Bár a hazai színházak többsége eklektikus vagy neobarokk stílusban épült, s a nagy színházépítőket is leginkább Fellner és Helmer személyében tiszteljük (tizenegy teátrumot húztak fel a történelmi Magyarország területén), a századforduló után néhány hazai színház a Lechner Ödön által elterjesztett új stílust követve szecessziós modorban épült meg. A lista rövid, de impozáns: Medgyaszay István veszprémi és soproni, Magyar Ede kaposvári, továbbá Lajta Béla pesti, hajdan Szerecsen utcai épülete tartozik ide.
Ez utóbbi eredetileg nem is színháznak, hanem mulatónak épült egy hatodik kerületi kicsi, zárt telekre, ami a tervezési feladatot igencsak megnehezítette volna, ha Lajta nem korát megelőzve, általa amerikai rendszerűnek nevezett műtermet tart fenn, ahol valamennyi részfeladatnak megvolt a maga specialistája. Lajta látványban is remekelt, a praktikusan funkcionáló belső elé emelt utcai homlokzat munkássága legérettebb, legsajátosabb alkotása lett.
Az 1909-ben megnyitott orfeum – amelyet a gyakori név- és tulajdonosváltásoktól függetlenül leginkább Parisianaként emleget a művelt utókor – diszkrét, finom szürke márványlapos külsőt öltött magára, ami szinte szembement a hely szelleméhez illően sablonosan elvárható harsánysággal. A műintézmény múzsák által látogatott működésére csupán a díszes, art decós, figurás pártázat utalt, amely mellesleg a ’60-as években cseperedők számára hosszú évtizedekre láthatatlanná vált.
Addig azonban rengeteg minden történt. Például lezárult a ház bő évtizedes, táncos-zenés-kabarés korszaka, s az első jelentős átalakítás után, 1921-ben kezdetét vette máig tartó, ám közben többször profilt és koncepciót váltó színházi pályafutása. Elsőként a Blaha Lujza Színház vette birtokba a Vágó László által belül áttervezett (megnagyobbított színpadú, a nézőteret neoempire stílusúra hangoló) épületet, három évvel később azonban már a Nemzeti Kamaraszínháza tartotta itt az előadásait. Hevesi Sándor javaslatára ekkor tűnt el a hajdani orfeumlétre emlékeztető utcanév: a Szerecsent leváltotta Paulay Ede.
 Az épület korábbi homlokzata |
Hevesi társulatának Bajor Gizi volt a sztárja, később itt kezdett a fiatal Dayka Margit és Latabár Kálmán. Az Andrássy Színház-korszakban Sennyei Vera, Makay Margit, Törzs Jenő játszottak itt, Vaszary igazgatása alatt pedig (kis túlzással) annak családi vállalkozása: felesége, Muráti Lili abszolút főszereplőként, Piri húga komikaként, Gábor testvére pedig színműíróként működött közre.
’45-től a Művész Színház otthona lett az épület: többek között Jávor Pállal, Bárdy Györggyel, Sulyok Máriával a társulatban, s Pirandellóval, Cocteau-val, Anouilh-lel, Arthur Millerrel a szerzők között. Várkonyi „polgári színházának” államosításkori megszüntetését sajnos hamarosan követte az épület fokozatos kivégzése is. Az Úttörő Színházat ugyan nem nagyon zavarta Lajta eleganciája, mert az ünnepekre úgy beborították a homlokzatot zászló- és transzparensdísszel, hogy abból alig látszott ki valami. Ez volt a jobbik eset, nem is tartott sokáig, mert hamarosan szétverték az egészet, és kövér, lakóházi típusablakokkal – valamint Jókai Színház felirattal – ékítették a felületet. Szép öszvér kerekedett belőle – miközben odabent a Pányuska iskoláját játszották -, mert az attraktív pártázat a helyén maradt, igaz, csupán egy újabb évtizedig.
Akkor viszont a „volt, nincs” varázsigével azt is eltüntették (vagyis egyszerűen kitépték a falakból, ami csak azért elnézhető, mert a brutális beavatkozás következtében megmaradtak a szerkezet vasdarabjai, amelyek az ugyancsak padláson hagyott, összetört díszüveg-cserepekkel utat mutattak a rekonstrukció tervezőinek), és az épület elejét beborították úgynevezett függönyhomlokzattal, vagyis sárga és kék üveglapokból álló, raszteres, amolyan irodaházas vendégfelülettel. Ennek a szélén, függőleges sávban volt olvasható előbb a Keres Emil – Kazimir Károly által vezetett Thália Színház, majd ’71-től a Bartók Színház névfelirata. Tizennegyedik gazdaként az Arany János Színház zárta az addig csak alig megszakított működési szériát, hogy Kőnig Tamás és Wagner Péter építészeknek átadva a terepet, elkezdődhessék az épület helyre- és újraállítása.
A Lőkös Ildikó és Németh Zsófia által nagy körültekintéssel szerkesztett kötet külön tárgyalja a színház épületének és a benne zajló művészi munkának a történetét, előbbit Dávid Ferenc, utóbbit Gajdó Tamás tollából.
Dávid Ferenc építészeti szövege egyszerre szakszerű, érzékeny és élvezetes, Gajdó Tamás pedig példás tömörséggel foglalja össze az önmagukban is szövevényes és eseménygazdag színháztörténeti szakaszokat. A bőséges, széles körből gyűjtött képanyag többnemű: a mai Új Színházat kívül-belül bemutató friss sorozat impozáns, az épület múltjait ábrázolók unikumok, mint ahogy a régi társulatokról, dokumentumokról, előadásokról készült felvételek is.