A Miskolci Operafesztiválon, a kissé túlságosan is visszhangos miskolci ortodox templomban adott dalestje azonban egy csapásra meggyőzött arról, hogy ebben a műfajban is számon kell őt tartani. Jó órás hangversenyén Harazdy Miklós zongorakíséretével lényegében görög-magyar programot énekelt, éspedig kifejezetten remek programot. A bevezető és záró, zongorakíséret nélküli népdaloktól eltekintve a műsorban három görög szerző dalai mellett Ravel öt görög népdalfeldolgozása és Kodály Magyar népzenéjének négy dala szerepelt; Harazdy Miklós átvezetésképpen egy Bartók- és egy Debussy-darabot is eljátszott. 

Cleo Mitilineou

Komoly és örömteli meglepetés volt már Manolisz Kalomirisznak, a 20. századi görög zene klasszikusának három dala is. Úgy tűnik, ezek népdalszövegek feldolgozásai voltak, de a számok „igazi” műdalok, a német posztromantika és a korabeli francia zene hatását mutatják, ám a maguk jogán érdekes, szuggesztív, kiváló ökonómiával megírt kis remekek. Cleo Mitilineou pedig az első pillanattól imponáló benyomást tett rám: hanganyaga tömör és csengő, ugyanakkor drámaian erőteljes, remek magassággal, de átütő sötét színekkel; technikája, intonációja hallatlanul magabiztos, kifejezése őszinte, árnyalt és szuggesztív, előadása nyilvánvaló módon a legapróbb részletekig kidolgozott. Harazdy pedig semmiben sem maradt el mögötte igényességben: zongorázása roppant energikus volt és kontrollált, billentésben-agogikában érzékeny, és a legnagyobb figyelemmel volt az énekes apró rezdüléseire is. 

Ezt a benyomást regisztráltam a legelső dalok után, melyek szövegét (mint a koncerten a legtöbbét) nem érthettem. Ezután azonban négy Kodály-népdalfeldolgozás következett, s ezekből bebizonyosodott az, ami eddig is sejthető volt: Mitilineou a szöveg, a szavak árnyalása tekintetében ugyanolyan tudatos és igényes, mint tisztán zenei tekintetben – enyhe akcentusa a legkevésbé sem vont le hibátlan és erőteljes magyar deklamációjának értékéből. Előadásában különösen az első és az utolsó dal – az Akkor szép az erdő, illetve és főként a Várj meg, madaram – egyaránt revelatív előadásban, a múlt legjobb Kodály-énekeseit megközelítő erővel hangzott fel, utóbbi egyenesen a Psalmus krónikását is felidéző szenvedéllyel. 

Harazdy Miklós

Ám az öt Ravel-népdalfeldolgozás miniatűrjeinek világa sem állt távol Cleo Mitilineoutól. (Bár Ravel fordításokat zenésített meg, a dalok ezúttal görögül hangzottak fel.) Kísérőjével együtt a finom árnyalatok sokaságát tudta megkülönböztetni, varázslatosan szólaltak meg a második dal hangulatai és harmóniái, s a boldog-bölcsődalszerű negyedik mélyen megérintett. 

A második zongoraszólót követően ismét eredeti görög dalok következtek. N. Sztratisz két dala amolyan félmodern hangvételű, az énekes szempontjából kissé monoton kompozíció, afféle accompagnato-karakterrel, és az olasz opera erős hatásával. Ebben persze Mitilinou ismét otthon érezhette magát, s hangilag és drámailag átütő erővel szólaltatta meg a második dal végső kitőrését. C. Stylianou (Sztilianu?) három dala sűrű, néha talán némiképp túlírt zongorakíséretén túl remek, lélegző dallamépítkezésével, expresszivitásával és a harmadik dalban játékos-humoros erényeivel hívta fel magára a figyelmet. Cleo Mitilineou ezeket is a kifejezés erőteljességével és magától értetődő természetességével tolmácsolta, ezúttal még a klasszikus daléneklésben szokásos jelzésszerű színpadi gesztusokat is alkalmazva, ízléssel és mértékkel. A közönség tapsait azután – Puccinivel köszönve meg.