Fodor Zoltán három darabbal lép fel a fesztiválon, ezek közül kettő – a Kizökkenve és a Mozart ihlette Les petits riens – korábbi munka, a Fiatalság, bolondság pedig most készült a Táncművészeti Főiskolás hallgatók számára. Talán a Kizökkenve című kettős a legjelentősebb munka a három közül. Fodor Zoltán partnere ebben a duettben Liebich Roland, sőt több mint táncpartnere, inkább árnyéka, alteregója, tükörképe. A két férfi külsejében is hasonul egymáshoz, ezt segíti hasonló testalkatuk, sötét hajuk, háromnapos borostájuk is, a koreográfia pedig végeredményben az identitás problémáját járja körül. A színpadot két térfélre szeli a világítás (felváltva csak a színpad egyik felében van fény, míg a másik árnyékba borul), miközben nem csak a koreográfia egyes elemei vándorolnak át az egyik táncostól a másikig, de a Fodor Zoltán által viselt fekete ruhadarabok is szépen, egyesével mind Liebich Rolandon kötnek ki. A szép ívű, dramaturgiailag igen tetszetősen kitalált darab Bergman Persona című filmjének összeolvadó szereplőit idézi fel.
 Fodor Zoltán (Forrás: tancszinhaz.hu) |
A Fiatalság, bolondság nem kis feladat a táncművészetisek számára, mivel nem „csupán” táncolniuk kell a színpadon, de beszélniük is. A színészi feladatokkal váltakozó sikerrel birkózó csapatban a táncosnők alaposan elnyomják a fiúkat, összesen két férfi táncos próbálja fékezni a totális (és az intézményben nyilván általános) nőuralmat. Kompenzálandó a nemi arányok egyenlőtlenségét, borulékonyságát, szegény fiúk kifejezetten macsós/dzsigolós szerepkörökbe pottyannak, például a harsány bármixer vagy a modorosan cigiző pozőr figuráját reprodukálva. A fehérneműs, majd a nyílt színen élénk, színes ruhákba bújó táncosnők olykor eltévednek a sztereotip, wampos pózok és a neurotikus tünetegyüttesként tálalt kamaszkori hisztik között. Táncosnak többnyire elég jók a szereplők, amatőr színésznek sajnos nem igazán.
 Grecsó Zoltán és Egyed Beáta a Pikáns történetben |
A Frenák Pálnál, az Andaxínháznál és a Duda Éva Társulatban egyaránt sikerrel vendégeskedő, és a Willany Leó improvizációs táncsorozatot életre hívó Grecsó Zoltán két húszperces kettőssel szerepel a Táncfórumon, a Pikáns történettel és A Hullámos és a Nimfa című kettőssel. A táncosként már sikerrel bizonyító művész mostanában egyre gyakrabban koreográfusként is feltűnik, a prágai New Europe Festivalról például szóló és duett kategóriában is fődíjat hozott haza. Táncpartnere ismét Egyed Bea, akivel mindkét darabban párkapcsolati dilemmákat fejtegetnek sok humorral, a nemi szerep-sztereotípiákat kicsit túljátszva, megfricskázva, eredeti ötletekkel, de mégis kissé kiforratlan módon. Nem állnak össze igazán ezek a duettek, bár mindkettőnek vannak erősségei: a Pikáns történet például kifejezetten szokatlan, nyers bájjal viszonyul a szexualitáshoz (végre a nem az elcsépelt héjanász vagy megerőszakolás-toposz jön vissza), A Hullámos és a Nimfában pedig igazán jellegzetes komikus figurák születnek meg a színpadon.
 A Hullámos és a Nimfa. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu) |
Grecsó Zoltán és Egyed Bea egyaránt jól képzett és – ami ritkaság – kifejezetten jó humorú táncosok, ráadásul nagyon összeszokott kettőst alkotnak a színpadon. Mégis, a darabokból hiányzik némi formai fegyelem, mivel a koreográfiai ötletek erőskezű szűrése hiányzik, túlságosan különböző színvonalú ötletek keverednek egymás mellé mindkét darabban. A második duettben a harsány tollazatú, civódó papagájpár abszurd humorú jelenetei közé csúszó biblikus szál végképp értelmezhetetlen, sajnos nem mélyíti el a darabot, csupán zavarossá teszi. Ami viszont megmarad, az a kék tollakban alfa-hímként narcisztikusan bohóckodó, izmait mutogató táncos és a tollas szoknyás, hetykén riszáló táncosnő könnyedén parodisztikus figurája.
Kapcsolódó cikkeinket a Táncfórum 2010 gyűjtőlapon olvashatják.