Willy Russell: Shirley Valentine / József Attila Színház, POSZT 2010
2010.06.13.

Hányan vannak-vagyunk Liverpooltól Timbuktuig, akik szeretnének Mrs. Shirley Bradshaw-ból újra Miss Shirley Valentine-ok lenni? Jó, ha nem is egy életre, de legalább néhány pillanatra. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

Adott egy majdnem 47, vagy kicsivel több mint 46 éves (attól függ, honnan nézzük) liverpooli háziasszony, akinek két huszonéves gyereke már elköltözött otthonról, férjével élt hétköznapjai pedig a „ha csütörtök, akkor fasírt” megszokás- és szabályrendszer mókuskerekében telnek. Beszélgető (…) partnere, minden érzésének, gondolatának, problémájának tudója, bizalmasa a konyha fala. Ismerős helyzet? A kereszt- és vezetéknevek, az életkor, a város, a gyerekek száma szabadon behelyettesíthetők, a megvalósítani nem mert álmok, a csöndesen unalmas életzajlása helyhez, időhöz, korhoz, nemhez egyáltalán nincs kötve. Mint ahogy az sincs kőbe vésve, hogy ne merjünk akár egy hirtelen döntéssel kilépni belőle, és feladva az addigiakat valami egészen másba fogjunk. Hogy minden bátorságunkat összeszedve elinduljunk az ismeretlen felé, ahol végül nyugalmat, belső békét, harmóniát találjunk. Carpe diem. Légy önmagad. Éld át.

 

Vándor Éva a Shirley Valentine című előadásban. Forrás: port.hu (Vörösmarty Színház)
Vándor Éva a Shirley Valentine című előadásban (Forrás: PORT.hu)
És lehetne folytatni a konyhapszichológiát, citálhatnánk a női magazinok releváns passzusait a lélekbúvár rovattól a horoszkópig. Ettől azonban jóval több Willy Russell Shirley Valentine-ja.
Mindenekelőtt egy váratlan fordulatokkal bőven operáló, remek – bár két órában talán kissé hosszúra írt – monológ, amelyben egy érett színésznő virtuózan játszhat. Sokféle karakterbe kell pontos tempóban, hirtelen váltásokkal, kellékek és eszközök nélkül belépnie, hogy ne váljon unalmassá a fecsegés, és Vándor Éva mindezt nagy rutinnal, nagy kedvvel és hatalmas adag természetességgel teszi. Jó nézni őt, belefeledkezni abba, ahogyan hangja, a gesztusai Shirley világra nyitásával azonos ritmusban lesznek egyre színesebbek, bátrabbak, és ahogyan az asszony felvállalja nőiségét, úgy lesz a színésznő is egyre sugárzóbb.
A darab három részre tagolható: Shirley Bradshaw a vacsorát készíti férjének, és a konyhában fecseg a jelenlegi életéről, visszaemlékszik arra az időszakra, amikor „le mert ugrani a tetőről”, majd azt látjuk, amikor a taxit várja, hogy előzetes bejelentés nélkül távozzon két hétre Görögországba a barátnőjével, a harmadik egységben pedig már a görög tengerparton meséli el a nyaralást, és ami utána következett. Mindig az aktuális jelenben járunk, de mindig vissza is ugrunk az időben. Hol évtizedeket a középiskolás évekbe, hol csak néhány napot, de Shirley folyamatosan kommentálja magát, aktuális állapotát, és összehasonlítja azt, amilyen volt, amilyennek látták őt, és amilyennek ő akart lenni. Kompromisszumait, hibás döntéseit bevallja, és ahelyett, hogy egy idegesítően picsogó, preklimaxos középkorú asszonyt látnánk a színpadon, a saját állapotára reflektálás, valamint a többi karakter megjelen(ít)ése miatt az (ön)irónia élvezetessé teszi az egyébként komoly és valós problémákról történő fecsegést. Ettől a humortól és a lankadatlan derűtől nem tud klausztrofób lenni sem a szöveg, sem az előadás.
Ahol a néző pedig ráadásul nem is csupán néző, hanem partner hallgató, ezáltal a színpad és a nézőtér között – pláne, ha a székeken többségében nők ülnek, akik biztosan jártak már Shirley Bradshaw lapos-, és Shirley Valentine tűsarkú cipőjében is – véd- és dacszövetség, következésképp egyfajta párbeszéd alakul ki. Félreértés ne essék: így is működik az előadás, ám megkockáztatom, lelkileg kényelmesebben éreztem volna magam, ha Shirley konyhájába és a tengerpartra kerülnek a székek, ha a formális előadásérzetből bizalmi szituációba kerülhetek. És meggyőződésem, hogy Éberwein Róbert díszlete velünk, általunk gazdagabbá vált volna. Jelenlegi állapotában ugyanis túl jelzésszerű a kisrealizmus, az rí le róla, hogy olcsó, a bárhol, bármilyen körülmények közötti előadhatóságra terveztetett.
Ha van feelgood mozi, akkor van feelgood előadás is. A Shirley Valentine ugyanis nem arról szól, hogy fantáziavilágba meneküljünk, hanem arról, hogy találjuk meg azt a helyet, állapotot, ahol jól érezzük magunkat, és ami igazán nekünk való. Ez pedig soha nem késő.
Kapcsolódó cikkeinket és a fesztivál támogatásának adatait a POSZT 2010 gyűjtőlapon olvashatják. 
Szerző: Papp Tímea
Cím:  Shirley Valentine,  Író:  Willy Russell,  Fordította:  Julián Rita,  Játéktér:  Éberwein Róbert,  Jelmez:  Cserje Zsuzsa, Vándor Éva,  Rendező:  Cserje Zsuzsa,  Szereplő:  Vándor Éva,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott