A dráma mégis olyan eleven, mintha tegnap írták volna. A kelet-európai cifra nyomorúság groteszk tükrében az is megszemlélheti önnön ábrázatát, aki feddhetetlen erkölcsű polgárnak tartja magát. Mert a hajbókolás, a fensőbbséghez való alamuszi törleszkedés, az urambátyám rendszer, a kéz kezet mos erkölcse, a baksis elfogadása, a korrupciós javak kikényszerítése rendszerektől független, mondhatni kortalan jelenség. Bagó Bertalan pontosan ismerte föl, hogy a tizenkilencedik századi orosz miliő a maga bornírtságával, vidékiségével, sáros csizmáival, viseltes uniformisaival, no meg az erkélyről felharsanó férfikórus ironikus szólamaival (zene: Horváth Károly) elementárisabban képes hatni, mint megannyi kiglancolt, modernnek ható átirat.
 Holecskó Orsolya, Kiss Ernő és Ligeti Kovács Judit |
Sokféle színt, ízt, virtuóz fordulatot, érdesen kesernyés jelenetet sorjáztat, s még több remekbe mintázott alakot vonultat fel az előadás. Aprólékosan, jelenetről jelenetre bontja ki vízióját Bagó a vidéki élet dimenzióiról. Az ábrázolt világnak megvan a maga belső logikája, öntörvényű ritmusa, sajátos koreográfiája. Semmiképp sem ideologikus ez a látomás, hisz nemcsak az élesen karikírozott társadalmi tabló rajzolódik elénk, hanem maga a burjánzó élet a maga csip-csup történéseivel, a szereplők civakodásaival, ármányaival, tüsténkedéseivel és roppant mulatságos jellemrajzaival.
Vereckei Rita masszív színpadképe egyszerre láttatja a kisvárost kafkai hodálynak és szigorúan konstruált elvarázsolt hivatalnak, ahol hatalmas, szürke fiókos-szekrények folyosói labirintusában elveszett lelkek bolyonganak. A szereplők majd’ mindegyike sáros lábbelit visel, de sárfoltosak a nadrágszárak, a kabátaljak, slamposak az uniformisok. A polgármester mezítlábasan, testhez simuló elnyűtt fehér hacukában jelenik meg közöttük, nagy halom ócska aktakupacban kutakodva. Mikor színre lép, leomlik az irathegy, röpködnek a papírok szerteszét, s a derék hivatalnok ott áll előttünk csapzottan, talpig fehérneműben, hogy félelemtől űzötten bejelentse társainak a baljós hírt. Aztán beöltözik: mezítelen felsőtestre gombolja az aranygombos, váll-lapos zubbonyt, magára kanyarítja hosszú kabátját, s felhúzza sáros csizmáját.
 Jelenetkép |
A vérbő komédia mindvégig azt tudatosítja: e provinciális porfészek középpontja, mozgatója, erkölcsi mintaadója és két lábon járó szimbóluma a hatalomittas, mindenkit manipulálni képes korrupt despota. Kiss Ernő remekbe formált polgármestere eleinte egyáltalán nem tűnik félelmetesnek. Behízelgő modorú, familiárisan joviális cimbora a tarka gúnyájú tisztviselők szedett-vedett galériájában. Alattomos, de fürge észjárású, elnehezülten tohonya, de örökké ugrásra kész. Tenyeres-talpas bürokrata, a helyi klán korbácsos főnöke, aki a fensőbbség kiszolgálására tette föl az életét. Régi és újmódi rezsimekben egyaránt virítanak ilyen fölfuvalkodott, kispályás, pöffeszkedő apparatcsikok. Bagó rendezésének truvája, hogy a felvonuló notabilitásokat decensen ironikus narrátori hang konferálja színre, mintha csak valamely láthatatlan, de mindenütt jelenlevő titkos hatalom jelentéseit hallanánk.
Mikor feltűnik a játékban a snájdig pétervári álrevizor, a basáskodó polgármester és bohózati udvartartása egy csapásra változik át beijedt, törleszkedő szolgahaddá. Pompás, nagyszabású szatírát látunk Kiss Ernőtől, amint társaival együtt nemcsak túllihegve ajnározzák, hanem a szó szoros értelmében tenyerükön hordozzák a titokzatos idegent; ölbe kapják, babusgatják, bábuként ringatják. Kacagtató szcéna, ahogy az orosz kórus halandzsaénekét visszhangozva sűrű nyelvcsapásokkal zsolozmázzák el hódolatukat. Nagy Péter Hlesztakovja bájos, hányaveti ifjú, göndör fürtjei a homlokára lógnak; lassan érez rá a hirtelen ölébe hullott hatalom ízére, brahiból vállal be mindent, valósággal lubickol az érzéki élvezetekben. Mikor a polgármesternére s a lányára nyomul rá, hamar a tárgyra tér, hogy mielőbb kiélvezze a váratlan ajándékokat.
 Fotó: Hevesi Sándor Színház (A képek forrása: PORT.hu) |
Bagó néhol szélsőségesen elrajzolja az alakok arcélét, a figurák kölcsönös félelmen alapuló viszonyrendszerét, s olykor az abszurdig tágítja a szatirikus ábrázolás horizontját. A lendületes előadás bővelkedik virtuózan megoldott, csavarosan virgonc jelenetekben, dupla fenekű nyelvi és gesztikus poénokban. (Fordító: Mészöly Dezső és Mészöly Pál.) Ömlik, burjánzik, habzik a harsány komédia a zalaegerszegiek játékában, fegyelmezett ensemble-munkát és erőteljes társulatot mutatva, még akkor is, ha az összes epizód nincs azonos színvonalon és precizitással kidolgozva. Kanda Pál malomkeréknyi szőrmekucsmás rátarti járásbírója a hatalmi csököttség, bigott elvakultság eleven szobra. Urházy Gábor László lepusztult főgondnoka ijedten lökött, elfuserált csinovnyik. Szegezdi Róbert tanfelügyelője tüsténkedő, szikár alak, Balogh Tamás és Wellmann György egymás sarkában tipródó Bobcsinszija és Dobcsinszkija az elnyomott, örök kishivatalnokok érzékletes gúnyrajzai. Kricsár Kamill levelekben kutakodó postamestere maga a két lábon járó szerencsétlenség. Mindnyájukat meggörnyesztette a szolgalét, deformált testtartással mohón tülekszenek ócska koncért, nyalható ülepért, pitiáner hivatali előmenetelért. A pirospozsgásra piperézett, éneklősen affektáló polgármesterné (Holecskó Orsolya) és élveteg, sápadt lánykája (Ligeti Kovács Judit) egymást félrelökdösve sietnek orális gyönyörökben részesíteni a mulató álrevizort.
Mire minden sunyi törleszkedés szárba szökken, s minden züllött nagyravágyás röhejes önparódiába fúl, és az egész rendszer feltárul a maga éjsötét valójában, megérkezik az igazi revizor. Bőrkabátos, pisztolytáskás férfi lépdel ráérősen, mindent megkocogtatva, alaposan megvizsgálva az ő birodalmában. Nincs semmi lacafaca. Csak a férfikórus ironikus hangjai hallatszanak, valahonnét távolról.
A X. POSZT-on Nagy Péter elnyerte a MASZK Országos Színészegyesület színész zsűrijétől a legjobb férfi alakítás díját.
Kapcsolódó cikkeinket és a fesztivál támogatásának adatait a POSZT 2010 gyűjtőlapon olvashatják.
Vö. Zappe László: Revizor a szervektől
Szalay Álmos: A végén bejön
Ugrai István: Az ember a fővárosból
Csáki Judit: Erős jelzések
Turbuly Lilla: Sárvidék
Koltai Tamás: Közös ügyünk