Quintilianus: Szónoklattan
2008.12.18.

„Már az ókori görögök is…” – halljuk gyakran változatos fórumokon. E frázist hamarosan a „Már Quintilianus leírta, hogy…” válthatja fel, ha az Adamik Tamás vezette fordítógárda vadonatúj magyar Szónoklattana immár modern fordításban eljut a témában érdekeltekhez. NAGYILLÉS JÁNOS ÍRÁSA.

Quintilianus: Szónoklattan
Quintilianus: Szónoklattan

A Kr. u. 1. századi szónoklattanár és szakíró enciklopédiája soha nem volt aktuálisabb, mint ma, amikor boldog-boldogtalan beszél, ír, kommunikál – vagy akár valós, akár vélt tudás birtokában méregdrága kurzusokon oktatja, mindezt más hogyan tegye; ma, amikor a pedagógia püspökeinek búcsúcéduláit vásároljuk, s még csak meg sem kell győzniük bennünket arról, hogy ez elég lesz az üdvösséghez. Aki Quintilianust olvas, egy-kettőre rájön, hogy a ma embere újra csak a spanyolviaszt fedezte fel. De vajon valóban tudott-e minderről annyit majd’ két évezrede egy római szónoklattanár, mint a mai szakember a könyvtárnyi szakirodalom és a világháló minden fegyverével felvértezve?

Quintilianus Szónoklattana (másik címváltozat szerint A szónok nevelése) a közel fél évezredes, meglehetősen gyakorlatorientált ókori retorikaelmélet kvintesszenciája, mely egy egész életét szónoklással és annak oktatásával töltő szakember tudatának öntőformájában öltött alakot. Könyve nem a tudomány elefántcsonttornyában született: minden egyes szava kiállta a gyakorlat próbáját. A szónoklás az antik Rómában nem unalmas ünnepségek álmosító velejárója, hanem véresen komoly valóság: élesre töltött fegyver mind a közéleti, mind a bírósági küzdelmek csataterén. Aki az antikvitásban ezt tanította vagy erről írt, komolyan vette dolgát, mert tudta, hogy ebben a háborúban akár meg is lehet halni.

Quintilianus szobra Münsterben
Quintilianus szobra Münsterben

Nem véletlen, hogy Domitianus császár lehetséges utódainak nevelőjévé éppen Quintilianust tette. Bízvást érezhetjük kiváltságnak, hogy ma azt a szónoklattant olvassuk, melyet Quintilianus részben császári nevelői tevékenységével egyidejűleg írt, különösen ha belegondolunk: ténykedésének elismeréseként Vespasianus állami szónokiskolát nyitott, és tisztes, évi 100000 sestertiusra rúgó életjáradékot utalt ki a legjobb görög és római rétoroknak.

Mint Adamik Tamás bőséges és informatív Bevezetése kimutatja, Quintilianus hatása az egyetemes és magyar kultúrtörténetben felmérhetetlen. Megkerülhetetlen volt már saját antik utókora számára is, és gyakran fájlalták teljes kódexeinek hiányát a középkor legnagyobb nevelői és tudósai (a magát Cicero latinságának feltámasztásával kitüntető Petrarca még irodalmi levelet is intézett ez ügyben a jeles szónokhoz), míg végül Poggio Bracciolini 1416-ban St. Gallenben szűk két hónap alatt le nem másolt, s Itáliába nem vitt egy teljes kéziratot, s lehetővé nem tette, hogy több mint fél évszázaddal később megjelenjék az editio princeps, amely a rétor diadalútjának kezdetét jelentette egész Európában.

Quintilianus-kódex 1482-ből
Quintilianus-kódex 1482-ből

Hazai utóélete mindjárt az első tollforgatóknál kezdődik: kimutatható hatása Szent Gellértnél és Szent István intelmeiben csakúgy, mint a Kálmán törvényeit lejegyző Albericusnál; megvolt Mátyás király könyvtárában, és Werbőczy Hármaskönyvének stílusmintái között is ott találjuk. Nem nélkülözhette nyelvvel kapcsolatos megállapításait a magyar nyelvújítás, s a 19. században keletkezett legjobb szónoklattanok szintén megszívlelik tanácsait. Fináczy Ernő neveléstörténeti szempontból aknázza ki, s kimutatja: a modern neveléstan igazolja Quintilianus műve 1. és 2. könyvének idevágó tanácsait.

Az Institutio oratoria eleddig legmodernebbnek számító, kiváló magyar fordítása, Prácser Albert munkája két részletben, 1913-ban és 1921-ben jelent meg. Mint az alapos jegyzetanyaggal ellátott monumentális munkát szerényen kommentáló Prácser megjegyzi, ha a mű előző fordítása, a Szenczy Imre-féle, még a Kisfaludy Társaság megbízásából megkezdett M. F. Quintilianus Utasítása az ékesszólásra (1856) teljes lenne, az ő erőfeszítésére nem lett volna szükség. Szenczy teljes fordítása előtt a hazai közönség csak a Szónoklattan 10. könyvének egy részét forgathatta Kis János jóvoltából (1832), aminek latin szövegét – minthogy irodalomelméleti és -történeti jellegű fejtegetései miatt tananyag volt – Holub Mátyás 1872-ben kommentálva, majd egy évvel később magyar fordításban is közzétette.

Egy 1542-es, párizsi Quintilianus
Egy 1542-es, párizsi Quintilianus

A Szónoklattan 12 könyvének felét jegyző, és a fordítócsapat munkáját összesimító Adamik Tamás sok évtizedes szónoklattani kutatásait tetőzi be a könyvvel. A téma iránt érdeklődő magyar közönség már régóta haszonnal forgathatja – a teljesség igénye nélkül – Arisztotelész általa fordított Rétorikáját, Cornificiusát, Antik stíluselméletek című monográfiáját, nemkülönben a társszerzőként jegyzett Retorika című egyetemi tankönyvét. Elmondhatjuk, hogy a fordítást esetében hosszú elméleti kutatói tevékenység alapozza meg.

Fordítógárdáját tanítványai közül toborozta. Mindahányan a hazai ókortudomány ifjú tehetségei: Gonda Attila most debütált, Krupp József Aranyszájú Szent János-fordítását ismerheti a közönség, Polgár Anikó Catullusszal és a költő recepciótörténetével foglalkozott hosszasan, Csehy Zoltán az antik és reneszánsz költészet feltámasztásán fáradozik nem kis sikerrel, Kopeczky Rita és Tordai Éva a nemrégiben megjelent teljes magyar Seneca műfordítógárdájának tagjaiként szereztek elévülhetetlen érdemeket, Simon L. Zoltán pedig a bukolikus költészet elmélyült kutatója.

Quintilianus fordítása igen nehéz feladat, mivel egyidejűleg több problémát vet fel. Egyfelől mint a római szakirodalmi munkák többsége, a Szónoklattan sem száraz szakirodalmi szöveg: a legszebb ezüstkori latinság szépirodalmi igénnyel fogalmazott remeke, maga is alkalmas rá, hogy a leendő szónok ihletet merítsen belőle stílusának kialakításakor. Másfelől a korabeli szónoklattan terminológiája (mely a filozófiai, jogi és irodalomtudományi szaknyelv elemeitől sem mentes) érthető módon nem teljesen egységes: mintegy fél évezred retorikai szakirodalmának Quintilianus műve az első szintézise. Végezetül az ókori terminológia a modern retorika szakszókincsével csak részben hozható összhangba, s tekintettel kell lenni a magyar fordításokban már meghonosodott antik retorikai szakzsargon már meglévő szavaira is. Quintilianus művének univerzális jellege miatt ez azt jelenti, hogy modern magyar fordítása egyszersmind meg kell hogy határozza sok, még lefordítatlan ókori retorika terminológiai bázisát is.

Ami a Szónoklattan mint szépirodalmi igényű szöveg fordítását illeti: a metaforákban és egyéb stilisztikai eszközökben bővelkedő szöveg meglehetősen jól olvasható, a fogalmazásmód gördülékeny, s ha a szónoklattan előadójának magának is példát kell mutatnia a megfelelő és ékes nyelvhasználatra, e célt a magyar fordítás is eléri. Egységesen magas színvonalon teljesítő fordítói a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy a feltehetően az egykor élt anyanyelvi olvasótól sem kis odafigyelést igénylő mondatok a lehető legérthetőbb és -élvezhetőbb magyarsággal szólaljanak meg.

Adamik Tamás
Adamik Tamás

A terminológiai készlet összefésülésének gondját Adamik Tamás vállalta magára, sikerrel. Közben tudatosan kerülte azt a Prácser fordítását ért kifogást, hogy (egyébként nem teljesen kárhoztatható módon) gyakran fordít terminusokat parafrazeálva. Arról sem feledkezett meg, hogy az érdeklődő olvasó – különösen egyes jelenségek ingadozó elnevezése esetén – a jegyzetek segítségével más, az esetek többségében ugyancsak általa fordított szakmunkák vonatkozó helyeihez fordulhasson további információért. Az ennek eredményeképpen létrejött terminológiai bázis frappáns, használható szavakat tartalmaz, újdonságainak meggyökeresedésével kapcsolatban, csakúgy mint a maga idején Cicero új latin retorikai terminusairól, természetesen majd az idő dönt.

Az illusztráló irodalmi idézetek, különösen versbetétek fordításainak nagy része az illető szerzők kanonizált magyar adaptációja, az egyelőre le nem fordított metrikus és prózai szövegek átültetéséről Adamik Tamás gondoskodott, jó néhány helyen ott is, ahol létezik magyar fordítás. Célszerű lett volna, hogy – amennyiben ellenjavallat nincs, például a már meglévő fordításban elsikkad az ábrázolni kívánt stilisztikai jelenség – a betétek fordítását ebből a szempontból is egységesítsék, s javára vált volna a Bevezetésnek is, ha kevesebb benne az elütés.

Mindent egybevetve Quintilianus magyar megszólaltatói joggal részesülnek majd a legnagyobb antik retorikai szakmunka alkotójának dicsőségéből. A szakmai közvélemény, mely eleddig Prácser fordítását tartotta polcán, bízvást mellé teheti Adamik és csapata Szónoklattanát, s csak remélni tudjuk, hogy munkájuk gyümölcsét a laikus közönség is minél nagyobb számban élvezi majd.

Szerző:  Marcus Fabius Quintilianus,  Cím:  Szónoklattan,  Fordította:  Adamik Tamás et al.,  Kiadó:  Kalligram,  Kiadás helye, ideje:  Budapest, 2008,  Terjedelem:  859 oldal,  Ár:  3 990 Ft
Megítélt támogatás: 1 200 000 Ft
Támogató: Miniszteri keret
Quintilianus Szónoklattana új magyar fordításának megjelentetésére (2007)