Czimra Gyula (1901–1966) életmű-kiállítás / Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár
2010.05.04.

A rákoshegyi remete festményeinél többre tartotta kertjét, saját barackjait és körtéit, miközben olyan műveket alkotott, melyek akár nemzetközi szinten is megállnák a helyüket. A „magyar Morandit” azonban jóformán még a hazai közönség sem ismeri. DÉKEI KRISZTA ÍRÁSA.

Czimra 1934-ben döntött úgy, hogy kivonul a művészeti életből, és idejét a Bulyovszky utcai Bauhaus-ház felépítésének és berendezésének szenteli. Ekkor már túl volt korai tanulmányain (apja unszolására lakatosinas, majd műszaki rajzoló lett a Ganz gyárban), majd a párizsi képzőművészeti főiskolán, 1928-as hazatérése után pedig a nagybányai és szentendrei művésztelepen eltöltött időszakon. 

Czimra
Czimra Gyula: Önarckép kalapban

Első periódusát a kísérletezés jellemezte: munkái közt éppúgy találhatunk sötét tónusú szénrajzokat (Temetés, 1925), a posztimpresszionista triász (Cézanne, Van Gogh, Gauguin) hatását mutató, rétegzett ecsetvonásokból összeálló vagy dekoratív tájképeket (Szántás, 1931, Március, 1932), mint a képzelet világán átszőtt, a sötétzöld és a narancsvörös ellentététől lüktető utcarészletet (Szentendre, 1932).  Ebben az időszakban számos (leginkább kalapos) önarcképet is festett, melyeken szintén végigkövethetjük a stiláris elmozdulásokat: az akadémikus/metafizikus gipszfejestől (1924) a romantikus/bohémen át egészen a Signac vibráló foltjait megidéző félmeztelen szalmakalaposig (1934). S bár alkalmanként később is festett, és a maga sajátos módján valamelyest megkísérelt igazodni az 1945 után elvárt hivatalos művészeti irányzathoz, sem a lágyan laza, szinte vázlatos csendéletek, sem a munkásokról készült realista rajzok nem jelzik előre azt a hihetetlenül feszes és minimalista képi világot, melyet élete utolsó tíz évében megteremtett.

Pedig csírájában már a korai műveken is felfedezhetőek a későbbi kézjegy nyomai, például Az alkotó és felesége (1932) című festményen: ilyen a házaspár közötti viszony, amely leginkább a társas magányra emlékeztet, a nő dekoratív köntöse, a suta kezek, megdöntött, a sík- és térbeliséget egyszerre mutató perspektíva és a háttérben feltűnő csendéletszerű részlet. Czimra kései figurális festményeit egyfajta klasszicizáló álnaivitás jellemzi; a Pihenés és a Mosakodás című festményen a megidézett tradicionális művészeti témák (Tiziano: Danaé, Manet: Olimpia) ütköznek az alig modellált női aktok és a megbillentett térviszonyok, illetve a dekoratív felületek közötti feszültséggel, míg az Ülő akt című munkán az esetlen test alig jelölt papírmasé figurává válik. Ezek az alakok legtöbbször magányosak, asztalra borult testük teljes elzárkózást mutat,  „beszélgetésük” egymástól elforduló monológ, s még a nagyvárosi térben is arctalan, apró és atomizált árnyakként lézengenek. 

Czimra
Czimra Gyula: Csendélet

A plasztikusan kidolgozott figurák hiánya arra utal, hogy Czimrát ezeken a képeken is elsősorban a tárgycsoportok, külső és belső terek térbelisége foglalkoztatta, a csendéletek és enteriőrök gyakran egyszerre megjelenő világa. A közel háromszáz darabból álló életműből most bemutatott 83 kép majd felét ezek a minimalista belső terek és a Morandihoz méltán mérhető natura morták adják, azok a festmények, melyek megtermékenyítően hatottak számos kortárs képzőművészre, köztük Vojnich Erzsébetre, Váli Dezsőre vagy Károlyi Zsigmondra. A Lámpa a tükör előtt (1955) játékos szimmetriájából és a három körtés Csendélet (hatvanas évek) puritán egyszerűségéből és feszes kompozíciójából, az egynemű, harmonikus és visszafogott színekből olyan kimozdíthatatlan nyugalom, olyan metafizikus tökély árad, amely csak a legnagyobb mesterek műveivel mérhető. 

Czimra összetéveszthetetlen kézjegyét titokzatos belső terei adják, bennük egy-egy szék, asztal, rajta néhány borosüveg, vékony kés, gyertya, akkurátusan feldarabolt hal, lila hagyma, citrom, vágódeszka, a falon tükör, konyhai csap, a sarokban magányos partvis, a háttérben egymásból mint kép a képből nyíló folyosók, szobák, ki tudja, merre vezető lépcsőfordulók. Nemcsak a fokozatosan „elnéptelenedő”, egyre kevesebb tárggyal „megjelölt” terek, a motívumok ismételgetésével létrehozott minimális változások lélegeztetik a műveket, hanem a perspektíva alig észrevehető, finom elmozdulásai is.

Czimra Gyula: Az alkotó szobája (Forrás: )
Czimra Gyula: Az alkotó szobája (Forrás: deakgyujtemeny.hu)

Bár Czimra – már csak műszaki rajzoló képesítése miatt is – teljes mértékben birtokolta a realisztikus leképezés minden eszközét (ez egyébként megfigyelhető az alig néhány négyzetcentiméternyi, talán vázlatnak készült pirinyó rajzain is), éppen hogy felrúgta ezeket a szabályokat. A fegyelmezett rendben sorakozó tárgycsoportok sík- és centrális perspektivikus ábrázolását ugyanis egy festményen belül is gyakran váltogatta, emiatt a nézőnek olyan érzése lesz, mintha lebegnének a képek. Ezekben az emberi jelenléttől megfosztott, meditatív terekben nemcsak a csend és az üresség otthonos, hanem a rendezett esetlegesség is. A magány belső terei, lélekképek – olyan, súlyosan sűrű aurával, amit nem lehet elfelejteni.
 

A kiállítás 2010. május 9-ig látogatható.

 

Az életmű-kiállítás következő helyszíne és időpontja: Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár, 2010. október 14 - december 19.

Vö. Hajdu István: Jelentésvágy 

Kiállítás:  Czimra Gyula (1901–1966) életmű-kiállítás,  Helyszín:  Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár,  Időpont:  2010. február 27 - május 9.
Megítélt támogatás: 340 000 Ft
Támogató: Múzeumi Kollégium
Az életmű-kiállítás több helyszínen történő bemutatására és múzeumpedagógiai programokra (2010)