 Jelenet az előadásból |
Továbbá a karmester izraeli születésű, de angol állampolgár, egyébiránt Eliahu Inbal Németországban felnőtt gyermeke, a két főszereplő belga, illetve svájci, a darab nyelve pedig természetesen angol. A mű deklaráltan a fiataloknak szól, akik nem feltétlenül néznének meg egy klasszikus operát. Ez, ha akarjuk, kissé gyanúsan hangzik, az előadás azonban szerencsére rácáfolt bármiféle rosszindulatú előítéletre. Sajnos egy négymondatos szinopszison túl semmi sem segítette a közönség számára az idegen nyelvű előadás megértését, ám az élmények mégis erőteljesek és izgalmasak voltak. A darab szerint tizenéves főszereplők, Leif és Helena szeretik egymást, egyszersmind undorral fordulnak el a felnőttek cinikus, hazug és erőszakos világától. Azután a lánynak halálhírét költik; Leif nem hisz ebben, és Orfeuszként a nyomába ered. Találkoznak – nem egészen világos, hogy ez mennyire realitás –, de egy hosszú jelenetben konfliktus támad köztük (amelynek eredete ugyancsak rejtve maradt előttem), s miután Leif viselkedését a felnőttek társadalma, de barátai is elutasítják, a fiú rövid úton kényszerzubbonyban, majd egy elmegyógyintézetben találja magát.
 |
Ettől kezdve a darab kalandregényszerűen folytatódik: Helena felbukkan a bolondokházában, és segít barátjának a szökésben, de közben ők is erőszakot alkalmaznak és tolvajjá válnak; menekülniük kell. Megfordulnak egy hatalmas, kihalt üzemcsarnokban, harcba keverednek a rendőrséggel, majd amikor azt hiszik, fellélegezhetnek, egy bűnbanda (ha jól értettem) ejti fogságba és választja el egymástól őket. Az erőszak egyre jobban eluralkodik; innen is elszabadulnak, s miután nyilvánvalóan kutatnak valami után, egy mélységes mély aknába ugranak. S akár álom ez, vagy halál utáni élet, vagy egyszerűen a borzalmak ironikus ellenpontja, egyszerre paradicsomi, ugyanakkor rajzfilmszerű környezetben találják magukat, Leif békésen horgászik egy tóparton, Helena szerető hitvesként közeledik hozzá, s idilli duettel zárul az enigmatikus, meglepetésekkel teli, de ellenállhatatlanul rokonszenves darab.
Elena Kats-Chernin, a termékeny és magabiztos ausztráliai komponista zenéje rendkívül sokféle hatást tükröz Mozarttól a ragtime-ig, s ha nem érezzük is különösebben nemesnek – erre a szerző nyilván nem is törekedett –, minden pillanatban ötletes, iróniával teli és nagyszerűen énekelhető. A zenekari kíséretet a Soós Gábor vezette Camerata Miskolc kamarazenekar látta el kitűnően, Daniel Inbal vezényletével. S nem csak a zenei anyag igényes és magas színvonalú munka – ugyanez sugárzott az előadás minden mozzanatából. Különösen eredeti volt az építész végzettségű szövegíró-rendező, Igor Bauersima abszolút virtuóz díszlete Georg Lendorff videóival: egy forgatható, s minden oldalán másféle elemeket mutató nagy kocka és a vetítés kombinációja hallatlan változékonyságot biztosított, és egyik meghatározója lett az előadás pergő tempójának.
 Tobias Hächler. Fotó: Bócsi Krisztián (Forrás: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál) |
A produkció legkézzelfoghatóbb szintjén persze az énekesek állnak, s az ő teljesítményük ugyancsak elsőrangú volt. A két fiatal főszereplőn kívül mindegyikük négy-öt szerepet játszott, sűrű át- és visszaöltözések segítségével. Helena alakítója, Liesbeth Devos makulátlanul szép hangon, magabiztosan, tisztán és meggyőzően énekelt, Leif baritonszerepét Tobias Hächler játszotta, lényegében azonos színvonalon. Játékuk pedig elmélyült színészi teljesítményt nyújtott, amely jól érzékeltette a kalandos cselekmény mögött rejlő tragikus lényeget. Arcjáték, mozgás, táncszerű elemek – az operai átlagot jócskán meghaladó eszköztárral szolgálták a kitűnő és remek ritmusú rendezést.
Külön bónuszt jelentett a többi hat szereplő egyenletesen magas színvonala: ritka eset, hogy egy operaelőadásból ennyire hiányozzon a gyenge láncszem. Összjátékuk a komplex és sodró jelenetekben élményszerű hatást keltett, az elmegyógyintézet panoptikuma például sokáig emlékezetes marad számomra. Vérfagyasztó volt Vesselin Ivanov embertelen Első doktora, és a tisztán énekesi teljesítmények közül feltétlenül ki kell emelnem a tenorista Stephan Adriaens nevét. A Miskolci Operafesztivál nagy meglepetése volt ez a délután, köszönjük.