Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MINTHA SKATULYÁBÓL

Örkény István: Macskajáték / Soproni Petőfi Színház, Rivalda Fesztivál 2010
2010. máj. 12.
Látszólag tip-top előadás a soproni, a főszerepekben nem lebecsülendő színészi teljesítményekkel. A budapesti vendégjátékon őszintén meg is tapsolta a Thália (Arizona Stúdió) közönsége. Az eredmény mégsem lelkesítő. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Őze Áron rendező valamennyi lényeges ponton elfogadta azokat az írói instrukciókat, amelyeket Örkény István bő négy évtizeddel ezelőtt papírra vetett. A megszakítatlan cselekmény-folyamatosság, az egyik jelenetből a másikba átolvadó játék dramaturgiája majdnem fél évszázad alatt persze változott annyit, hogy kérdéseket vessen fel. Már maga a szerző is szembesülhetett elképzelése dilemmáival.

Tóth Judit
Tóth Judit

A köztudomásúan szinte kizárólag telefon-beszélgetésekből, levélszövegekből, táviratokból montírozott színmű egyik kezdő utasításában fontosnak tartotta közölni: amikor az elpusztíthatatlanul életigenlő, idősödő hősnő, özvegy Orbán Béláné levelet ír, a levélírásnak semmi látható jele sincsen, Orbánné a szöveghez illően mozog, tesz-vesz, s elejétől végig a közönséghez beszél”. Utóbb úgy folytat hosszas telefondiskurzusokat (Nyugat-)Németországban élő, tolókocsihoz szegezett nővérével, Gizával, hogy „a készülékhez hozzá se nyúlnak”. Tehát a telefonálásnak van látható jele mindkét fél keze ügyében. Később pedig, amikor Orbánné bálványának, a kivénhedt operaénekes Csermlényi Viktornak a peremkerületi hangversenyére kerül sor, a készülődés izgalmában Orbánné – Erzsike –, Csermlényi és az idősek szerelmi háromszögében a méregkeverőt megtestesítő Paula is tárcsáz, felkapkodja a kagylót, s a távbeszélő a jellegzetes hangokat hallatja.

A soproni produkció jó skatulyából – mert Örkény időtálló drámaszövegének és rendezői kottával felérő eligazításainak skatulyájából húzta elő a kissé megrövidített darabot, de ezeket az ellentmondásokat nem küszöbölte ki, a Macskajáték eléggé megcsontosodott játszáshagyományától alig mert ellavírozni, s helyenként még rongálta is a dobozt, melyre rábízta magát. Egyáltalán nincsenek telefonkészülékek – ám időnként felcsendülnek a szituációértést segíteni vélő csengések, jelzések. A véletlennek köszönhetően sok év

Földi Teri
Földi Teri, Konrád Antal és Pásztor Erzsi

múltán újra összetalálkozó és megbarátkozó Erzsi és Paula Hubertus helyett feketét iszik a presszóban, nemsokára viszont az Erzsi–Paula–Csermlényi hármas a nagy semmi mellett üldögél ugyanott, miközben fontos ismertetőjegyükként említik a Hubertus(-ivás)t. Orbánné nem a közönséghez beszél, inkább a messzeségnek, akárcsak Giza, és (igen helyesen) kerülik a szemkontaktust, az egymáshoz közel kerülést. Ilust, Orbánné lányát ennek ellenére mégis a fikció szerint ezer kilométer távolságban üldögélő Giza mellé, közös fénykévébe mozdítja a rendező, amikor a lány kényszerül arra, hogy levelet írjon nagynénjének.

E következetlenségeken, megoldatlanságokon valamiképp áthámozza magát a tempógondoktól szerencsére nem sújtott interpretáció. Úgy-ahogy azon is – ami ugyancsak szembántó az enyhe elemeltségére rácáfolóan realisztikus megjelenítésben –, hogy a szőkére festett hajúnak mondott, divatozó Paula mákosan ősz frizurával mutatkozik, de a barátnő példáján felbuzdult, mostanáig ősz Orbánnét mégis frissen fodrászolt, világosbarnán mézszín hajjal látjuk. Súlyos ellentmondásba egyszer ütközik Őze: amikor elengedi Örkény kezét, illetve mégis el mer szakadni a Macskajáték-játszási tradícióktól. Egyszerűen kihagyja Cs. Bruckner Adelaida (Viktor anyja, a „százhúsz éves” operaházi örökös tag) fizikai személyét. Nincs a szerepre koncepciója, nincs rá színésze, vagy – súlyos tévesztésként – az a koncepciója és a „színésze”, hogy (nem tudni, a kommunikációs formákból szervezett tragikomédia miféle csatornáján) egy eltorzított, erőteljes (és valószínűleg férfi-) hang dialogizáljon az éterből a megcsalatottságában is szerelmi segélyért, „anyósi” támogatásért folyamodó, s természetesen kudarcot valló Orbánnéval.

Teremi Trixi és Pásztor Erzsi
Teremi Trixi és Pásztor Erzsi

Krisztovics Sándor díszlettervező sötétbe pácolódó, egyensúlyos-mozaikos polgári teret állított elő, amelyben nem érződik a gazdag családban élő Giza hatalmas egzisztenciális fölénye húgával szemben. Ez akarva-akaratlanul a Szkalla lányok egy életen át, elszakítva is működő összerímelését fejezi ki. Jó húzás, hogy kettejük sokszor említett – vitatott emlékű – hajdani közös fotója ajtófüggönyszerűen képezi a szín centrumát, a megfakult felvétel hasítékán át érkezni, távozni is lehet (más mozgások, „olvadások” sokszor megoldatlanok). Kérdés, hogyan kerülhetett a súlyos régi komód mellé csúf asztalosmunkáról tanúskodó, barkácsolt pamlag? Darvasi Ilona jelmezei többségükben maguk is a skatulyára vallanak rá, kivéve a Paulára aggatott, személyiségidegen koloritot.

A két, joggal rossznak tartott mellékszerepben Sövegjártó Áron (Józsi, Orbánné veje) seszínű, Teremi Trixi (Ilus) sémákat variálón konvencionális. Nyírő Bea a kisiklott sorsú szomszédnő, Egérke búvalbélelt világfájdalmát hitelesen vacogja, mást nem keres a figurában, és sajnos a végén, a nagy nyávogási abszurd játékban hosszan, de annál tartalmatlanabbul áriázva miákol. Konrád Antal lágy, hunyorgó kisöregre veszi Csermlényit, s e puhaság megfelelő is lenne, ha a kiérdemesült férfiút, az újból fellobbanó szívtiprót nem fröcsögő szörnyetegnek, amorf hússzállítmánynak neveznék szerelmei.

Pásztor Erzsi nem tegnap alakította először Orbánnét, Földi Teri sem Paulát. Mindkettejüket láthattam, amikor egykoron birtokba vették szerepüket. Ők inkább saját művészmúltjukból dolgoznak, nem a jelen előadás szellemiségébe forrnak. Földi Teri mit sem vesztett decens megjelenéséből, változatlanul finom dallamra mozgatja a csábító szépasszonyt, és változatlanul nem sziszeg semmi kígyósat a karakterbe.

Pásztor Erzsi
Pásztor Erzsi (A képek forrása: Soproni Petőfi Színház – prokultura.hu)

Pásztor Erzsi a tényleges Orbánné-kor (kb. hatvanöt esztendő) felét is alig érte el, midőn Pécsett már tündökölt, a „névrokon” Erzsit formálva. Remek volt akkor, remek ma is. Pillanatok alatt (de már az elején egy hatásos váltás után) belemelegszik a szerepbe, „nekifutásból” mintázza Orbánné indulatait és önmegtartó, környezetingerlő életjátékait – hogy mestere legyen a megcsendesülésnek is. A fentebb szóba hozott pamlag túl magas számára, így a heverőre pattanásai, láblógázásai groteszk koreográfiát nyernek. Az önmagát még kis hazudozásaiban is tökéletesítő bátor asszonyi élet felmutatásához olyan egyenrangú partnerre, társalkodóra van szükség, mint a megjelenésében szfinxszerű, játékskálájában annál rebbenőbb Tóth Judit, aki a végszavazás, a summázás nem mindig hálás teendőit is beépíti a bölcsebb, de gyávább nővér figurájába. Ahányszor csak robban az „Ismersz, Gizám!” fordulat, annyiszor olvasható le a megszólított orcájáról a szerető, féltő, kritikus „ismerlek…” Tóth a szeme sarkából csípi el kolléganőjének ütemeit, s vissza is kapja e figyelmet: az örökmozgó Pásztor Erzsi is idomul a bénán lecövekelt Tóth Judit beszédtaktusaihoz.

Pásztor valójában nem pusztán ennek a bemutatónak az Orbánnéja. Ő maga az érvényes, máig aktuális Orbán Béláné. Pásztor Erzsi színészi életművében az alakítás majdnem azóta tökéletesedik, amióta a figura (melyet – Szolnokon – Hegedűs Ágnes, majd Budapesten Sulyok Mária játszott először) az 1971-es premierekkel beköltözött a halhatatlan magyar drámahősök csarnokába (Orbánnéról, Örkényről, a Macskajátékról lévén szó: tejcsarnokába). A soproni produkció, bárhogy is bújt elő a skatulyából, egy darabka színháztörténet.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek