Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HANNA ÖRÜL

Lehár Ferenc: A víg özvegy – Budapesti Operettszínház
2008. márc. 23.
Szerintem nincs az a remekmű, amelynek bármiféle hozzányúlás csak árthat: hozzányúlása válogatja. Na jó, a Milói Vénusznak ne ragasszák vissza a karjait… Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjét láttam. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.

Ami ugyancsak remekmű – nem kell operett-fannek lenni ahhoz, hogy az embert elvarázsolják Lehár Ferenc dallamai; és elég épp csak parányi rózsaszínű lelkület ahhoz is, hogy a történetbe beledőljön az ember. Elvégre van abban valami sírnivalóan szép, hogy a dúsgazdag Glavari Hanna szíve ugyanazért a szakadt, piás kis orfeumbubusért dobog (mert azt azért ne mondja nekem senki, hogy ez a Daniló egy gróf!), akiért szegényen lángolt, de ez még mind semmi: viszont is így van…

Sáfár Mónika
Sáfár Mónika

Az Operettszínházban némileg hozzányúltak Victor Léon és Leo Stein librettójához; a Kaposváron, Krétakörön és egyéb jó helyeken edzett Ari-Nagy Barbara „mai színpadra alkalmazta” az egészet, de ezt tekintsük viccnek; ugyan, mi a mai? A frappáns kis ziccer valahai primadonnáknak vagy szubretteknek? Esetleg a kis balkáni ország, Pontevedro gazdasági válsága és simlis ügyei? Ide-oda lett pakolva egy-két nóta – állítom, a hálás publikum észre sem veszi, nekem is külön készülni kellett belőle…

Ráadásul Béres Attila rendezésében Daróczi Sándor ferdére szabott házfalain és csáléra húzott lépcsőjén kívül nemigen láttam semmi mait, nem is hiányzott. Ez az elrajzolás viszont inkább zavaró volt, hiszen a rendező nem kezdett vele semmit. Amúgy Füzér Anni ruhái szépek és ügyesek – kicsit kivakaróztak a lepukkant követségi titkárok és titkárnék…

Az operett-előadásnak – lehet, hogy paradox módon? – ugyanaz a titka, mint a nem-operettnek: a jó színész. Lehet bármilyen blőd a sztori, a jó színésznek elhiszem – és el kell hinnem, ha nem mondja, hanem énekli, akkor is.

Kerényi Miklós Máté és Haumann Péter
Kerényi Miklós Máté és Haumann Péter

Aztán nagyon fontos a tálalás: kell a nagyszabás, ha mégoly „mai” a hangszerelés, akkor is; itt, ugye, nem csöndes és összetett, hanem nagy és egyszerű érzelmek viharzanak, de azok aztán nagyon. A körítés – a tanulság céljából előadott Vilja-dalhoz az égből (és nem a zsinórpadlásról!) aláereszkedő balett-táncos fokozni hivatott Hanna üzenetének fájdalmát, nem pedig elterelni róla a figyelmet -, szóval a körítés, a díszek optimális esetben illeszkednek a fősodorhoz, felhangosítják annak  üzenetét, nem pedig elébe nyomulnak. Itt pedig sokszor nyomulnak. Hiszik vagy sem: az unalom melegágya ez; addig kapkodja a fejét az ember, míg beleszédül, és annyiban hagyja. Mire végigbámulom a második rész monumentális hajóját – nem tudom, miért hajó, de miért ne? -, és mögötte az Eiffel-tornyot, a világító óriáskereket, a vetített vizet, már finisel a két főszereplő szerelmi párviadala. Pedig szerintem azon is lett volna mit nézni…

Sok a tömegjelenet – ez is ápol és eltakar; de akárhányan vannak is a színpadon, a szem gyorsan megtalálja a nagykövetet játszó Haumann Pétert, egyszerűen azért, mert ő aztán frenetikus színész, és mindaddig színész, amíg színpadon van, nemcsak akkor, amikor ő beszél vagy énekel. Benne van a figurában, tetőtől talpig és elejétől a végéig; még azt is elhiteti, hogy ennek a linkóci, ügyeskedő nagykövetnek nagy szíve van, és tudja, mitől döglik a légy…

Vadász Dániel
Vadász Dániel

Az általam látott előadás másik legjobbja – az előadásnak is nagy szerencséjére – a Glavari Hannát játszó Sáfár Mónika volt; az ő primadonnája ugyanis nem cukormázzal van bevonva, hanem ironikus, olykor sprőd életismerettel. Nem kell mélységes filozófiai bölcsességre gondolni – elég, ha tudja, hogyan kell megtörni az önérzeteskedő férfit. És tudja. Sáfár Mónika is színészetből dolgozik – az éneklés, a tánc csak hab a figuráján…

És jó volt Danilovics Daniló, a szerelmes korhely szerepében Vadász Dániel is; egészen addig volt jó, míg ki nem józanodott és frakkot nem öltött. Mert akkor mintha egy másik színész jött volna vissza a színpadra: a laza, lezser, némán is hiteles pasas helyett egy bonviván-klisé.

Nyegusban, a követségi mindenesben egyetlen poént sem hagyott benne Szabó P. Szilveszter, és persze elvitte a tejfölt a tolókocsiból kipattanó Oszvald Marika a nagy kézenállásaival.

Jelenet az előadásból. Forrás: operettszinhaz.hu
Jelenet az előadásból. Forrás: operettszinhaz.hu

Nagyjából ezek a színészek, ezek az elemek, ezek az effektek voltak rendben az előadásban. És sok egyéb volt még a színpadon, ami mind azt üzente: turisztikai attrakciót látunk, sikereset, amúgy.

Kapcsolódó cikkünk: Budapesti Tavaszi Fesztivál 2008 (A támogatás részleteit ld. ott.)

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek