Marivaux: A szerelem diadala / Katona József Színház, Vidor Fesztivál 2010
2010.05.30.

Télikertbe zöld burjánzást, fojtó párát képzelünk. Hermokratész fénytelen, katonás, rideg, rozsdálló növény-vasháza csupán kopasz vesszőnyalábokat terem, a cserepekből nem kandikál sarj, csak fajjelölő tábla. Miféle szerelem szökkenhet itt szárba, arathat diadalt? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Pálmai Anna és Jordán Adél
Pálmai Anna és Jordán Adél

Marivaux darabjai, a sokat emlegetett csicsergős-tudákos marivaudage-ok az érzelmi labirintusokba való heveny becsavarodás, majd a frappáns kiutat bölcselkedéssel kísérő kedély színművei. (Néha ma is íródik egy-egy dráma erre a vázra, amolyan anti-formában. Ha hisszük, ha nem, Térey Jánostól az Asztalizene kevés reményű, keresztbe-kasul szerelmi – „szerelmi” – kettősei, az egész férfi–nő szakramentum ekként is értelmezhető.) Ascher Tamás rendezése a Katona József Színházban fenntartja a szerző által tucatszám érlelt minta enyhén avítt báját, a mitologizáló köntösbe burkolt mesés jelleget – hogy kortársi figuraparádét kínálva kedvesen szórakoztató helyzet- és kapcsolatelemzéseket tartson. Mióta s míg világ a világ, az emberek többsége hasonló ingoványokon, hasonló vizenyők közt csalinkázik, kertnek nézve-mondva a kietlenséget.

A szerelem diadala erőltetett vagy képtelen mozzanatai ebben az Ascherre vallóan könnyed, elegáns – különösebb szellemi teherrel a nézőt nem fárasztó – interpretálásban eltünedeznek. Mert például hihető-e, hogy egy magányos, tapasztalatlan, félig még gyermek királynő fiúruhát öltve apja-anyja lehetne agg erkölcscsőszöket ugyanúgy rekordidő alatt elcsábít, mint valódi célpontját, az öregeknél nevelkedő, szerelmileg zöld ifjút, s mindhármukkal máris oltár elé készülődik? Félreértések elkerülése végett: a két férfi tudja, hogy a fiú lány, a vénkisasszony viszont nem tudja, hogy lány a fiú. Ascher a lelepleződéseket – a jellembelieket is – hasonló természetességgel játszatja ki a jelenetekből, amiként a titkolózások, csapdavetések technológiáját. S Jordán Adél – mint a született first lady Leonidából átmenetileg elnadrágosodott Phókion – tündéri reppenéssel őrzi a XVIII. századi stílt. Ugyanakkor akár a Gödörben is időzhetne egy kissé görbe estén, hogy mondjuk Krisztián nevű Bettinaként csavarja el a szerelmi kezdő Roland fejét, megperzselve egy Karcsi bátyámat és egy ráncosodó Cilikét is, akik – főleg ide, a fiatalok találkahelyére tévedve – még nem szívesen barátkoznak a bácsi s néni kor elérkezésével.

Bezerédi Zoltán és Máté Gábor
Bezerédi Zoltán és Máté Gábor

Jordán lélekben ugyan meg-megremegő, de külsőleg ellentmondást nem tűrő stratégiája – mellyel magának az első látásra megkívánt férjet, személyében a fele trón jogos, az országnak megbékélést hozó birtokosát becserkészi, az említett szerelmi mellékstiklik árán – csak akkor mondana csődöt, amikor további két nyomuló széptevő, akiknek már szintén volt módjuk a kalap, zakó alá nézni, erőszak árán is behajtaná cinkos hallgatásáért a pénzbeli fizetség testi kamatait. Ezen az estén azonban mindenki szerencsésen szabadul. Szirtes Ági (Leontina) lassan megrészegülő, egyre fékevesztettebb szemüveges tantija, Máté Gábor (Hermokratész) S alakba görbült, elhanyagolt, leffegő aktatáskájú szobatudósa korántsem síkhülye testvérpár: időben visszavonulót fújnak nem ok nélküli megcsúfoltatásuk terepéről. E régi élclapokból kilépett, de mai kisábécékben vásárló karikatúrakettőssel szemben Bezerédi Zoltán a sunyi mérgeskedés kétszáznegyvenes vérnyomásáig bármikor könnyen szökkenő Szairész kertésze és Dankó István másként, korszerűbben dörzsölt haszonleső Arlekin szolgája veszedelmesebb duó: talán az utcára is kimennének, hogy ott handabandázzanak „igazukért”. Pálmai Anna (Korina) debattőr kísérőként érdeklődő távolságtartással leköveti úrnője fortélyos vállalkozását, Mészáros Béla (Agisz) az érzéki megvilágosodásnak engedelmeskedve alélt-mosolyosan törődik bele, hogy Leonida ellentmondást nem tűrő akciója a fékezhetetlen szerelem jogán mindjárt megkezdje a papucsgyártást is.

Szirtes Ági és Dankó István
Szirtes Ági és Dankó István. Fotó: Puskel Zsolt (A képek forrása: PORT.hu)

Bognár Róbert cirkalmatlan fordítása, Várady Zsuzsa dramaturgi célratörése, Sáry László és Keresztes Gábor m. v. a külső világ hangjait olykor félelmetesen belövellő zenéje, Khell Zsolt m. v. pusztulásában is mérőléc, függőón szigorát tanúsító laboratórium-hodály díszlete, Bányai Tamás m. v. fénypászmákkal fukarkodó világítása egyként jól szolgálja a bemutatót. Ascher Tamás munkája szokás szerint tömör, tömény – egyben lenge és játékos. A szünet nélküli előadás feszes tempójában arra is jut ideje, hogy az üvegfal koszos külsején megfuttasson egy gyíkot. A gyíkocska felszalad, megáll, tovasuhan. Jelképe a Marivaux-premier hangoltságának.

Szakács Györgyi m. v. jelmezei a befejezéskor érkeznek nagy pillanatukhoz: Leonida és Agisz immár királyi párként öltözik be az udvari divat megkívánta ruházatába. Szinte mozdulni sem tudnak a díszes kelmék terhétől, már a ruha is távolságot parancsol kettejük közé. Leontinának nyilván nem diadal, hogy immár örökre a szerelemellenesség remetelakában kuksolhat, Hermokratésznek sem, hogy naftalinból előszedett fiatalító ünneplőit visszacserélheti a topis hétköznapi gúnyára, s várhatják együtt, nevelt gyermeküket, Agiszt is elvesztve a télikert ablakán alig beszűrődő alkonyt. Ám diadal-e, a szerelem diadala, hogy két fiatal, akik ketten együtt sincsenek negyvenévesek, úgy kullog az uralkodás magasába, hogy távoztukban hátukból is árad a szomorúság?

 

Cím: A szerelem diadala, Szerző: Pierre de Marivaux, Fordító: Bognár Róbert, Rendező: Ascher Tamás, Dramaturg: Várady Zsuzsa, Díszlet: Khell Zsolt m.v., Jelmez: Szakács Györgyi m.v., Zene: Keresztes Gábor m.v., Sáry László, Fény: Bányai Tamás m.v., Szereplők: Jordán Adél, Mészáros Béla, Pálmai Anna, Máté Gábor, Szirtes Ági, Bezerédi Zoltán, Dankó István, Megjegyzés: az NKA által nem támogatott