Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A MUZSIKA GUMIMATRACA

A Pat Metheny Group koncertje / Budapesti Nyári Fesztivál 2010
2010. júl. 7.
A megszokott, magas színvonalon megszólaló Pat Metheny és kvartettje Daloskönyvének válogatott darabjaival elringatott és gyönyörködtetett. Pontosan ezt várta tőle a margitszigeti közönség. ZIPERNOVSZKY KORNÉL CIKKE.

Pat Metheny neve fogalom. A ma is torzonborz sörényű, mosolygós kisfiú matrózcsikós pólóban, farmerben és tornacipőben áll ki, és a második ráadás után is úgy szalad le a színpadról, akár egy gyerek, alig győznek a segítők odavilágítani neki. A jövő hónapban 56 éves, Kansas City környékéről származó gitáros már pályája elején sztárrá vált. Nimbusza kezdettől fogva túlmutatott a jazzkörökön, és nem maradt meg saját generációjánál. Jellemző epizód, hogy a Jazzkaleidoszkóp című rádióműsorban az őt faggató riporter maga csodálkozott rá arra, hogy pont egy évben született riportalanya legelső szerzői lemezével (1976). A tizenhétszeres Grammy-díjas Metheny két évtized alatt elég rendszeresen eljött Magyarországra aktuális produkciójával, a csúcson az akkor legnagyobb koncerthelyszínt, a BS-t is megtöltötte. A Pat Metheny Group majdnem teltházat csinált június végén a Margitszigeten is.  

Pat Metheny
Pat Metheny

Metheny kifejezetten sokoldalú tevékenységét nagyjából három csoportba lehet sorolni, amelyek közül a legfontosabb a ’77-ban alakult PMG színpadi- és stúdiómunkája, mára 14 kiadott sorlemezzel. Részben azonos zenésztársakat hív szóló projektjeibe, melyek nagyobb létszámú zenekarokkal, extenzívebb felfogásban, olykor a world music világára inkább jellemző, sokszor egzotikus elemekből építkeznek, és repertoárjuk eltér a Groupétól. Munkásságának nem kevésbé értékes része származik abból, hogy Joni Mitchelltől kezdve Ornette Colemanen és Jim Hallon át Brad Mehldauig választják duó- és kollaborációs partnernek olyanok, akikkel mindig valami mást csinál, mint egyébként.

Metheny legutolsó sorlemeze (Orchestrion) szóló, előtte a Day Trip (2005) jelent meg, ami szabad triózene. Időközben ez utóbbinak megjelent a koncertváltozata is. Így valamelyest érthető, hogy Metheny ezúttal újra elő akarta venni a PMG sikerszámait meg a kevésbé híreseket is, és még az idei Orchestrion-turné előtt vállalt ezzel a programmal egy koncertkörutat. Általában az év majdnem felét tölti koncertezéssel. Annál persze sokkal ízlésesebb a gitáros és menedzsmentje, hogy ezt Best Of-turnénak nevezzék, Song Book Tournak hívták (bár a magyarországi helyszín jegyén némileg félrevezetően a Quartet Music felirat díszelgett, holott a „Quartet” egy régi PMG lemez címe).

A kérdés ilyen szituációkban mindig az, hogy mi újat tudunk meg a régi számokon keresztül, azokról és azokból, miközben persze mindenekelőtt a témák ismerős érzésének gumimatracára szeretnénk felfeküdni. A koncert a szignál-szerű indulóval, a Phase Dance-szel nem igazán indult be, csak el. Metheny eleinte indiszponáltnak tűnt. Bár szólói később tartalmasabbá váltak, a harmadik számig, az új intróval ellátott Third windig kellett várni, hogy a zenekarból valaki úgy igazán odategye magát. Ez a bőgős Steve Rodby volt, ő viszont rögtön az első szólójában. A billentyűs Lyle Mays és a gitáros, bármilyen puhán, gyors léptekkel is gördülnek hangjai fel és alá a gitár nyakán, csak az elvárhatót hozták, semmi többet (N.B.: az ő szintjük így is csúcsközeli). A Falcon and the Snowman témáiból összerakott számban már mutattak invenciót is, majd a James már aratott – bár nem fogja sohasem elhomályosítani annak a lecsupaszított előadásnak az emlékét, amelyet a Merlin Jazz Clubban, egy jam session-ön hallhattam, amikor Metheny több mint tizenöt éve először magyarokkal játszott. Mays is elengedte magát, két kézzel pakolt, virtuózan sorjázó bővített akkordjai az akusztikus zongorán az egész PMG leginkább hagyományos jazzegyüttesre emlékeztető pillanatai voltak, és végig nagy tapsot arattak. Az első zenei ciklust a Last Train Home zárta, amit ugyancsak majdnem mindenki velük dúdolt. Akik az ismerőset vágyták, boldogok voltak, a több lemezen és rengeteg koncerten meghallgatható sláger alig változott az évek során.  

Pat Metheny és Steve Rodby 1984-ben.
Pat Metheny és Steve Rodby 1984-ben.

Hősünk egy akusztikus szólóval folytatta, a levél otthonról (Letter From Home) követte a hazafelé vivő vonatot, amelyben az első fok ismétlése árulkodik bonyolultságtól mentes optimizmusáról. Metheny címei általában olyan alaptoposzok körül mozognak, mint amilyen az utazás is. A Beat 70 után pedig már előkerült a Pikasso gitár, ami leginkább egy hárfa és egy gitár öszvérére emlékeztet, és sajnos a gyorsan lehűlő margitszigeti levegőben rendesen el is hangolódott. A második ciklusban is a nagy slágerek domináltak. Az előadás ekkor felszabadultabbá, invenciózusabbá vált. Metheny a hangverseny döntő részét a hangtesttel is rendelkező, kedvenc Ibanezén játszotta végig, amely típusnak már ő a névadója is. Ugyan előkerült az elektromos gitárral kombinált szintetizátor is, mint mindig, most is csak ízléssel adagolva, de a PMG rockos feelingjét kevésbé ennek, inkább a ritmikának és a szinte kizárólagos dúr alaphangulatnak, a fényes, himnikus akkordoknak köszönheti. A szerkesztési elvek legjobb példája a Minuano, amely Mays szűkített akkordjaival indul, Metheny felszikráztatja a szárnyaló dallamot, a közjátékban Mays kromatikus meneteket futtat, majd újra napsütötte vízesés szapora cseppjeiként gyöngyöznek Metheny futamai a felsőbb oktávokban a feloldásig és a moduláló zárlatig.

Persze csodaszép lassúkat és mollokat is hallottunk, de még több olyat, amelyet a keresztes dúr hangnemek, a szimmetria, crescendók és felfelé törő dallamívek, bővített akkordok, az induló vagy a felező négyes ritmusok határoztak meg. Mintha Metheny számára az utolsó két, sőt inkább három évtized nagyon másként telt volna el, mint nekünk, itt, a Nyulak szigetén. Nyugodtan mer patetikus és himnikus lenni, nem kell iróniába görnyednie. Nem tudok ezért haragudni rá, nem lehet, mert játékossága, kitartása, őszinte szerénysége, feladatát komolyan vevő lénye, hogy a második teljes órát is kitöltötte a második ráadással, a Bilbaóval, ezek a benyomások minden kekeckedő, meg a saját békétlenségének visszhangját kereső hangot elnémítanak. 

Vö. Matisz László: A jazz-sztár 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek