Miklós Tibor – Szomor György: Robin Hood / Budapesti Nyári Fesztivál 2010, Gyulai Várszínház
2010.08.19.

A Robin Hoodban a Rockszínház örökségét vélem felfedezni, ám az, ami akkor a maga nemében és a mi tájékunkon innovatívnak számított, mára rég túlhaladottá vált. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

Kovács Áron és Andrádi Zsanett
Kovács Áron és Andrádi Zsanett

Néhány évvel ezelőtt mutatták be Magyarországon – épp a Margitszigeten – Elton John és Tim Rice Aida című musicaljét, melynek a zenéje a funkytól a soft rockon keresztül az eurodiszkóig meglehetősen széles skálából merített. Mintha az abban a produkcióban szereplőként közreműködő Szomor György hasonló ambíciókkal vágott volna a Robin Hood zenéjének írásába, valamint rendezésébe. A végeredmény egy sajátos pastiche lett, amit nagy rejtvényfejtő kedvvel hallgathatunk, a dalok ugyanis – a teljesség igénye nélkül – hol a Miss Saigont, hol A szépség és a szörnyeteget idézik, máskor a Valahol Európában és az Anna Karenina hangzásvilágára asszociálunk. Esetleg a Spartacus vagy az István, a király rémlik fel, s vannak pillanatok, amikor azt várjuk, az angol népzene fiddlerének feltűnése és a táncdalfesztiválos nóták után a címszereplő vagy valamelyik társa hirtelen azt énekli nekünk: Mindent itt hagyok, mit Sherwood adhatott. Ugyanilyen jó móka a dramaturgia és a szöveg megfigyelése, hiszen az ismerősség érzetével töltenek el – ismét a teljesség igénye nélkül – a Spamalotra (vagy maradhatunk a Gyalog galoppnál), a Hegedűs a háztetőnre tett utalások. Nyugtázhatjuk, milyen mélyen belénk ivódott a Ripacsok (joggal), sőt a Magyar vándor (ez azért több kétséget kelt), hogy Shakespeare szállóigévé lett mondatai ebből a szövegkörnyezetből sem lógnak ki, de szükség van a bulvárolvasó énünkre is, hogy kontextusba ágyazva még inkább értsük a poént.

Forgács Péter
Forgács Péter

Mondom, jó játék a rejtvényfejtés, és komfortérzet a jutalmunk, hogy mindezeket első látásra-hallásra felismerjük, egymásmellettiségük azonban nem retro, hanem anakronisztikus zenei világot és színpadi világot eredményez. A csattanók rajokban szállnak; Walter Scott, Hollywood, a polbeat szociális érzékenysége meg az alpári, szexista viccecskék random sorrendben követik egymást, s ez sajátos, ám roppant sekélyes hullámzást ad a külsőségeiben egyszerre alul- és felülstilizált, továbbá felülpozicionált darabnak. Alul, mivel nem használja ki a tér adottságait, kevésszer és akkor is hangsúlytalanul szerepel a margitszigeti természetes fás közeg, túl sok színészi feladatra pedig nincs szükség, a fények sem túl izgalmasak vagy korszerűen ötletesek, inkább a nyolcvanas évek végének diszkóira emlékeztetnek; és felül, ami a látványosnak szánt cirkuszolás és tüzeskedés mellett főleg a koreográfiának és a tömegjelenetek táncos szereplőinek köszönhető. A Fincza Erika tervezte finomkodón balettes-jazzbalettes mozgásból és az előadókból épp az az erő és nyerseség hiányzik, ami Robin Hood szegényeinek világa, és Gyöngyösi Tamás harcjeleneteiben is nehéz a tétre menést megtalálni.

Az előtérben Hajdu Steve és Puskás Peti. (A képek forrása: port.hu; fotó: Puskel Zsolt)
Az előtérben Hajdu Steve és Puskás Peti. Fotó: Puskel Zsolt (A képek forrása: PORT.hu)

Az előadás húzóneve kétségtelenül Kovács Áron, aki abszolút bebizonyítja, hogy a zenés színészet és a tévés karaokeműsorok vezetése nem azonos tőről fakad, és másféle képességet igényel. Utóbbiban profi és szórakoztató (természetesen kinek-kinek ízlése szerint), előbbi mesterségben azonban komoly hiányosságai vannak. Értelmezett szövegmondásra képtelen, énektechnikája nem megfelelő, és a hamis hangokat akceptálhatatlanul magas arányban találja el. Kedélyes hangot üt meg Hajdu Steve (sic!), s mintha egyenesen Artúr király erdejéből ruccant volna át, hogy bluesra fakadjon. Istennel parolázó egyházi borosemberként húzza be a hordókkal módjával megrakott kocsit Gesztesi Károly, aki egyetlen gospelszámában feltűnően sokszor tekintgette a hordó tetejét, és a szöveg később is meglehetős gondot okozott számára (legalábbis erre utal az apró termetű szereplő mozgása, aki két jelenetben is olyan testtartást vett fel, hogy könnyen azt vizualizálhattuk, a hátán bizony a szövegpéldány vonatkozó részletei olvashatók). A szívhez szóló, társadalomrajzba ágyazott balladával (a gazdagok megölték apját, anyja ebbe belehalt, szegény kicsi testvéreinek is tragikus a sorsa) színre lépő, Nemecsek Ernő és Kuksi második unokatestvéreként meghaló Williamet nagy és megmosolyogtató átéléssel adja Puskás Peti (sic!). Rendkívül bájos és kellemes színpadi jelenség Andrádi Zsanett, csak sajnálhatjuk, hogy nem kapunk többet belőle. Sokadik csúnya, rossz bácsiját hozza Forgács Péter, és ugyanannyi gonoszságot és mélységet találunk benne, mint eddigi alakításaiban. Az utolsó percekben láthatjuk Vikidál Gyulát, aki Oroszlánszívű Richárdként pontosan úgy néz ki, mint a Süsü, a sárkányból kilépett zsoldos, aki Szent László hermájába ojtott sellőnek képzeli magát.

Az ujjongva brávózó közönség láttán a kritikus ismét konstatálhatta, hogy fenntartásaival ezúttal is a törpe minoritáshoz tartozott.

Vö. Zsedényi Balázs: Minden a magáé 
László Ferenc: Időrablók 
Miklós Melánia: Buliwood 

Szerző: Papp Tímea
Zeneszerző és rendező:  Szomor György,  Dalszöveg:  Miklós Tibor,  Jelmez:  Papp Janó,  Díszlet:  Szolga István,  Mozgás:  Gyöngyösi Tamás,  Koreográfus:  Fincza Erika,  Látvány:  Madár,  Hangszerelte:  Lippényi Gábor,  Szereplők:  Kovács Áron,  Forgács Péter,  Andrádi Zsanett,  Gerner Csaba,  Hajdu Steve,  Puskás Peti,  Gesztesi Károly,  Vikidál Gyula
Megítélt támogatás: 13 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Szabad Tér Színháznak a Budapesti Nyári Fesztivál 2010. évi programjainak megvalósítására (2010)
További támogatás: 20 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Gyulai Várszínház 2010. évi összművészeti fesztivál megvalósítására (2010)