Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MESSZEBBRE MENTEK

Holland Filmhét
2008. márc. 16.
Film az öröklétről, egy másik a tizenkét éve a debreceni menekülttáborban „felejtett” pszichiátriai kezeltekről, s az üzbég vándorcirkuszosokról szóló alkotás. A dokumentumfilmesek nem kifejezetten a holland társadalomról szóló témákkal mutatták fel magukat. SISSO ÍRÁSA.

Elgondolkodtató, hogy míg a LOW Fesztivál színházi előadásai és a játékfilmek rendre érintik a mélyföld lakosságának aktuális problémáit, a dokumentumfilmek geográfiailag távoli, ugyanakkor általánosabb témákat dolgoznak fel.

icon5419166391Heddy Honigmann perui születésű rendező Rómában tanult, 1978 óta él Hollandiában, számos rövidfilmet és játékfilmet készített. Maratoni hosszúságú, meditációra is alkalmas lírai dokumentumfilmjét, az Örökké című alkotást tűzte műsorára a fesztivál. Párizs híres Père-Lachaise temetőjében játszódik az alapsztori, ahonnan néha elkalandozik a tekintet az élők világa felé. A régi és újabb sírok, a burjánzó növényzet, a poétikus nyugalom határozza meg a film hangulatát, s ebbe a festői falanszterbe illeszkednek a személyes történetek. A rendező a temető látogatóival beszélget, akik rendszeresen feltűnnek a sírok között, hogy elvégezzék furcsa szertartásaikat. Az egyszerű ötletből görög drámák, izgalmas identitástörténetek bomlanak ki. A kultikus művészek sírjaihoz naponta sokszáz turista zarándokol, ám akadnak helybeliek is, akik rendszeresen kijárnak felolvasni, sírt ápolni, megtalálni valamit, amit odakinn, az élők világvárosában bajosan lehet. Akadnak szürke hétköznapok is, amikor a városlakók beszélgetni jönnek a halott szellemekkel, levegőzni, mélázni, csak úgy. A világhírességek mellett legalább annyi átlagos ember hever, akiknek a hozzátartozói még élnek, s személyes emlékeiktől hajtva keresik fel a kegyhelyet. Megismerhetjük a nőt, aki fiatal férjét veszítette el két év nehezen megtalált boldogság után, szívünkbe zárhatjuk az idős hölgyet, aki kedvenc írói sírkövét sikálja gondosan, miközben lazán műelemzés órát tart a kamerának, vagy a grúz emigránst, az arabot, akinek az ősei már ebben a földben nyugszanak. A vágások finomra hangolják a filmet, a sírokon található különleges szobrok, növények, s a háttértörténetben egy kínai lány az első zongorakoncertjére készülődik, Chopint gyakorol, végül felmegy a függöny. Az Örökké című film beengedi a nézőt egy csendes, titokzatos világba, ha arra nincs is időnk, hogy ebben a túlhajszolt életben megismerhessünk valamit az élet szeretetéből.

Elfelejtett bolondok
Elfelejtett bolondok

Az Elfelejtett bolondok, Frans van Erkel filmje, aki vagy Erkel Ferenc rokona, vagy pedig vannak közép-európai gyökerei, de legalább ex-jugoszláv emigráns szomszédai. Persze kár volna mélyebben kutatnom a kötődéseket, mert minden európai emberben munkálnak a délszláv háború következményei, a háborúé, amit tétlenül néztünk végig a szomszédból, mintha nem lettek volna kollektív tapasztalataink az embertelenségek terén. A holland kormány még le is mondott, ha jól emlékszem, a srebrenicai ENSZ-kivonulás után bekövetkezett emberirtás miatt. Európa nem fogja könnyedén kiheverni a traumát, s ha megpróbálna felejteni, majd a rezervált „bolondok” felfrissítik az emlékezetét. Erkel filmje a debreceni menekülttáborban indul, ahova tizennégy éve érkezett meg Radomir és húsz másik pszichiátriai kezelt. Egy boszniai faluból mentette ki őket az akkori orvosuk a bombázások elől. Azóta itt élnek egy duplán zárt intézetben, egy idegen ország közepén, ahol két nővér gondoskodik arról, hogy megkapják gyógyszereiket és a minimális szeretetet. Nap mint nap reménykednek, hogy levelet kapnak otthonról, vagy értük jön valaki, de senki nem keresi őket. Vajon miért? Ennek próbál meg utánajárni a film a háború sújtotta vidéken, a szegény, sokszor éhező rokonok között, akik sírva ugyan, de azt gondolják: amúgy is terhet jelentő egykori szeretteik jobb helyen vannak ott, ahol enni kapnak, és valaki állja a gyógyszeres kezelési költségeiket. A vad táj és a zárt közösség látszólagos részvétlensége döbbenetes, akárcsak a képek az aranynapokról, az egykori kórház archív felvételein. Aztán megint Debrecen a záruló kapuval, végül csak csendes pászta az arcokon, felírva a nevük, hátha kellenek még valakinek.

Ég és föld között
Ég és föld között

A legtávolabbi asszociációt Üzbegisztán keltette bennem, s csodálattal tölt el, ahogy a rotterdami Frank van den Engel és a Moszkvában született Masha Novikova útra keltek, hogy egy üzbég vándorcirkuszt nyomon kövessenek. Az Ég és föld között című filmjük egy virágzó családi vállalkozásról szól, ahol a kötéltánc és az erőművészet hagyományait generációról-generációra adják tovább. Achat és Tarsun gyermekkori barátok, ötvenévesen tekintenek vissza eddigi életükre, a cirkuszra és az ellenzéki pártban való tevékenységükre, mely párt Üzbegisztán függetlenségének kikiáltása után földalattivá vált. Politika, élet, üzlet, a gyerekek kiházasítása, az unokák felnevelése, nagyjából ezek között lavírozik a film. Hihetetlen tájak, szép emberek, velünk élő, nehéz történelem.

Kapcsolódó cikkünk:
LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek