Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

RAJTVONAL

Friss2010 / KOGART
2010. aug. 17.
A végzősök vagy a nagyon fiatalok kiállításai iránt mindig teli vagyok elvárással. Mivel ők a jövő, az se nagyon viselne meg, ha nem érteném a nyelvüket. Aztán a tetthelyen el is felejtem az egészet, hiszen még csak ott tartunk, hogy kiből lesz a cserebogár. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
Szólláth Gábor
Szólláth Gábor: Lapcsere (2010), olaj, vászon
Egyébként meg a helyzet az, hogy ezek a kiállítások roppant üdítőek, de a néző csakugyan azt vizsgálja, hogy kik váltják le nem is olyan soká a mai derékhadat. Közben persze azt is tudja, hogy ugyanúgy, mint az összes többi művészeti pályán, csak némelyek ugranak ki, mások észrevétlenül elhalkulnak majd. De vajon az erre utaló jeleket fel tudjuk-e máris térképezni, vagy inkább hagyjuk az egészet a sorsra? Mert látszólag és papírforma szerint készen vannak a friss diplomások, de eddig mögöttük volt az alma mater, a közvetlen kontroll és nem mellékesen az ösztöndíj biztonsága, ám a nagybetűs életben ez a pálya sem önjáró. 
 
Az átlagolt minőség nem rossz, hasonló bármely más kiállításhoz, azzal a különbséggel, hogy itt abszolúte hiányzik a – befutott korosztálynál rendre előtűnő – kifáradás jele. Mint mindenütt, itt is vannak markáns, erőteljes alkotók határozottan megfogalmazott céllal, és akadnak kevésbé kontúrosak képlékenyebb, bizonytalanabb nézőponttal.   
 
Corb
Kim Corbisier: Misztrál Marseilles-ben (2009), olaj, grafit, vászon
A KOGART kikerülte az iskolai bemutatók névsorolvasós mechanizmusát (amibe viszont mi mindjárt belecsúszunk), és szakmai eseményt faragott a frissen végzettek tárlatából, mert három intézmény (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Pécsi Művészeti Kar) idén illetve a közelmúltban végzett hallgatóinak munkáit rakta egymás mellé.  
 
Az egyéni utak és a karakterek jól megkülönböztethetők, úgy tűnik, mindenki talált saját nyelvet és problémakört, ami kezdetnek nem kevés. A kifejezésmód sokféle, bár a prímet a hagyományos táblakép viszi, de mellette látunk installációt, videót, (fotóval dokumentált) street art akciót s textilből előállított tárgy-műveket is. Ezzel szemben a mondandók egymáshoz közelítők, többnyire kicsi ügyek otthonról, az utcáról, önmagukról, azaz a folyton zsugorodó emberi territórium jellemzőiről. Nincs absztrakt és nincs geometria, „csak” figuratív leképzés. Jó ez az emberközpontúság, illetve, hogy a huszonévesek üzenik azt, hogy még érvényesek vagyunk.  
 
Az idősebb nemzedéknek annyi baja van – mondja fotónaturalistán Tanka Péter (Köszönöm I. II.) és Dobány Mátyás (Karácsony), de ők (mármint a modellek) legalább párban vannak, míg a többi alakos képen jobbára szólókat látunk. Például papagájnak álcázott trendi lányokat Holló Melitta festményein (Kelj fel, tündökölj), az alkotás magányába zárt rajzolót Szólláth Gábor Lapcsere című képén, fallal szemező graffitis „utcagyereket” Szabó Attila vásznán (Falfirkász), intim magánszférát Tompai Ildikónál (Benőkém). 
 
Kalmár Dorottya
Kalmár Dorottya: GYES-ikonok XIV-XX. (2010), fatábla, olajfesték, aranyfüst
Nagyjából ilyesmik azok a magánviszonylatok, amelyek a világból most még biztonsággal befoghatók, de ez nem negatívum, csak objektív tény. Ezek között is a legprivátabb világ Kalmár Dorottyáé, aki megejtő öniróniával saját kismamaságának nagyművészettől és alkotói identitáskereséstől távol eső kalodáját vette témául GYES-ikon sorozatán. 
 
Zamatos festőisége révén szinte csattan a kiváló kvalitással rendelkező Tóth Angelika Városi eclogája, és jól szólnak Kim Corbisier fotóalapú – de szerencsére azt félúton abbahagyó non finito típusú, azonban szándékolt befejezetlenségében is befejezettnek ható, mert improvizatív hiányvilágot sejtető – marseilles-i utcai jelenetei. 
 
Kupeczik Ágnes olajba tett cipő-projektjét még csak a végső mű előtti közbülső állomásként tudjuk értelmezni, Menyhárt Menyus Tamás munkáival szemben (Halott barátok vezetik kezem) komoly kétségeink vannak azok dörgedelmes teatralizmusa, valamint – a professzionális képzettségről alkotott fogalmainkat elbizonytalanító – tartalmi egyneműségük és formai túlöltözöttségük okán.    
 
Visszafogottságában szimpatikus (lenne) Hámori Anett hosszú, letekercselt papírsávja (ha nem lenne túlontúl divatos mostanában), amelyen mintegy „emberek a havason”, tejszerű, fehér ködben bolyonganak a magányos árnyak (Utca). Nagyszerű vizuális találmány Süveges Ritáé, aki két (szúnyoghálószerű, de valójában üvegszálas és merev) rétegre fest, majd azokat egymás elé helyezve ér el különlegesen távlatos és sejtelmes hatást. Tájképei vonzóak (Ártér), ám még mielőtt a forma manírrá válna nála, el kell gondolkodnia az ötlet szavatosságáról.  
 
Tanka Péter
Tanka Péter: Köszönöm I. (2010), akvarell, papír (A képek forrása: PORT.hu)
Valamivel, de nem sokkal kevesebb a más műfajú művek száma. Heim Péter (halmaz) és Keller Diána-Rizmayer Péter (Csendélet az esőben) video-művei közül az utóbbi tűnt erősebbnek kimért ritmusával, a technikai lehetőségeket céleszközként és nem mankóként használva. A Gruppo Tökmag (K. Budha Tamás – Tábori András) tudatos véletlenszerűséget dokumentáló akciója (léggömbökből csorgó festék színezi meg a vászoncsíkot) adminisztratív formában elerőtlenedett, mert az ötlet nem tud megbirkózni a kiállítótermi közeggel (Aeropiktúra). Köllő Zsuzsanna Bud-lux lux-bud-ja sem láttat mást egy ásatásból, mint ami, viszont Rizmayer Péter az otthon melegéről szóló, kompaktul installált mozgóképes műve izmos kreativitásról és örvendetes, fanyar látásmódról informál (Imago Mundi). 
 
A világ hívságait és beetetős, becsapós látszatait választotta témául különböző technikákkal Szabó Klára Petra (Papírbabák) és Szalay Péter (Just do it), egy virtuális vészhelyzet – kissé túlrészletezett és banális – túlélési felszereltségét állítja elénk installációjában Szenteleki Dóra, s végül a törékenység lehetőségeit járja körbe a textil határterületei felé araszolva Szádeczky-Kardoss Glória és Szenteleki Dóra.
 
A hetedik Friss-kiállítást Szabó Noémi és Mészáros Zsolt művészettörténészek gondozták, a falak mellett az internetes kommunikációról sem megfeledkezve (a kiállítás blogja itt olvasható – a szerk.). 
 
A hivatásos festő szakma tehát ezennel huszonnégy fővel szaporodott. A többit majd meglátjuk.
A kiállítás 2010. szeptember 26-ig látogatható.
 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek