Sit Down Tragedy / POSZT 2010
2010.06.11.

Vajdai Vilmos brandet csinált a TÁP Színház produkcióiból. A társulat üzemkész termékei úgy működnek, mint a felhúzhatós játékok, melyeket felveszünk, leteszünk, beállítunk – a szerkezet beindul, a márkahű nézők pedig azt kapják, amit megszoktak. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.

Bár a TÁP Színházkikéri magának a véleményformálás utóbbi időben elburjánzott káros megnyilvánulásait” és újabban (egyébként eléggé el nem ítélhető és szellemes módon) önkritikát gyakorol, jómagam, hivatásom kívánalmainak megfelelve, kaján örömmel bosszantom tovább a színházcsinálókat. Következzék tehát – ha már a brandeknél tartunk – a fogyasztók egy jeles és jellegzetes csoportjának, azaz a kritikusok egyik képviselőjének véleménye a POSZT-on látott Sit down tragedy című produkcióról.

Sit Down Tragedy
Sit Down Tragedy

A stand-up comedy műfajának mintájára készült előadásban a társulat néhány tagja olykor szigorúan és olykor kevésbé szigorúan öt percig szórakoztatják a közönséget. Az est kimondott célja, TÁP-módra bevált és megszokott módszer szerint, a rossz színház, azaz a műfaj tönkretétele nem vicces és értelmetlen poénokkal, előre lelőtt csattanókkal. A TÁP-recept ezúttal is a szokásos módon működik: van, aki úgy rossz, hogy közben jó, és van, aki tényleg rossz és kínos.

Csík Gábor szuperhősök hétköznapjait idézi fel: a logopédusnál lévő terminátor, az igazolványképet csináltató Spiderman és a horgászzsinórt vásárló Hulk szájába ad az ebben a kontextusban fergetegesen banális mondatokat. Ruszina Szabolcs szellemesen rontja el számát azzal, hogy öt helyet csak két perccel készült és így két és félszer kell ismételnie önmagát. Dióssi Gábor a sit down, stand up és sucking kifejezéseket megértő magyar kecskéiről és a tökös magyar gyerekről szóló meséjénél az előadásmódon is jót mulatunk. Bánki Gergő a technika ördögét csapja be „elhalkuló” mikrofonjával. Horváth Ákos több kisebb, kínosan jó számból fűzi össze jelenetét.

Tabeira Iván „véletlenül” spanyolul mondja el ötéves szerelme félrelépésének hosszadalmas történetét. Bájosan kínos a zavarban levő, papírját gyűrögető Mohácsi István. Valóban csattanó nélküli Vécsi Tibor sörivással kapcsolatos sztorija. Sokáig tart Peer Krisztián tőle megszokott, kínos szexuális élményeket taglaló fejtegetése. Kovács Ádám a TÁP-hagyományokhoz hűen élete legkínosabb élményét osztja meg a közönséggel. Elbűvölően érdektelennek tűnik Tamási Zoltán története az elszalasztott Peter Brook-előadásról. Ellenszenvesen kínos Gosztonyi Csaba és a pénisze eladására vonatkozó marketingötletek. Jól megcsinált Janklovics Péter egyik haknizós fellépésének története.

A közönség a Cella Septichorában. Fotó: Tóth László. A képek forrása: poszt.com
A közönség a Cella Septichorában. Fotó: Tóth László (A képek forrása: poszt.com)

Az est meglepetése számomra leginkább a konferanszié, aki mozgássérült, méghozzá annyira, hogy beszéde is lassabb és szaggatottabb az átlagosnál. Fekete Ádám egyszerűen zseniális, és egy pillanatig sincs szó arról, hogy ahhoz képest jó, hogy sérült. A számok közötti átvezetői – ahogy a TÁP hitvallásához illik – szellemesen suták és esetlenek. Az önirónia és a rosszul mesélt történet fergeteges apoteózisa a macskája, Editke halálának története, melyben a tényen kívül tulajdonképpen semmi, de semmi említésre méltó nincs.

Érdekes volt figyelni a közönség reakcióját is: eleinte dermedt volt a csönd, a nézők kellemetlenül feszengtek székükön, és a fejek fölött ott lógott a kérdés: biztos, hogy (emberséges, működőképes) jó ötlet színpadra állítani egy sérült embert? Aztán ahogy a konferanszié belelendült, egyre jobban felengedett a hangulat, és Fekete Ádám megérezte a pillanatot, amikor a nézők minden kétségüket feledték, és azt mondta: látom, velem vannak. 

A feszengés egy pillanatra tért vissza csak, Csík Gábor „bénás” poénjánál, amikor Christopher Reeve-t utánozta a tolószékben, oldalra csüngő fejjel, amint egy égő házban rekedt gyerekek segítségére „siet”: egy másik szereplő emelte fel karját Supermanesen. Egyszer egy vak ismerősöm azt mesélte, hogy ők, nem látók, egymás között rengeteget poénkodnak fogyatékosságukkal kapcsolatban, és az lenne csak a jó világ, ha ez az ép emberek számára is természetes lenne. Hiszen amin lehet nevetni, az nem félelmetes.

Fekete Ádám, aki egyébként a TÁP önkritikáját is jegyzi, ezen az estén alighanem többet tett azért, hogy a sérült és ép emberek közelebb kerüljenek egymáshoz, mint az összes, erre szakosodott civil szervezet együttvéve.

Kapcsolódó cikkeinket és a fesztivál támogatásának adatait a POSZT 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Szerző: Rádai Andrea
Cím:  Sit Down Tragedy - sztend ápp komédi /csakhogyércsd/,  Szereplők:  Andrássy Máté, Bánki Gergő, Csík Gábor, Dankó István, Fekete Ádám, Horváth Ákos, Janklovics Péter, Keresztes Tamás, Ruszina Szabolcs, Vajdai Vilmos, Vécsi Tibor és még sokan mások,  Helyszín:  Cella Septichora Látogató Központ, Pécs,  Időpont:  2010. június 6.