Michael Fassbender

Úgy tűnik, A kilencedik légió rendezője, Neil Marshall komolyan vette Hitchcock mester egyik kedvenc mantráját, mely szerint az üldözésben a mozi lényege fejeződik ki. Az akció zsánerre specializálódott negyvenéves direktor nem egy hagyományosnak mondható peplumot rendezett (ókori környezetben előadott, nagyszabású kalandfilm) – alkotása sokkal inkább egy olyan akciómozi, mely egészen véletlenül pont i.sz. 117-ben játszódik. Amivel jelzem, nincs is különösebb baj, ha a néző nem idegenkedik a tesztoszteron-robbanásoktól: vért és verejtéket ígérhetek, könnyeket csupán azért nem, mert a film főszereplői ehhez túlzottan kemény legények, még akkor is, ha történetesen nőnek születtek.

Már az első kép, a havas tájban összekötött kézzel, félmeztelenül menekülő Michael Fassbender látványa megelőlegezi, hogy mi vár ránk: vadászat másfél órán keresztül, hajtókkal és prédákkal, vagy ha tetszik: a Survival ókori kiadása. Neil Marshall a római kilencedik légió történetét gondolta újra, amelyet a helyi kelta törzs, nevesen a piktek morzsoltak fel mind egy szálig – a film annak a menekülő, maroknyi ad hoc csapatnak a története, mely utolsó túlélőként megpróbál a legközelebbi római hadállásig eljutni. 

Olga Kurylenko

Ha a brit történelmet szeretjük, még csócsálnivalót is találhatunk magunknak két brutális akciójelenet között – a históriákban külön fejezetek szólnak azokról a kelta törzsekről, amelyekkel a rómaiak nem tudtak mit kezdeni, és amelyek a sikeresen kivitelezett gerilla támadásaikkal lényegében a korszak terroristái voltak. Vezetőik között akadtak bizony belevaló nők is, mint például az a Boudica, az icenusok királynője, akinek ma is a Temze partján áll a szobra, és aki valószínűleg mintául szolgálhatott filmünk harcos pikt amazonjához, Etainhoz (Olga Kurylenko), a néma lányhoz is. De ott van a mozi egyik utolsó jelenete, a „történelmi slusszpoén” is, amelyet a meggyötört Quintus Dias (Michael Fassbender) fogalmaz meg, amikor végre római felségterületre ér. Hősünk szinte hinni sem akar a szemének, amikor ráébred, hogy a világ ura, a Római Birodalom annyit volt csupán képes kitalálni a kelta ellenállási mozgalommal szemben, hogy felhúzott egy falat. És nem is akármilyen falat – tegyük hozzá –, hanem azt a bizonyos, majd’ százhúsz kilométer hosszú, Hadrianus falának nevezett építményt, melyet a britek a mai napig büszkén mutogatnak a turistáknak a nemzeti kitartás és harci szellem szimbólumaként.

Egyszóval az anglomán nézőnek akad itt azért csemege, amelyhez egy kiváló operatőr, Sam McCurdy is hozzáteszi a magáét. A skót felföld legalább olyan kitüntetett szerephez jut a filmben, mint a főbb karakterek: a menekülőknek nem csupán a piktekkel, de az elemekkel is fel kell venniük a harcot. Gyönyörűen fényképezett felszálló párák, gomolygó ködök, a havas, kopár felvidék, majd a hideg, ellenséges, kiismerhetetlen erdők képei Kaledóniát olyan intrikusként mutatják be, amely egyértelművé teszi, hogy miért tekintettek a rómaiak a térségre úgy, mint a világ végére.

A képek forrása: PORT.hu

A harci jelenetek és brutális összecsapások zömét közeliken, gyors vágásokkal, testközelből láttatja a kamera, ami sokkolóvá és a szemnek gyakorta fárasztóvá teszi a filmet. Tény azonban, hogy Neil Marshall igen kreatív módszereket képes kitalálni arra nézve, miként ölje halomra a szereplőit. És ezzel lényegében a mai trendhez is igazodik – A kilencedik légió semmivel sem durvább, mint pl. a Spartacus: Vér és homok című, szintén az ókorban játszódó Stars-sorozat, ám annál jóval egyszerűbb vonalvezetésű. A rendező nem vázolja fel a bonyolult történelmi összefüggéseket, nem szolgál teóriákkal arra vonatkozóan, hogy miért is voltak életképesebbek a piktek a rómaiaknál, egyszerűen csak levezényel egy kőkemény akciófilmet. Méghozzá egy olyat, amelynek a kuriozitását az a korszak jelenti, amelyben játszódik; a háttereként szolgáló fenséges táj; az egzotikus gael nyelv; valamint a dagadó férfiizmok és a dögös pikt dominák látványa – vagyis hogy nem átall a néző zsigereire hatni. Épp ezért is nehéz mit kezdeni a befejezéssel, amely Jókainak is dicsőségére válna, ugyanakkor annyira összecsapott, hogy szinte fel sem tűnik a nézőnek másfél óra tömény öldöklés és üldözés után. 

Vö. Lavicska Zsuzsanna: Menjetek haza, rómaiak! 
– ts -: Szandálban szaladni 
Pernecker Dávid: Fuss, római, fuss!