Még akkor is így gondoltam, amikor a pécsi Cooltour Café ötven fokos, levegőtlen, ám mesés hangulatú padlásán, nyolcvanad magammal, függőleges helyzetben, elkezdtem nézni az előadást. Mert alapvetően nem szórakozni járok színházba. Viszont a KoMa társulatnak hálás voltam, hogy csak fél órásra tervezték az egyébként valószínűleg a POSZT-on még work-in progress-nek tekintett Café Brasil című előadásukat.

Lass Bea és Polgár Péter

A bármibe merészen belevágni igazán KoMa-közeli fíling, a szöveg nélküli előadás azonban ettől a hirtelen népszerűvé, sőt a POSZT egyik kisebb kedvencévé lett társulattól még annál is több, szinte már pimaszság. Márpedig nekem ez tetszik, hogy csak úgy a szalontánccal operálva lenyomnak egy történetet, amikor még csak milongára sem jártak, nemhogy táncművészek lettek volna valaha. Topolánszky Tamás táncos (Szegedi Balett) a Café Brasil koreográfusa, aki az előadást rendezte-koreografálta (szedte-vette-teremtette), láthatóan arra törekedett, hogy minél kifejezőbbek, minél egyszerűbbek legyenek a gesztusok, amelyek azért jobban emlékeztettek egy vicces tornaünnepélyre, mint kortárs táncra.  Bozsik Yvette úgynevezett táncjátékainak a hangulata azért visszaköszönt, és itt most konkrétan a Lány, kertbenre is gondolhatnék, de minek, amikor egy szimpla valóságos kávézóban, akár a lenti fesztiválkocsmában ugyanez zajlik, nevezetesen a nemek harca koreográfikusan. Nagyon is be tudtam helyettesíteni a szereplőket bármely fesztiválnépséggel, kocsmahordával, bankett társasággal, és ez volt a produkció igazi erénye az említett rövidsége mellett. Na meg a díszlete, amely szintén Topolánszky fantáziáját dicséri, lássuk csak: pult, bejárati ajtó, három asztal és a háttérben a rendhagyó, halk toalett, két ajtóval, rajta a klasszikus hím és nőstény jel, óriásiban, köztük egy tükör, amely átlátszóvá (ablakká) válik, amikor bemegy valamelyik színész.

Sipos Eszter és Mohai Tamás, Jaskó Bálint és Szabó Vera, Polgár Péter és Lass Bea. Fotó: Simara László (Forrás: poszt.com)

Lássuk az igen egyszerű történetet: a férfi bárpultos kinyit, majd elkezdenek bejönni a vendégek latin-amerikai dallamokra, Balcsó Bálint és a Café Brasil zenéjére, némafilmesen. Jönnek tömött sorokban vagy öten, egymás után, igazgatják magukat, rángatóznak, megtalálják végül a helyet, ahova leülhetnek pár percre, de aztán újra bemozogják a teret. Játszanak székkel, asztallal, aktatáskával, tányérral, és végül rendre eljutnak a mosdóba is, hogy láthassuk hogyan végzik a dolgukat, igazgatják a hajukat, túrják az orrukat, vagy ha ketten mennek be éppen, milyenek a valóságos viszonyaik. Mert párokba rendeződnek természetesen. Jaskó Bálint és Szabó Vera a latinos temperamentumú duó, mindketten piros és feketében, vad érzelmeket játszanak. Sipos Eszter és Mohai Tamás a szürkében visszafogott, irodista pár, akik talán hirdetés útján találkoztak itt, de azért majd megőrülnek a vágytól, amit evésbe, ivásba vagy vécére járásba fojtanak. A tükör előtt gyakorolják ritmusra a béna donhuánt meg a fém fatált. A ritmussal egyébként semmi gond, akár kasztanyetta is csattoghatna közben, tartják rendesen, dacolva a fullasztó meleggel, meg a gravitációval. Szinkronmozgás is van elég, ám nem minden esetben sikerül harmóniába rendeződnie. A riadt tekintetek viszont következetesek, így a némafilmes, melodramatikus jelleg is végig megmarad.

Lass Bea és Polgár Péter képviselik a szociálpszichológiai esetet. Egy agresszív és piknikus ügynök, meg egy tétova lány, aki azt sem tudja, hol van, csak ragaszkodik. Mindezt talpig szürkében és rózsaszínben. Róluk a mosdóban derül ki, hogy viszonyuk bizony bántalmazó kapcsolat (lásd még: Ha megversz is, szeretlek én…). A legsikerültebb toalett kettős Szabó Vera és Lass Bea barátnői jelenete, vidám és megejtő, ahogy vidítják egymást a kegyetlen külvilággal szemben, hogy aztán a játszótérről visszamenjenek a kegyetlen életbe. Ha elveszett volna bennük egy Thelma és Louis, akkor elhúzhatnának innen, és ekkor lehetne valami igazán drámait elindítani. De nem, az előadás marad a vidám felületen, ami abból a szempontból jó, hogy az esti előadás előtt nem fekszi meg a gyomrot, a laza kocsmázáshoz meg kifejezetten motiváció. Alig várjuk, hogy állhassunk a kegyetlen toalett tükör előtt.

Kapcsolódó cikkeinket és a fesztivál támogatásának adatait a POSZT 2010 gyűjtőlapon olvashatják.