Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SOK SZÓFIA SZLOGEN

Választási Megfigyelők 1990 – 2010 / Óbudai Társaskör Galéria
2010. máj. 19.
Válogass az elmúlt húsz év választási szórólapjai és plakátjai közül, szembesítsd mindezzel az „utca emberét”, majd a végeredményt állítsd ki! A recept egyszerűnek tűnhet, mégis könnyű elrontani. Szerencsére nem ez történt. DÉKEI KRISZTA ÍRÁSA.

Khoór Lilla képzőművész és Kriza Bori szociológus projektje ugyanis mentes a politikai aktivizmusra jellemző konfrontációtól, nem kíván állást foglalni bármilyen politikai kérdésben, „csupán” tükröt tart elénk a Harmadik Magyar Köztársaság politikai és mentális állapotáról. Pillantásuk semleges, az eredmény mégis árulkodó. A pártok négyévenkénti harcában ugyanazok a kulcsszavak telítődnek más és más tartalommal, így nem meglepő, hogy a hívószavak kiüresedtek, a szlogenek ronggyá koptak, bizonyos fogalmak jelentése pedig teljesen elzavarosodott. Az alapvető eszméket hordozó szavakra ráépülő, eltérő jelentések mögött nem csak az áll, hogy a pártok ugyanabból a „készletből” dolgoznak – így szükségképpen megkísérelik saját értelmezésüket az egyedüli igazságként beállítani –, hanem a (nem annyira valós, inkább vélt vagy áhított) szimbolikus konnotációk erőltetése (így lehet például a szabad demokratikus választásokon aratott győzelmet forradalomnak nevezni).

Részletek a kiállításból
Részletek a kiállításból

A kiállítás installálása igen visszafogott: az elmúlt húsz évet szimbolizáló hat kormányfő szórólapokról kinagyított portréja előtt öt darab, egyik oldalán nyitott, a politikai hirdetések és plakátok elhelyezésére rendszeresített „kampány-paraván” látható. Minden fülkéhez egy-egy, körülbelül egy órás hanganyag is társul, melyekben a Nyugati téren véletlenszerűen megkérdezett emberek beszélnek az egyes fogalmakkal kapcsolatos érzéseikről vagy politikai meggyőződésükről.  

Az első blokk a család mint érték és a biztonság kérdését járja körül. A család és benne a lehetőleg nagy számú gyerek kihagyhatatlan toposz, ideális fényképtéma minden oldal számára („Apa, társ, vezető”, „Családbarát”, „A családra épülő társadalmat tartom a jövendő Magyarország alapjának”), nem beszélve a szintén mindegyik párt által kedvelt Anyák napi üdvözlőkártyákról, húsvéti receptet és politikust együtt „reklámozó”, postaládákban landoló lapocskákról. Az idealizált kép nemcsak elfedi, hogy Magyarországon a gyerekek több mint fele házasságon kívül születik vagy ún. csonka családban él, hanem olyan mintákat is kínál, melyek gyakran köszönő viszonyban sincsenek a valósággal – az egyik fiatal megkérdezett lány például családalapítási terveinek megalapozottságát egyszerűen szembe állítja a húsz gyereket (!) csupán a segély miatt szülő kisebbségivel.
valasztasi4A második fülke a bizalommal és a felelősséggel foglalkozik. Ellentétben a pártok által kínált megoldással ( „Bízzon a biztos kiutat mutató pártban”, „Köszönöm, hogy nem hitt a rágalmaknak, köszönöm a bizalmat”, „A kölcsönös bizalom jólétünk alapja”, „A bizalom NAGY érték” – dr. Nagy György plakátjának szlogenje), a megszólalók többsége egyszerűen nem hisz a pártoknak, s a fogalmat kizárólag saját életében tartja érvényesnek.
Míg az itt felvetett témákat az interjúalanyok jóval szélesebb nézőpontból „vizsgálják”, az egyik paraván szűkített problémára, az esélyegyenlőségre fókuszál. Az esélyegyenlőség általában emberjogi fogalom, és a nőket, a gyerekeket és a romákat sújtó hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet jelenti, a szélsőjobboldali szóhasználatban viszont a magyar piac és a hazai termékek védelmét a multinacionális cégekkel szemben. Átvitt értelemben ez a „magyarok” helyzetére utal („Az idegen szép, de a magyar szebb!”), s mint ezt az egyik fiatalember el is mondja, a „cigány probléma és a zsidókérdés” megoldására.
valasztasi2A két legfontosabb „megfigyelési blokk” az elborzasztó magyarországi közállapotok origóira mutat rá, két olyan témára, amelyet igen gyakran „tematizálnak” a pártok. Az egyik az 1990 előtti  rendszerhez fűződő viszony („Elszámoltatás!”, „Számonkérés!”, „Tiszta múlttal a tiszta jövőért”, „A jövő elkezdődött”), amely máig sincs feldolgozva: ebből fakad, hogy az ország a kapitalizmussal sem tud mit kezdeni. Mást tart demokratikus értéknek az, aki a Kádár-korban szocializálódott, s az is, aki úgymond készen kapta ezeket az értékeket. Talán ez a legizgalmasabb hanganyag a kisemberek kudarcairól, csalódásairól, nehezen kibeszélhető élményeiről. A másik téma a magyarság, a nemzet, a haza fogalmának kisajátítása („Magyarország a magyaroké”, „Aki magyar, velünk tart”), s ezzel szorosan összefüggve nemzeti ünnepeink (1848, 1956) gátlástalan felhasználása (a tablón több aktualizált 48-as tizenkét pont is olvasható). Itt a legszembetűnőbb, hogy míg a megkérdezettek számos demokrácia definíciót sorolnak fel, a „mit jelent magyarnak lenni” kérdésre adott válaszokban egymásba mosódik a magyarság és a nemzet fogalma, totálisan erodálódnak az eltérő jelentésmezők. 
Az egymás mellett megjelenő kampányanyagok egyformasága magáért beszél és végtelenül kiábrándító. Egy-egy régebbi darab ugyan még őrzi a rendszerváltás friss lendületét (ó, azok a fénymásolt, sőt indigóval sokszorosított szórólapok, néhol esetlen grafikák!), de a profi kampánystratégiák meghonosodása óta a pártok eldagonyáznak a középszerű és közhelyes vizuális megoldásokban – húsz év alatt egyetlen kivétel akadt, (a magyar „fejlesztésű”) Kovács Pisti felbukkanása. Szomorú és elgondolkoztató látlelet: a lakosságot (az embereket, a polgárokat) négyévenként arcul csapja a sok szófia beszéd, egyen-plakát és üres szlogen.
A kiállítás megtekinthető 2010. május 23-ig.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek