TÁP Színház-Vinnai András: Roló / Trafó
2010.06.17.

Mi történik, ha a világ legjámborabb embere – történetesen Lajos – egy napon elveszti az emlékezetét? Semmi. Legrosszabb esetben elkallódik valahol. De mindjárt más a helyzet, ha feltűnik a megszállott dr. Pumánszky, aki mindent ki akar szedni onnan, ahol semmi sincs. NAGY GERGELY MIKLÓS ÍRÁSA.

Gosztonyi csaba és Terhes Sándor
Gosztonyi Csaba és Terhes Sándor

A Roló című régi-új Vinnai-opusz első formája még 2002-ben, Nagyon rossz a memóriám címmel született, ekkor meg is nyerte Magyar Rádió hangjátékpályázatát több száz másik munkát megelőzve. Átdolgozva most ez a szöveg sem nem kanavász, sem nem dráma, valahol az Szj. 9231 és a Vakond között dekkol, legközelebbi testvérének a szerzői oeuvre-ben mégis az Ódry Színpadon nemrégiben bemutatott Azaz című rejtély tűnik. Kettőjüket leginkább a hasonló dramaturgiai elv rokonítja: a történet egy hibrid-szür, cseppet sem valóságos szinten kezdődik (jelen esetben ez egy skandináv szappanopera borzasztóan vonalas, persze röhejesre kiforgatott világa), majd hirtelen átvált egy hétköznapibb, igaz, nem kevésbé blőd közegbe (ez lesz a Pumánszky-terápia). Ezt követően a cselekmény oda-vissza ugrál a két sík között; a megbúvó, titokzatos kapcsolatot sejtetve vannak itt is, ott is megjelenő motívumok (bagoly, műtét, malom), a végén meg is lesz az egymásba futtatás, amiben nem a kapcsolódás ténye, inkább annak módja lehetne meglepő – már ha bármin is meg tudnánk lepődni ezen a ponton.

A történetben, és így a TÁP Színház előadásában is, az utóbbi szál kap nagyobb teret. Ebben dr. Pumánszky (nem Punyánszky!) Miklós sziszifuszi kísérletet folytat az emlékezetét teljesen elvesztő Lajoson. A doktor (Terhes Sándor) amúgy nem szívbajos, sarlatáni módszerei mellőznek mindenféle etikai minimumot – ilyen is csak egy színdarabban helyeselhető. Olykor árammal, máskor veréssel próbálkozik, több alkalommal a szexuális sokkolás eszközét veti be, de hiába. Lajos (Gosztonyi Csaba) agya befolyásolhatatlan, akár a beton.  Az egymás után lazán felfűzött jelenetek közül egészen pazar az, amikor az emlékek nélküli embernek lottószámokat kell húzni élőadásban, ez még úgy-ahogy megy is, de olyan rövid a memóriája, hogy miután megnézi a számot, egyből el is felejti, így képtelen bemondani. Orvos és páciense megismerkedésének esete is frappáns; Lajos ekkor még pincérként tevékenykedik, amiről természetesen fogalma sincs. Akad még családi szembesítés, szexterápia, mi szem-szájnak ingere - hullámzó színvonalon.

Kovács Ádám, Janklovics Péter és Stork Natasa
Kovács Ádám, Janklovics Péter és Stork Natasa

A skandináv melodráma – teátrálisan izgalmasabbnak tűnő – szála néha-néha belevág ezekbe a kísérletekbe. A két történet játékstílusa élesen tér el egymástól: a szappanopera folyvást álszenteskedő miliőjének minden pillanata átitatódik iróniával, a merev beállások, a dikció és akció egymásnak ellentmondó szintje (mást csinál a színész, mint amit mond) folyamatosan ássák alá a szituációk hitelét, és mulatságosan leplezik le a klisék mache-jellegét (játssza pontosan, fegyelmezetten, rezzenéstelen arccal Stork Natasa, Janklovics Péter és Kovács Ádám). Ez a színházilag összetettebb formát igénylő rész jobban is illeszkedik a TÁP erre a játékmódra érzékeny stílusába: eszközként megjelennek videó-vetítések (Juhász András), túlerőltetett, vállaltan „gázos” és hiteltelen színészi gesztusok, melyek célja most is a rossz, az üres forma (célkeresztben a szappanoperaiság) leleplezése és felemelő kinevetése. Vajdai Vilmos rendező is ebben a részben van igazán otthon, itt sikerül neki a természetesen papírízű dialógusok mellé (fölé–alá-elé) jellegzetes vizualitást létrehoznia. A Pumánszky-szálon azonban mintha a mennyiség elfojtaná a karakteres látvány és színház megszületését: olybá tűnik, annyi poént, annyi szöveget kell gyors tempóban ledarálniuk a színészeknek (akik teszik ezt becsülettel), mintha ezen túl másra nem jutott volna ereje-ideje az alkotóknak. Ezt a szövegcentrikus játékot fűszerezné a táncosok bevonása (Hadi Juli, Arany Virág, Cuhorka Emese, Fülöp László, Újvári Milán, koreográfia: Vadas Zsófia Tamara), akik első megjelenésük alkalmával jól illenek az északi mézes-mázos nonszenszbe, de a terápiás részek után kissé erőltetnek hat elő-előrángatott felvonultatásuk. 

Janklovics Péter
Tabeira Iván, Janklovics Péter, Stork Natasa, Tamási Zoltán és Kovács Ádám. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)

Az előadás igen jól kezdődik, kezdeti lendületét azonban nem tudja végig tartani. E sorok írójának belső órája 60 perc környékén érzékelte azt a kritikus határt, ahol a jó másfél órás produkció elvesztette eredeti vibrációját, kilőtte a patronjait, megpuhult, és szép lassan ki- (de nem le)fulladt. A darab valóban túlírt, a szellemes alapötletben nincs ennyi szufla, ám azt is el kell ismerni: akárhogy táncoltatják ugyanazt, változó intenzitással és nézői hálával, de szórakoztató marad a tevékenység. Ugyanakkor mindez fakadhat a laboratóriumi helyzetekre épülő dramaturgiában rejlő veszélyekből is (Vinnai különösen vonzódik az ilyen kiagyalt, ironikusan demonstratív szituációkhoz), hiszen ez a struktúra bármilyen lazán kezelt, mégiscsak kijelöli azokat a határokat, amelyeken belül mozogni lehet. Arról már nem is beszélve, hogy a sorozatos kísérletjáték igencsak leszűkíti a karakterek viszony- és kapcsolattípusait, valamint azok megnyilvánulási lehetőségeit. Noha a jelenetek részleteiben eredetiek, erősek és zsigeriek, az egészben mégis van valami alapvetően kiszámítható, ami egy idő után eppúgy vonatkozik az egy rugóra járó szituációkra, mint a befejezésre.

Terhes Sándor inkább megmosolyogtatóan megszállott pszichiáter, semmint ijesztően az. (A Trafóénál bensőségesebb térben bizonyára több irányba pulzálna ez a doktor, ahogy az előadásnak is ideálisabb közege lenne egy kisebb tér.) Tamási Zoltánnal ők a Pumánszky-fivérek, és a lottóhúzáskor lenyomnak egy olyan kabarészámot, ami már annyira rossz, hogy jó (vö. Minden rossz varieté). De a legnagyobb meglepetés mégis Gosztonyi Csaba személye, aki olyan „természetesen civilen” és emberien létezik a színpadi közegben, és olyan jámboran néz maga elé, hogy szemernyi kétségem sincs afelől: ő a világ legjobb Lajosa. E szerepre született, tekintetét, arcát elfelejteni lehetetlen. Bár a látottak után a felejtéssel kapcsolatban ilyen kijelentést tenni hatványozottan felelőtlenség...

Vö. Kovács Bálint: Minden Rossz Varieté 
Markó Róbert: Hátha mégis 
Molnár Gál Péter: Norvég népszínmű 
Tóth Gellért: Stand-up comedy és norvég szappanopera 
Csáki Judit: Haladóknak, éjszakára 

Cím:  Roló,  Író:  Vinnai András,  Rendező:  Vajdai Vilmos,  Dramaturg:  Sebők Bori,  Videó:  Juhász András,  Kisfilmek:  Dankó István,  Zene:  Vajdai Vilmos,  Díszlet:  Fábián Gábor, Juhász András, Kálmán Eszter, Vajdai Vilmos,  Jelmez:  Juhász Dóra,  Koreográfus:  Vadas Zsófia Tamara,  Szereplők:  Terhes Sándor,  Tamási Zoltán,  Gosztonyi Csaba,  Stork Natasa,  Stefanovics Angéla,  Janklovics Péter,  Kovács Ádám,  Tabeira Iván,  Schönberger Ádám,  Továbbá:  Keresztes Tamás,  Márton Eszter,  Táncosok:  Hadi Juli,  Arany Virág,  Cuhorka Emese,  Fülöp László,  Újvári Milán
Megítélt támogatás: 1 500 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A darab ősbemutatójára (2009)
További támogatás: 2 500 000 Ft
Támogató: Katona József Produkciós Pályázat
Az előadás bemutatására (2009)