Pintér Béla és Társulata: Árva csillag / Vidor Fesztivál 2010
2010.08.26.

Ha az ember nem először vált Pintér Béla-előadásra jegyet, nagyjából tudja, hogy mire számítson. Jól azonosítható stílus vagy unásig ismert modor? Az Árva csillagról szóló kritikák e két véglet között ingadoznak. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.

És nemcsak a 2007 őszén bemutatott, az ibrányi sötét éjszakában játszódó Pintér-darab kritikai visszhangjáról jelenthető ki mindez. A tizenkét éve a Szkénében, a Műegyetem emeletén működő, mára nemzetközi hírnevet szerzett társulat lassan minden bemutatója után borítékolhatóan kétféle reakció érkezik a szaksajtó részéről. Ott van a(z alig) leplezetlenül rajongó, aki az író-rendező-főszereplő-társulatvezető Pintér Bélában all round színházi zsenit lát, s szorosan a nyomában ott vannak azok, akik végre valamiféle megújulást várnak el az évtizede hasonló stílusban dolgozó Pintértől és csapatától. Meg persze ott van a közönség: a nézőket ugyanis a fenti megosztottság nem különösebben érdekli, hiszen sokadszor is szívesen mennek zenés-táncos üzemlátogatásra a Pintér-művekbe. Lehet, hogy nekik van igazuk?

Jelenetkép
Jelenetkép

A jelen cikknek semmiképpen sem lehet célja az igazságtétel, csupán előzetes magyarázattal kíván szolgálni a kritikák értékelései közötti feltűnően széles szakadékra. A mese majdhogynem követhetetlenné történő túlbonyolítása például nyilvánvalóan alkotói szándék, még ha olykor valóban nem is világos, hogy miért van szükség egy újabb, tökéletesen valószínűtlen fordulat közbeiktatására. Így aztán nem csoda, hogy a cselekményt lejegyezni próbáló kritikus a pontosságra törekvés közben kudarcot vall.

Akkor már tényleg célravezetőbb felsorolni az egymás mellé nem való elemek kavalkádját, mint Csáki Judit teszi a „kétségbeesetten bonyolult mese” apropóján. „Vidéki házeladás, örökösödési perpatvar, osztrák rendőraffér motoros üldözéssel, a pálinka-hungarikum problémái gyakori ízlelgetéssel, ugyancsak osztrák panziós, idegen bolygó ideszakadt, félénk űrlényei - egyikük civilben cipőfelsőrészt készít, legalábbis ezt mondja -, napi (vagy múlt heti) politikai utalások, autós kiruccanás Írországba (de nem jutnak el oda), FBI-tiszt álruhában, aztán két falusi ’közlegény’ ugyancsak álcázva, távirányítóval működtetett nyelvhasználat, tiszta szesszel működtetett autó, és mindenek közben, előtt és alatt szövevényes szerelmi bonyodalmak, melyek végén, avagy eredményeképpen eggyel kevesebben maradunk itt a Földön, mert a két űrlény magával viszi az ibrányi kisembert. 

Szamosi Zsófia
Szamosi Zsófia
A leltárban hiánytalanul szerepel minden, ami a megszokott pintéri terjedelembe, vagyis a másfél órás előadásidőbe belefér. A dolog pedig akkor működik, ha a rendezőnek és alkotó társainak sikerül rendet vágnia a maguk teremtette káoszban. Székely Szabolcs szerint ez megtörténik: „Pintér Béla képes arra, hogy a bús magyar sorsot annak minden abszurdumával, groteszkségével együtt ábrázolja, anélkül hogy nyögvenyelősen direkt lenne. A társulatnak mintha természetes közege lenne az a világ, amelyben szívfacsaróan megszólaló kesergő közben Mulder ügynök vonaglik a repülő csészealj stroboszkópos fékezősugarában. Az előadásban nincsen közvetlen szociografikus társadalomkritika. De lehet-e pontosabb képet adni a mai ibrányi valóságról annál, mint hogy a semmi közepén lévő magyar faluban egy nemezsapkás alak megkérdi az űrlényt, nem találkozhattak-e már korábban esetleg egy útlezáráson, netán gazdatüntetésen?

A pintéri világ kulcsai lassan a kezünkben vannak: az egyik a meglepetés illetve a nevetés ereje, a másik pedig a kis magyar valóságra történő, a direkttől az egészen áttételesig történő, de folyton jelen lévő reflektálás. A harmadik meg a majdnem állandóan szóló zene, ami Székely Szabolcs szerint itt is hozzájárul az előadás sikeréhez: „Mindebben persze jelentős szerepe van Darvas Benedek helyenként ezúttal is operaparódia-elemekkel tűzdelt zenéjének is. S bár az elmúlt évek egyik legsikerültebb színházi kísérletével, a Parasztoperával nem vetekedik az előadás, az áriafoszlányok most is dinamikusan turbózzák fel az abszurdba hajló párbeszédeket.

Szalontay Tünde. Fotó: Perjéssy Gábor. A képek forrása: PORT.hu
Szalontay Tünde. Fotó: Perjéssy Gábor (A képek forrása: PORT.hu)

És hogy mi dolga például az operaparódiának az alkoholbarát, munkanélküli népművelő esetének mulatságos pertraktálásakor? Erre Szántai János ad meggyőző választ: „Az Árva csillag műfaját a rendező ’folklorisztikus science fiction’-ként határozta meg, a szókapcsolat jellege az előadás hangulatán túl a pintéri alkotói módszerről is elárul egyet s mást, amelynek egyik alapvető eljárása az egymástól távol eső vagy ellentmondó dolgok kontrasztos egymás mellé szerkesztése.

A Sacra Infantilia alcím kapcsán is fontos megállapítást tesz Szántai: „majdnemhogy szent együgyűség: ez az a nézőpont, ahonnan a Földre, és azon belül Magyarországra, Ausztriára pillantva egy egyszerű lelkületű, őszinte ufó szavain, élményein keresztül megtudhatjuk, milyen világban is élünk.” És ha innen nézzük, akkor az űrlények lakhelye, vagyis a darab címében szereplő Árva csillag és a mi rögvalónk már nem is fekszik egymástól fényévnyi távolságra.
 
Író:  Pintér Béla,  Cím:  Árva csillag,  Rendező:  Pintér Béla,  Zenész:  Kéménczy Antal, Veér Bertalan, Pelva Gábor, Nyíri László, Quitt László, Bencze Sándor ,  Díszlet:  Horgas Péter,  Jelmez:  Benedek Mari, Bede Jutka,  Fény:  Gyorgyovics Zoltán, Tamás Gábor,  Technika:  Kulifay Tamás,  Zene:  Darvas Benedek,  Dramaturg:  Enyedi Éva,  Szereplők:  Bárdos Andrea,  Szalontay Tünde,  Tóth József,  Szamosi Zsófia,  Csatári Éva,  Thuróczy Szabolcs,  Deák Tamás,  Pintér Béla
Megítélt támogatás: 23 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A fesztivál megrendezésére (2010)