IV. Nemzetközi Monotánc Fesztivál / Gödör Klub
2010.05.27.

Az első nap különlegesebb előadásai után a második laposnak tűnt a IV. Nemzetközi Monotánc Fesztiválon. A harmadikat koncepció fogta össze: férfi és női hátak meséltek „hihetetlen történeteket”. KRÁLL CSABA ÖSSZEFOGLALÓJA 2. rész.

Arany Virág. Fotó: Dusa Gábor
Arany Virág. Fotó: Dusa Gábor

Az első „hát” – most még mint indulatszócska – Arany Virág szólójához fűződik. Másodszor látva az Eric Berne Emberi játszmák című könyvéből inspirálódó darabot (Emberi játszma), az előadás ezúttal szétesőbbnek, a mozgásanyag rendszertelenebbnek tűnt, mint első szemrevételezéskor. Arany Virág fekete topban, barna férfinadrágban, ormótlan férficipőben áll fejen a nyitóképben, majd lerúgja magáról a cipőt, kiürít egy stampedlispoharat, s kissé motiválatlanul bolyongani kezd a térben. Elől néhány dió hever, jobboldalt újabb pár fekete férficipő. Mozgásának irányát e tőle messze eső pár lábbeli koordinálja, a táncos próbál egyre közelebb jutni hozzá, de mintha valami vagy valaki állandóan visszatartaná, alig halad előre, közben széttrancsírozza az összes diót,  aztán még mielőtt elérné a cipőt, elhúzzák az orra előtt mint egy mézesmadzagot. (Kész dráma pereg le előttem egy részeges apáról (?), aki nem engedi lányát szíve választottjához (?), és amikor végre az övé lehetne, a fiú lelécel (?) – de ez csak egy lehetséges értelmezési kísérlet.) A darab végén csomó férficipő hull alá a magasból, a történet folytatásaként számomra azt üzenve: Ne keseregj virágszál! Jönnek még férfiak az éltedben!

Baranyai Balázs. Fotó: Dusa Gábor
Baranyai Balázs. Fotó: Dusa Gábor

Baranyai Balázs Castratus című szólója sem az a tipikusan egyszerű eset: előbbivel ellentétben épp direkt és speciális témaválasztása miatt. Baranyai egy kasztrált férfi „történetét” meséli el (legalábbis a színlap szerint), amiből annyi dekódolható, hogy a táncos combja közé szorított kezekkel éled a színpadon, és darab közben is sokszor markolászik az ágyéka körül. A lába köré tekert színes kendő vörös széle utalni látszik a véres cselekedetre. Később, amikor már megszenvedte sorsát, ünneplő fekete aljban önkifejez a vakító reflektorfényben. Kétségkívül van egy felismerhető párhuzam a darabban a kasztrálás és a szenvedéssel szült művészet, illetve a megtisztulás és az előadás öntisztító fürdője között, de ez számomra túlságosan morbid párhuzam.

Egyébként Baranyai irtózatosan odateszi magát, nagyon-nagyon szépen dolgozik. Látszik, hányféle mozgásiskolát és milyen magas hatásfokkal sajátított el teste az évek során (Lyoni Opera illetve Nacho Duato, Uotinen, Preljocaj, Frenák stb.), de amikor maga alkot: tánca mintha a már rögzült szókincsből válogatna, kevés egyéni kifejezéssel, ám szótárazható frenáki reminiszcenciákkal.

Hátha valamivel, akkor a (túl)képzettséggel egyáltalán nincs gondja a Horvátországból érkezett Irena Mikecnek. Ő ugyanis szimplán amatőr. Úgy áll, fekszik, járkál, botladozik a színpadon, mint egy olyan személy, aki életében először próbál mozdulatokat elkapni a teljesalakos fürdőszobai tükör előtt. Ismerkedik önmagával, keze, lába, teste szélével-hosszával, talajközelben, félmagasan és állva; hasonló analízist tanult előadótól öröm lenne nézni, de tőle…

Irena
Irena Mikec. Fotó: Dusa Gábor

Ariel a darab címe, Sylvia Plath-ra hivatkozik a szerző, tinédzserkorom kedvelt amerikai költőnőjének halálközeli verssorai betűről betűre „kigépelődnek” a vetítővászonra. A mozgásnak Plath verssoraival kellene tartania a lépést (frusztráló egy feladat!), ehelyett folyton önmagába botlik, önmagát gáncsolja el. Bal oldalt a padlón négy éjjeli lámpácska világít, meleg kávéházi kuckóhangulatot teremtve, de szerepe csupán annyi, hogy a szólista szűkebb térben lődörögve értelmezhesse újra önmagát kétes értékű „mozgáskutatásának eredményeként”.

Következtek a hátak.

 

A szlovén színekben fellépő Primož Bezjak is elkötelezett „testkutató” (Move-As / Stories of the body 4.), de mekkora különbség van kutatás és kutatás között, pedig a fiú finoman szólva nem igazán táncos alkat. Válla előre esik, tartása hanyag, mellkasán horpadás, de amikor „adásba kerül”, teste kiegyenesedik, izmai tónusosak lesznek, fejét felszegi – egyszóval életre kel. Civilesen vonul be majd ki a színpadról, közte viszont belső energiáktól duzzadó testanalizációs „gyakorlatokat” mutat a közönségnek, amelyet (nem vicc) a hüvelykujján kezd el, és hátközepén végez be. Mulatságos, amikor úgy mozgatja a hüvelykujját, mint egy joysticket, s teste mindig arrafelé indul el, lendül, csapódik kis időeltolással, amerre az ujját billenti. Egyszerre humoros és „tudományos” munka ez, mert tényleg sok mindent láttat a test, az izomzat működéséből, az egyes testrészek reakcióiból, játékából, az érzékelés szabadságából, de afféle testplasztikai tanulmánynak is kiváló. Hegyvonulatok emelkednek, völgyek, árkok homorulnak Bezjak hátán, kész domborzati térkép, amit a világítás szépségesen plasztikussá is tesz. Néha tényleg döbbenetes test-transzformáció zajlik, már azon kezd aggódni az ember, nehogy belszervi károsodást okozzon. Miközben a nézőre is extra szerep hárul, igencsak figyelnie kell, ha nem akar lemaradni semmiről, ha ki akarja élvezni az előadás minden apró részletét. A darab hosszából viszont lehetne vágni, az egyes etűdök mintha kissé túlbeszélnék a témát. Azt az egyet viszont nem értem, hogyan lehet külön koreográfusa (Snježana Premuš) és külön mozgásanyag felelőse is (Primož Bezjak) az előadásnak, ha nagyjából egyet jelent a kettő.

Fülöp Ágnes
Fülöp Ágnes. Fotó: Dusa Gábor (A képek forrása: Monotánc Fesztivál)

A fesztivál utolsó előtti fellépőjének, Fülöp Ágnesnek is a mezítelen háta tűnik fel először a színen, ahogy égből pottyant angyalként csupasz testtel ébredezik a földön, levettetése színhelyén. Ám ez a hát csupán azt meséli el, hogy valamikor szárnyakat hordozott, amivel tulajdonosa valószínűleg más dimenzióban repkedett. Fülöp angyala aztán felruházkodik, de mivel „szárnya szegetten” léte csupa gyötrelem, végül átsétál az üdvözülést jelentő fehér (ellen)fénybe. A történet nem csak leírva didaktikus kissé, színpadra állítva is az. Fülöp klasszikus alapból építkező angyaltánca (címe: Angyalszárny… volt) mozdulatművészeti súlypontjaival elsősorban a mondanivalót illusztrálja, önálló receptúrája nincs. A szépelgés esztétizálása, a szárny hűlt helyének folyamatosan tapogatása, a kilátástalanságot a „szép tánc” roncsolásával kissé szájbarágósan közvetítő szemlélet, a rontott mozdulatsorok sutasága – egy legalább harminc éve meghaladott táncesztétikai gondolkodásmódot próbál konzerválni.

Gergye Krisztián fesztiválzáró szólója, az E. Sch. Eroto viszont kilenc évvel a premier után is a szemérmetlen szabadság testkiáltványa. Gergye nem markíroz, nem „játszik”, nem ködösít. Önmagát adja, csupaszon, pőrén – felöltözve is. Testének pasztell festékfoltjai Egon Schiele-i ecsetnyomok. Tánca az érosz haláltánca. Lelke prédául dobva a világ elé.

Ahogy kifordul önmagából, hogy legféltettebb titkaiba belelássunk. Ahogy minden mozdulata tűhegyes nyílként pattan ki testéből. Ahogy a „kétarcúságot” egy testben kommunikálja. Ahogy a kecses jávai táncot a kortárs mozgásanyagba zúzza. Ahogy a peep show fílinget a művészi kifinomultsággal vegyíti. Ahogy a különböző zenei fragmentumokat (Schubert, Ágens, Marilyn Manson, John Cage) ütközteti. Ahogy a hatalmas tér feszültséggóccá rándul a játék alatt. Ahogy a szarkasztikus humor még a tarkójára erősített álarc száját is mosolyra vonja. Ahogy nevettet és fojtogat. Ahogy néz és láttat.

Ahogy van, úgy jó ez az előadás.

Fesztiválzárónak pedig éppenséggel tökéletes.

Vö. Fehér Anna Magda: Hiánytáncok 
Szoboszlai Annamária: Csendes, monoszonikus 

Szerző: Králl Csaba
Esemény:  IV. Nemzetközi Monotánc Fesztivál,  Helyszín:  Gödör Klub,  Időpont:  2010. május 18 - 20.,  Cím:  Emberi játszma,  Zene:  Lajos Majtinszky és Víg Mihály munkáinak felhasználásával készítette Mizsei Zoltán,  Koreográfus, előadó:  Arany Virág,  Cím:  Castratus,  Koreográfus, előadó:  Baranyai Balázs,  Cím:  Ariel,  Koreográfus, előadó:  Irena Mikec,  Cím:  Move-As / Stories of the body 4.,  Jelmez, fényképezés és díszlet:  Madster,  Fény:  David Oresič,  Zene:  Ivan Mijačevic,  Koncepció, rendezés és koreográfia:  Snježana Premuš,  Mozgásanyag és előadás:  Primož Bezjak,  Cím:  Angyalszárny... volt,  Zene:  Lisa Gerrard,  Koreográfus, előadó:  Fülöp Ágnes,  Cím:  E. SCH. Eroto,  Jelmez:  Béres Móni,  Zene:  Schubert, John Cage, Marilyn Manson, Ágens, Philipp György,  Koreográfus, előadó:  Gergye Krisztián
Megítélt támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Három külföldi szólóelőadás és Liz King workshopjának meghívására a IV. Monotánc Fesztiválra (2010)
További támogatás: 1 500 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
A fesztivál megrendezésére (2009)