Az első tizenhárom ötperces epizódot bizony nehéz egy ültő helyben végignézni, ha az ember nem csemetéje odaadó kísérőjeként tér be a moziba – és így, nézőként, ha csak távoli emlékei vannak saját kisgyermekkorának estimesés felhozataláról, nem könnyű véleményt is mondania. Mert nem korrekt saját egykori ovis emlékeimmel – a Fülesmackóval vagy a Kockásfülű nyúllal – összevetni a Bartos Erika mesekönyvei alapján készült, M. Tóth Géza és Antonin Krizsanics rendezte összeállítást, amelyben Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány történetei sorjáznak egymás után.
 Képek a filmből |
A szándékot amúgy nagyon is méltányolhatjuk. A rendszerváltás előtti évtizedekben a magyar animációs film aranykorát élte – számtalan emlékezetes televíziós rajz- és bábfilmsorozat készült a legendás Pannónia filmstúdióban. A XXI. században, amikor már babazsúr sincs joystick és klaviatúra nélkül, akár merész vállalásnak is tűnhet a visszatérés a klasszikus meséléshez és a 2D-s hagyományokhoz. És rendszerfüggetlen a szülői igény, hogy a gyerekek napi mozgóképes betevője kedves, érthető, tanulságos, ráadásul vizuálisan is igényes és jó ritmusú legyen.
A Bogyó és Babóca alapanyagát, vagyis a mesék szövegét és a figurákat Bartos Erikának köszönhetjük: az ő roppant sikeres képeskönyv-sorozata – mintegy 100 000 (!) eladott példánnyal – nyilván nem véletlenül lett a 2008-as és 2009-es év legnépszerűbb magyar gyerekkönyve. Aligha kell ahhoz gyermekpszichológusnak lenni, hogy megfejtsük a siker titkát: kis konfliktusokra épülő egyszerű dramaturgia, jól érthető nyelvezet, feltűnően (és közhelyesen) színes, vonalas rajzok, mókás-kedves figurák, világos tanulságok. Nem csoda, hogy a sorozatnak már saját honlapja is van (megtekinthető itt – a szerk.), a merchandising a kifestőkönyvtől a plüssállatkáig, a bábverziótól a diafilmig terjed, a webshopban akciós áron még pólók is rendelhetők. Üzleti szempontból sem utolsó tehát, ha mozifilmmel és DVD-vel is bővülhet a kínálat.
Mindezt csak azért hozom szóba, mert a tehetséges sikerkönyv-szerző és a ragyogó Maestro-animációjával Oscarra is jelölt M. Tóth Géza közös vállalkozásából akár valami igazán eredeti is kijöhetett volna. Valami csavarosabb, szellemesebb, pajkosabb – valami, ami a felnőtt nézőt is meglephette volna. Csakhogy a Bogyó és Babóca alkotói a könnyebb és biztosabb sikerrel kecsegtető utat választották. Nem törekedtek másra, mint hogy a gyermeki igényeket – és csak azokat! – elégítsék ki: a nézőnek így nem marad más dolga azon kívül, hogy gondos szülőként hetven percen át a produkció pedagógiai hatékonyságán örvendezzen.
Mintha ki akartak volna zárni mindent, amit a gyerekek esetleg nem értenek meg csontig: semmi áthallás, többértelműség, irónia nincs a filmecskékben. Pedig én annak idején imádtam Gusztávot és Mézgáékat is – kisgyerekként nyilván alig értettem valamit Nepp József társadalom-kritikus gunyorosságából, a Kádár-kori kisember világának pontos gúnyrajzából, de ez egyáltalán nem zavarta az élvezetet.
 A képek forrása: PORT.hu |
Egyszóval, a Bogyó és Babóca számomra kicsit gügyögősre sikerült – s ami öt percben még talán elmegy, az hetven percnyi töménységben már nagyon zavaró. M. Tóth Gézától nagyszerű rövid- és kísérleti filmjei után vártam volna valami többletet, mondjuk egy leheletfinom csavart, amitől a „nagyok” számára is élvezhetővé válhattak volna ezek a mesék. Eddig mindig sikerült meglepnie a nézőjét: számomra felejthetetlen marad a Maestro műgondja és egyetlen pillanatra kihegyezett poénja, vagy a líraian szép Mama finom animációja. Most is valami hasonlót vártam, de a sikerorientált filmproducer ezúttal fölülírta benne a kreatív alkotót.
Az egyetlen, amit mégis említenem kell: Pogány Judit, aki egymaga ad hangot a Bogyó és Babóca-univerzum összes szereplőjének (és ők sokan vannak). Pogány egymaga több színt és hangulatot visz a produkcióba, mint az író, a rajzolók és a rendező együttvéve – miatta ajánlhatjuk a Bogyó és Babóca márkafelelősének, hogy a rádiójátékról se feledkezzen meg.