Kispál és a Borz búcsúkoncert / Sziget Fesztivál 2010
2010.08.11.

A magyar popzene egy jelentős korszakát búcsúztatta el a Sziget mínusz első napján majd’ ötvenezer ember. Az 1986-ban alakult Kispál és a Borz zenekar, a hamar és észrevétlenül sztárrá lett „pécsi szál” utolsó koncertjét tartotta az itteni, sok éven át amúgy is fő koncert helyszínén, a Nagyszínpadon. Szem nem maradt szárazon. SISSO ÍRÁSA.

Soha nem láttam még mínuszos napon a Szigeten ennyi embert. Akár alapítani lehetne a Kispálra egy fesztivált, gondolhattam volna, ha már nem történt volna meg, hiszen a Fishing on Orfű intézményében már ez is megesett a most látványos külsőségek között eltemetett csapattal. És persze a mutációik is megjelentek, így aztán nincs értelme a sírásnak, inkább örülni kell, hogy van nekünk egy ilyen mediterránosan magyar zenei fenoménünk. Több okból is nemzeti büszkeségünk lett időközben a Kispál és a Borz, ami – lássuk be – ilyen hülye névvel még nagyobb siker. Amikor az Almássy téren a Pál Utcai Fiúk előzenekaraként láthattuk őket húsz éve, eszünkbe sem jutott, hogy egyszer majd így, mások könnyei között kell végighallgatni a Forradalmár című nótát. 
 
Lovasi András a koncerten
Lovasi András a koncerten
Egyébként meg végig nem vettem komolyan, hogy most búcsúzni kell, holott egyértelmű a szándék, mégis úgy érzem, hogy tribute zenekarok tömött sorokban fognak alakulni Lovasi és a Kispál dalaira. A zenekar feloszlásával tulajdonképpen a két András szakította meg látványosan a munkakapcsolatot. Már legalább egy éve arról beszéltek a nyilvánosság előtt, hogy szétváltak a zene- és a dalszerző útjai, lévén egyik nyugodtabb, a másik hiperaktív, így pedig nehéz egymással lépést tartani, és hát tulajdonképpen az is kész csoda, hogy huszonhárom évet végigdolgoztak együtt – ennyi lemezzel, ilyen tempóban, annyi mellékszállal. Kispál András visszafogottabb, bizonytalanabb alkotó, Lovasi András pedig folyton csinál valami újat. Kitöltötte az egyre ritkább próbák közti űrt szólólemezekkel (Bandi a hegyről) vagy újabb zenekar alapításával (Kiscsillag), esetleg fúziós projektekkel (Csík Zenekar, Budapest Bár), de akár dalszövegírás oktatásával vagy a már említett fesztivál szervezésével. Nem véletlenül ő volt a frontember. A piknikus rajztanár-hallgatóból lett szép szál popsztár és költő útja olyan szépen ívelt felfelé, hogy az páratlan a hazai könnyűzene történetében. Nehéz lehet vele lépést tartani bárkinek, s első zenekara nem is tudott. 
 
Egyébként meg a búcsú cseppet sem volt szomorú annak ellenére, hogy a régi és az új rajongók is sok-sok könnyet hullattak a Sziget porába. Nekem inkább gigantikus és barátságos showműsornak tűnt az egész, Lovasi András jutalomjátékának, még ha a szándék nem is ez volt. Leginkább az idei, Művészetek Palotájában tartott Lovasi-életműkoncertre hasonlított a majdnem három órás előadás, ahol felvonult a régi csapat Ózdi Rezső, az első basszusgitáros kísérteties figurájával (bár ő az idén több koncerten is megjelent már). Jöttek az újabb tagok, a legutóbbi formáció, amellyel a parádés húsz éves jubileumi koncertet adták a Pecsában (nekem talán az a legjobb Kispál-emlék). Felvonultak a zenészbarátok Pécsről és Budapestről, az elmaradhatatlan Csík Zenekar tagjai: ismét meggyőződhettünk arról, hogy Lovasi András meg a folk mulatság sosem volt két külön fogalom. Érdekes, hogy a koncert közben annyi történelmi pillanatot sikerült felidéznem a Kispállal kapcsolatban, hogy azok elnyomták a valódi történelmi pillanat jelentőségét, már ha ennek a szuperkoncertnek egyáltalán annak kellett lennie.
 
A képek forrása: Sziget Fesztivál
A képek forrása: Sziget Fesztivál
Külön hálás vagyok Lovasinak azért is, mert nem volt hajlandó a szokásos és üdítő színpadi összekötő szövegein kívül valami szentimentális búcsúzós szózatba kezdeni. Elegáns volt, mint egy cigányzenész, és belecsapott a következő, aztán a rákövetkező dalba, a háttérben meg folyt a permanens tagcsere. A kis magyar zenetörténeti útmutató közepette elénekelte a De szeretnék című nótát Németh Jucival, majd sorra jöttek a régi számok a közönség nagy örömére a Szőkített nőtől az Ágy, asztal, tv-ig és egyáltalán nem lepődött meg senki sajátmagán, hogy kívülről fújja a szövegeket és gátlástalanul együtt ordítja a Zsákmányállat szövegét tízezrekkel, akkor is, amikor a megfelelő pillanatban a szokásos sötét és csend bekövetkezik. Ontotta magából a dalokat az épp színpadon álló formáció, mindig Lovasival az élen, mint egy slágermalom. A legjobb a színpadképek közül persze az ősformáció blokk volt, amikor ledarálták a klubzenekari repertoárt. Az Emese című slágerre (melyik nem sláger?) a hatéves fiam is elkezdte a táncot és a közösségi életet, aki addig a fényekkel volt elfoglalva, és közölte is, hogy ezentúl Kispál-koncertekre jár majd. Dióssy D. Ákos, Mihalik Ábel, Ózdi Rezső, Bóra Áron, a vendégművészek és a két András aztán még több ízben meghajolt és bemutatta egymást, mígnem vége szakadt a szuperkoncertnek és a Kispál és a Borz közös munkájának.
 
Aztán egy telefon, hogy felejtsem már el, de azt azért nem vettem komolyan.
 
Szerző: sisso
Helyszín:  Sziget Fesztivál,  Időpont:  2010. augusztus 9.