A plakátokon jól mutatnak ezek a nevek így együtt. És a színpadon?
Helené bejön, felmászik a könyvtári létrán, elővesz egy Egyiptom-térképet, megmutatja, hol játszódik az előadás. A bécsi színházba járóknak a térkép jól ismert Bondy-gesztus: a legutolsó (2007-es) Burgtheater-beli előadása is pontosan ugyanígy kezdődik: Lear király Anglia hatalmas térképével jön be a színpadra, melyet aztán feldarabol lányai közt.
Ernst Stötzner és Birgit Minichmayr |
Egyiptom és a hőség nemcsak a szövegben, hanem a színpadképben és a jelmezekben is megjelenik. A szereplők könnyed, nyári ruhákat viselnek, Helené eleinte fehérben, majd később (Euripidészhez hűen) feketében jelenik meg, magas sarkú cipőben. Theoklümenosz feketében, szandálban. Meneláosz végig meztelen felsőtesttel van a színpadon, életerős, ősz férfi, mindössze borostáján látszik a több napja tartó bolyongás.
Karl-Ernst Herrmann díszlete két jól elkülönülő részből áll. Bal oldalt hajópadlós könyvtárrészlet könyvespolccal, olvasóteremmel; jobb oldalt pedig sivatag, homokbuckával és partra vetett csónakkal. A rivaldánál sírgödör, az előző egyiptomi király sírja. Mellette földhalom: mintha még nem fejezték volna be a temetést. A két színpadrészt kis fémcsatorna választja el. A színpad hátsó vége és a színház mennyezete között fényesen világító zsinór feszül – mintha az egész színház egy nagy vitorlás lenne. Hátul, a színpad végénél fényesen csillog a tenger. A színpadot végig egységes fehér reflektorok világítják meg, felerősítve a hőségérzetet a nézőben. Az összes olyan entrée-t, melynek során a színész a színpad hátsó részéről vonul előre, fénnyel jelzik, a színésszel együtt jön az egész színpadot megvilágító fehérség is, hangsúlyozva azt, hogy az ókori görög tragédiákban az új szereplő mindig új információt hoz a szereplők számára.
Birgit Minichmayr |
Összetett színpadkép, melyen nem könnyű kiigazodni – még Bondynak sem. Az előadás alapvetően statikus, a fő hangsúly a szövegen van. Ehhez képest a díszlet túl sok látványos, ámde öncélú vagy teljesen funkciótlan elemet tartalmaz (például a partra vetett csónak, a nézők felett húzódó fénysor). A fémcsatornát kétszer használják az előadásban. Először, amikor Helené azt hazudja, hogy férje meghalt. Ekkor víz indul a csatornából, Theoklümenosz (Dietmar König) és Helené levetkőzteti, majd rituálisan megmosdatja a halottnak titulált Meneláoszt (Ernst Stötzner). Szép rendezői gesztus, csak a kivitelezés zavaró: a víz épp annyi ideig folyik, míg Meneláoszt fürdetik – se előtte, se utána. Akkor ez most zuhanyzó vagy folyó? Másodszor akkor folyik víz a csatornából, amikor a Hírnök az egyiptomi hajósok lemészárlásának és Helené elszökésének hírét hozza Theoklümenosznak. A király a sírgödörben áll, véres víz folyik a csatornából lábai elé. A hátsó falon pedig látni, ahogy távolodik a Görögország felé tartó hajó vitorlája.
A kar könyvtárban kutató diáklányokból áll. Kevés szövegük van, mindössze egyszer mondják együtt a verssorokat – egyikük vezényel, a többiek kántálnak -: nem túl elegáns megoldás. Máskor felváltva beszélnek illetve olvasnak fel mondatokat a könyvtári könyvekből (végre valamire használják is azt a teret, amiben vannak). A kar szinte végig a színen van, olvasnak, viháncolnak, futkároznak. Gyakran zavaróak (holott ez nem a cél), az előadás leggyengébb elemei.
Jelenetkép |
Theoklümenosz valódi diktátor: fegyverekkel játszik, a kar sikongva fut el előle. Magán hordja a teljhatalmú vezetők negatív sztereotípiáit: perverz és kegyetlen. Perverzitására a legjobb példa, mikor apja sírjánál, őseire emlékezvén a kar tagjainak szoknyája alatt nyúlkál. Az, hogy a nyílt színen nem követ el gyilkosságot, mindössze a valódi deus ex machinaként a zsinórpadlásról leeső két hatalmas vasgömbnek köszönhető, amelyek/akik Helené meghalt testvérei, a békehozó Dioszküroszok lennének. Ők csupán a technika segítségével jelennek meg: két díszletelem és a felvett hang ritmusára villogó lámpák révén.
Theoklümenosz megjelenésével az addigi statikus, hangjátéknak beillő előadás komédiába fordul át. Ettől kezdve a fő hangsúly az egyiptomi király átverésén van, és Helené ezt tökéletesen viszi véghez: bolondot csinál belőle. Birgit Minichmayr rideg, kimért és végtelenül okos asszonyt alakít, aki úgy játszik a férfiakkal, ahogy akar. Meneláoszt újból meg kell hódítania, az eszével tudja megszerezni – be kell bizonyítania, hogy ő valóban a felesége. Ez a nehezebb feladat, mivel nőiségével Theoklümenoszt könnyen ráveszi bármire. Beleül az ölébe, gügyög a férfinak, és máris minden el van rendezve. Helené és Theoklümenosz búcsúja a komédia csúcsa. Helené elköszön, Theoklümenosz utánaszalad és visszaráncigálja – ezt többször is eljátsszák. König és Minichmayr erős színészi játékkal erősíti a komikus hatást. König a naivan szerelmes, egyszerű, hatalmával visszaélő király, míg a gyönyörű Minichmayr ebben a jelenetben mindent bevet, egy arcrándulásán dől a röhögéstől a közönség, ripacsságát mégsem érezni.
Birgit Minichmayr és Johann Adam Oest. Fotó: Ruth Walz (A képek forrása: Wiener Festwochen) |