepült arabok zenéjének különös elegye. Lényegét a saudade szóval lehet kifejezni, mely jelent nosztalgiát, fájdalmat, szomorúságot, elvágyódást is. A családjuktól távol élő hajósok ugyanúgy ismerhették ezt a saudadeval kifejezhető érzést, mint az Afrikába elhurcolt rabszolgák, vagy a hazájuktól távol élő arabok. A dalok eleinte nem is szóltak másról, mint a haza utáni vágyról: arról, hogy milyen jó lenne otthon lenni, élni, ülni a kandalló tüze mellett.
 Joana Amendoeira |
A legjobb énekesnők hangjában ez a szomorúság ott ragyog. A saudade nem azonos sem a letörtséggel, sem a melankóliával; ez a szomorúság az életünket meghatározó pillanatokra emlékezés boldogságával rokon. „A szomorúság az evilági boldogoké” – írta Anatole France. A fado és a nagy fadisták ezt a szomorúságot ragadják meg.
Joana Amendoeira hangja kissé mély, de nem olyan búgó, mint a spanyol nőké. A koncert elején biztosította a közönséget arról, hogy nem csak szomorú dalai vannak – elvégre ez egy Vidor Fesztivál –, de nehezen hittem neki. Ott ragyogott a saudade majd minden dal mélyén.
Joana Amendoeira az 1995-ben – Portóban – megrendezett országos verseny (Grande Noite do Fado) első díját nyerte el alig tizenhárom esztendősen. Nagysikerű párizsi koncertet adott a fado legendájával, Carlos do Carmo-val Párizsban, ez a koncert nyitott utat számára a nagyszabású európai, afrikai és amerikai koncertsorozathoz. Ma már hetente ötször lép fel Lisszabon Clube de Fado de Joao de Praca nevű fado éttermében. Joana nagybátyja, Joaquim Pimpão Budapesten él, ő invitálta hozzánk egykor a még alig ismert énekesnőt, aki fellépett Zorán koncertjén is.
Joana Amendoeira tizenkilenc dalt adott elő nyíregyházi koncertjén: voltak köztük lágy szerelmes dalok, mint a Pao des palavras, Portó városának címzett szerelmi vallomás, akadt a lisszaboni utcákat – a szűk vielasokat – megéneklő 2/4-es dalocska, a Lisboa no Coraḉao, tradicionális, a XIX. században íródott fado (Rosa Maria) és Amália Rodrigues-dal is, az Estranha forma de vida. Valamint két magyar sláger.
A saját dalok szerzője a portugál gitáron őt kísérő testvére, Pedro Amendoeira, illetve a koncert második felében brillírozó harmonikás-billentyűs, akit ezen a koncerten a zongora mellé ültettek: Filipe Raposo.
 A képek forrása: joanaamondoeira.net |
Joana Amendoeira kísérőegyüttese a Madredeus vezetője, Pedro Magalhães kialakította formációhoz igazodott: a billentyűshöz két gitáros, egy bőgős, egy csellista társult. Az egyetlen ritmushangszer, amely a folyamatos umca-umcával segít be, a bőgő. A bőgős Paulo Paz volt az egyetlen, aki nem kapott szólóra lehetőséget. Egyébként a koncert második fele erősen jazzbe hajlott: Raposo és a testvér, Pedro szólói különösen élénkek és változatosak voltak.
A fado kíséret nem korlátozódik – mint gondolnánk – moll akkordokra. Több hangszeres, így Raposo is, remek improvizációkkal segített a hangulatot megteremteni: érdekes, hogy keze alatt a zongora néha úgy szólt, mintha cimbalom lenne.
A szomorúság mégis egy magyar dalban ragyogott fel a legtündöklőbben. Portugál nyelv ide vagy oda, Presser Gábor szerzeménye, a Hány perc az élet? majdnem olyan, mint egy fado. Joana Amendoeira kissé döcögős magyarja mintha még meg is erősítette volna, hogy e dal a csupasz reménytelenségről szól. Utána szinte megváltás volt egy swinges dal, amelyben Pedro Amendoeira Django Reinhardt gipsy swingjébe is belekóstolva játszott.