Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NAGYHARANG

Muszorgszkij: Borisz Godunov / Debreceni Csokonai Színház, Budapesti Nyári Fesztivál 2010
2010. aug. 1.
Az ármányos Sujszkij, valamint a Kreml néma nagyharangja uralja a debreceni társulat ős-Boriszát. Vidnyánszky Attila rendezése ezúttal majd’ mindvégig kellő mértéket tart, míg a zenei megvalósítás nívója jócskán a szabadtéri mulatságok szokott szintje fölött mozog. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

Mit szépítsük, szolid félház mellett mutatkozott be Budapesten a Csokonai Színház Borisz Godunov-produkciója, s ez mindjárt kétszeresen is sajnálatos tény. Részint mivel az opera eredeti, vagyis – hogy pontosabban fogalmazzunk – a Muszorgszkij kezétől származó két változat elegyét kínáló formája a fővárosi operajátszásban valódi újdonságként hat, részint mert az orosz vendégénekesekkel megerősített előadás, ha nem is tökéletes, de azért hamisítatlan operaélményt nyújtott.

Jelenet az előadásból.
Jelenetek az előadásból

A nemzetközi operaéletben immár lezajlott, nálunk még folyamatában szemlélhető retronizáció, vagyis a Rimszkij-Korszakov-féle gazdag és mívesen kidolgozott változat felcserélése a nyersebb, ám egyszersmind elementárisabb erejű (igaz, önmagában is kettős) szerzői verzióval – valóságos hangzó uralomváltás, méltó a bűn és bűnhődés mellett a hatalom és az alávetettség nagy témáját feldolgozó orosz operához. Bűn és bűnhődés, hatalom és alávetettség, valamint az orosz kultúra több ikonikus eleme adja ki Vidnyánszky Attila rendezésének és Alexandr Belozub díszlet- és jelmeztervezői működésének vezérmotívumát is. Így például a már fentebb emlegetett, s a színpad meghatározó vizuális és térelemévé megtett, kitépett nyelvű harang jószerint egyszerre érzékelteti az előadás mindhárom fő elemét. A színpadkép oroszos jellege ezúttal természetesen adekvát, s most mintha a rendezői ötletek, így a „Forradalmi jelenet”, a kromi kép naturalisztikus durvasága vagy a kocsmajelenet harsány humora is a koncepció szervesülését ígérnék.

Mely koncepció középpontjába a nagy kombinátor, a Vidnyánszky rendezésében a cselekmény minden mozzanatát alakító-befolyásoló Sujszkij kerül. A háttér-intrikus machinációit az előtérbe állítja a rendezés, s ez roppant hatásos ötlet, noha nem a legeredetibb, s hozzá enyhén szólva kissé leegyszerűsítő jellegű. A világ, az operai csakúgy, mint az ún. való világ, azért mégiscsak bonyolultabb annál, semhogy egyetlen ágens mozgassa, ráadásul ez az intenzív intrikusi jelenlét akaratlanul is leárnyékolja a hatalomba bűn árán emelkedett Borisz alakját.

Nyikita Sztorozsev
Nyikita Sztorozsev. Fotó: Máthé András (A képek forrása: Debreceni Csokonai Színház)

Ez a veszély annál is inkább fenyegető, hiszen Nyári Zoltán egészen rendkívüli Sujszkij: hideglelőssé fegyelmezett hangja, kirajzoltan álszent és kegyetlen játéka egyaránt démoni figurát körvonalaz, nagy Sujszkij ő, amilyenhez foghatót tán csak Béres Ilona tudott elénk állítani. Szerencsénkre a címszerepre meghívott orosz énekes, Nyikita Sztorozsev ugyancsak erős formát mutat, s bár Borisza mindvégig kissé egysíkú marad, a hang drámai ereje és a színpadi jelenlét hitele komoly súlyt kölcsönöz alakításának. Kár, hogy Borisz halála e rendezésben a kromi kép két viharos fele közé szorul, s ez nemcsak Sztorozsev dolgát nehezíti meg, de dramaturgiailag is problematikusnak bizonyul.

A másik vendégművész, a remete-krónikás Pimen szólamát éneklő Maxim Kuzmin-Karavajev élményszerűen kamatoztatta lírai basszusát, s fiatalemberként is valódi aggastyánnak hatott szerepében. A tenor Cselóczki Tamást pedig talán még sosem érezhettük ennyire a helyén, ennyire az elemében, mint most, a szökött szerzetesből trónkövetelővé előlépő Grigorij jelmezében.

A lengyel Marina szerepének kiiktatásával a Kocsmárosnét kirobbanó humorral és csábos asszonyisággal éneklő Bódi Marianna, valamint a szomorú sorsú cárlány kis szerepét becsülettel teljesítő Kriszta Kinga képviselte a női nemet az előadásban. Scselkalov, a Duma titkárának ugyancsak rövid szólamában kellemes benyomást keltett Fülep Máté szép baritonja, s emlékezetes alakítást nyújtott a megalázott és megszomorított, ám alkalomadtán irgalmat nem ismerően kegyetlen nép nem hivatalos főszerepében a színház énekkara. Kocsár Balázs biztos kezű irányítása mindvégig üdvösen összetartotta a produkciót, s a Debreceni Filharmonikus Zenekar nemcsak példás fegyelmezettségéért, de játékának sodró lendületéért is dicséretet érdemelt. A szórványos hibáknak és a feltáruló gyenge pontoknak ezúttal az árokban is csakúgy kijárt a kész bocsánat, mint a színpadon.

Vö. Görömbey G. Szilárd: Tisztességes ajánlat 
– zéta -: Sujszkij, a rosszbácsi? 
Fáy Miklós: Matrjoska bátyuska 
Koltai Tamás: Új és eredeti 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek