Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EMBERNÉZETEK

MORPH csoport kiállítása / REÖK, Szeged
2010. aug. 10.
Magabiztos alkotói attitűd, (mert) kiérlelt mondanivaló és közlésmód jellemzi a MORPH csoport kiállítását, amelyet helyenként a modernitás konszolidált szelleme is megérint. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
Szobrászcsoportnak is szokták nevezni őket nagyvonalúan, pedig ötük közül Gaál József eredetileg grafikus, aktív festő és emellett csinál térbeli műveket, például régi, vájt fateknőkből fejsorozatot. Ebből nemrég, a műcsarnoki műgyűjtő-kiállításon láthattunk jó adagot (Merics Imre kollekciójában), ám azok az ősmaszkok inkább méltóságteljesen ijesztőek voltak, Szegeden viszont az emberfejlődés fejlettebb fokán álló homo ludens példányai sorakoznak színesre festve és szarkasztikusan a Másnapos, az Illuminált és a Hárpia karakterében. Ezek a művek magukba olvasztják a geg és az objekt jellemzőit, de főleg a „nem tudás” szellemi redukciójának a kalandját, azaz a primitív népek lényeglátó, megfigyelésen alapuló jellemzési metódusát. 

Részlet a kiállításból
Részlet a kiállításból
Gaál József túlnyomórészt 2004-es műveit adta erre a tárlatra. Gigantikus méretű, de simulékony festői struktúrával alkotott festménysorozatára talán az archaikus expresszionizmus terminus illik a legjobban: ezekben is őserőket működtet, Lilith-tel, s az Egymás kalodáival (többek közt) időben a keresztény gyász elé (mellé, alá) kerülve élet és halál sötét, végzetes törvényeibe avatja be a nézőket.
Ebben párja Szabó Tamás (aki viszont szobrász, de fest is), s akinél maga a matéria is brutális. Őt szintén az ember – főleg a szenvedéstörténete – érdekli, amihez bőven elegendő számára a fej. Metamorfózis (2006-2010) című festménysorozatán festékfröcskölés és nyers, gesztus lendületű ecsetvonások érzékeltetik a lelki torzulások kínjait, fából hasított-vájt, a Húsvét-szigeti szobrok univerzum számára mért formáihoz hasonlatos jel-fejeibe pedig vaskos szögeket ver. Egy is elég lenne a fájdalom érzékeltetésére, ám Szabó Tamás műveit sűrű szögerdő borítja, mintegy annak a megváltásra váró bűnlajstromnak a végtelenségét érzékeltetve, amelyet a kereszthalál óta folyamatosan halmozunk. 

Elöl Drabik István alkotása
Elöl Drabik István alkotása

Drabik István nyúl a (tényszerűen) legnehezebb anyaghoz, a vashoz. Drabik törzstagja a kecskeméti acél-szimpóziumnak, ahol az anyag különböző (végső) formáinak és (köztes) állapotainak kimeríthetetlen tárháza áll a rendelkezésére, aminek lehetőségét ki- és fel is használja műveiben.

Az egyik esetben kisméretű hulladékdarabokat forraszt egybe, s az így keletkezett, elrongyolódott körvonalú idomokból alakulnak ki tépett-hiányos, nyüszítő torzói (Delta, 2009), újabban pedig a (relatíve hajszálvékonynak tűnő) vashuzalt használja, s mintha térben rajzolna-firkálna, a drótszálakból gombolyít testeket (Ketten, 2009) különös, paradox légiességgel érzékeltetve a lét cseppfolyós bizonytalanságát.

Kalmár János műve
Kalmár János műve

Ha csak hármójuk munkáit látnánk, a komor jóslatok hangulata uralkodna a tárlaton, a másik két alkotótárs azonban ellensúlyoz. Kalmár János klasszikusan modern művei a kifinomult esztéticizmus jegyében születtek, mérlegelő gondossággal. Az ő inspirációi közelebbi forrásból erednek: mintha Hans Arp puha absztrahálását és Henry Moore lágy monumentalitását keresztezné s vinné tovább. Bár a kompozíciók egymáshoz illesztett geometrikus lapokból szerveződnek, a végeredmény mégsem racionális, épp ellenkezőleg, nagyon is lírai, köszönhetően a lusta éleknek és tompaszögeknek. A Pierrot Lunaire (2008), a Falon ülő (2006), a Párizsi Pierrot-sorozat (2010) szereplői elvont figurák, nem konfrontálódnak és nem lázadnak, csak egyszerűen szépek és vannak, tragédiák és tragikomédiák nélkül. A csoportban Kalmár alkotásai jelentik az abszolút nyugvópontot.

Mata Attila viszont erősen clown szellemiségű, aki az érem harmadik oldalát mutatja fel. Ő is geometrizáló idomokból rakja össze a szobrait, de egészen másképp. Inkább laza, látszólag hányaveti rendetlenséggel, amit pasztellszínű, tarka festéssel még hangsúlyoz is. Saját alkotói „előzményét” szoborként manifesztálja a Hommage a Picasso (1993-2006) című plasztikai „montázsban”, s a továbbiakban játékos iróniával sorolja műveit: Szemeit egyensúlyozó (2000), Női figura anatómiai jelzésekkel (2003), Bonyolult nő (2003), Luxusnő (2008). Ezek csúfondárosnak hatnak ugyan, de valójában szelídek, esetlegesnek tűnők, pedig kidekázva megkomponáltak, szertelenül térbehatolók, mégis kohéziós fegyelemmel összetartók.  

Mata Attila: Bonyolult nő. A képek forrása: REÖK
Mata Attila: Bonyolult nő. A képek forrása: REÖK

Az évszámokból látható, hogy a tárlat nem a legfrissebb egyéni teljesítmények felmérésének a céljával, hanem a 2005-ben összeállt csoport bemutatásának a szándékával rendeződött. Ezt a szerkesztés is hangsúlyozza: alkotói boxok helyett szabadon keveredő műtárgy-együttest tettek elénk az interferenciák lehetőségeit feltárva. 

És hogy hol foglal helyet a MORPH tevékenysége a kortárs magyar művészetben? Annyi bizonyos, hogy a megbízható, beérett, professzionális mezőben. Persze, ha külön vizsgálnánk a művészek pályaképét, a válasz ennél szükségszerűen szórtabb lenne, annak azonban nem a közös tárlatkor van ideje.
 
A kiállítás 2010. augusztus 21-ig látogatható.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek