Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGY SZENT MINDENNAPJAI

Lanczkor Gábor: A mindennapit ma
2010. máj. 3.
Az 1981-ben született Lanczkor Gábor mindig is koraérettségével tűnt ki nemzedéktársai közül, abból a nemzedékből, mely az utóbbi pár évben meghatározó szereplője lett a kortárs magyar irodalmi életnek. DUNAJCSIK MÁTYÁS KRITIKÁJA.

Első három verseskötete, A tiszta ész (2005), a Fehér daloskönyv (2007) és a Vissza Londonba (2008) után idén egy karcsú, de annál kidolgozottabb prózakötettel jelentkezett, s így a koraérettség mellé mostanra már joggal tehetjük hozzá a szokatlan termékenységet is, mint megkülönböztető jelzőt.

lanczkorDe talán nem is egészen pontos koraérettségről beszélnünk, hiszen Lanczkor nemzedékének többi tagja is többnyire már markánsan azonosítható, egyéni hanggal lépett fel az irodalom színpadára. Inkább az időzavar valami furcsa érzéséről van szó, ami az emberen eluralkodik a Lanczkor-művek olvasása közben. Ez nem csak abból áll, hogy úgy érezzük: ezek egy jóval idősebb, tapasztalatait és gondolatait hosszú évtizedek tűnődéseivel megemésztő alkotó szövegei, hanem abból is, hogy mintha a művek egy másik, művészetelméletileg problémátlanabb korból szólnának hozzánk, ahol a történelem- és nyelvfilozófiai aggályoskodások helyett még sokkal tágabb tere van annak, hogy a költészet, az írott szó hétköznapi varázsa a maga természetességében nyilvánuljon meg. A mindennapit ma című kisregény is ilyen: az öregkori próza minősített esetének is nevezhetnénk, amikor a hosszú és tartalmas életművet maga mögött tudó alkotók hátradőlnek, és világrengető ambíció nélkül hozzáfognak, hogy az idős kor minden takarékosságával, egyszerű és pontos mondatokban elmeséljenek egy nem különösebben mozgalmas, de annál feszítettebb és tanulságosabb történetet.

A kisregény legnagyobb erénye talán abban ragadható meg, hogy azt, ami a regény tárgyát alkotja, szinte maradéktalanul megvalósítja a szöveg poétikai szintjein is. A regény ugyanis egy XVI. századi római szent, a bolondosságáról és különös humoráról híres Néri Szent Fülöp derűs alázatban eltöltött életébe nyújt bepillantást egy rövid és rejtélyes történet kapcsán, a Fülöp figurájában példaként elénk állított derűs alázat pedig nemcsak a főhős, hanem a regény egyik alaptulajdonsága is. Bár a történet a barokk kori Rómában játszódik, főhőse pedig legendák sorában megörökített történeti celebritás, Lanczkor mégsem esik hasra a téma és a helyszín  nyújtotta látványos lehetőségektől. Ezek a kulisszák olyannyira szerényen jelennek csak meg a szövegben, hogy fontosságuk szinte a nullával egyenlő – a mű érthetősége és értékelése mind Róma, mind Fülöp konkrét azonosítása nélkül is lehetséges, anélkül azonban, hogy a regényt belengő időtlenség kínos absztrakcióba vagy példázatosságba csapna át. Lanczkor nem részegül meg a kortól sem, amelyről ír, sőt magától a történelmi regény műfajától sem, így szerencsére megkímél minket mondjuk a barokk prédikációk imitációjától éppúgy, mint az extatikus táj- vagy épületleírásoktól: szikár és egyszerű nyelvezetébe minden feltűnés nélkül simul bele az egy-két, kortársi nyelvből ismert káromkodás vagy a korspecifikus terminus technicusok.

Ezen a nyelvezeten egyébként markánsan érezhető a Párhuzamos történetek Nádas Péterének hatása, a gondolat- és kérdőjelek hiánya, a bekezdésnyi rangra emelt mondatok ide-oda hömpölygő ritmusa. Mindez azonban csak egy-két helyen válik zavaróvá, ahol az orvosi nyelven előadott fiziológiai leírások idegen testként lógnak ki az egyébként példásan átlátható és kimunkált szövegből. Az eltérő kor és az eltérő elbeszélői szemlélet amúgy is kellően egyénivé teszi a könyvet ahhoz, hogy kevésbé epigonságról, mint inkább a már működő és jól bevált szövegalakítási módszerek saját célra való hasznosításáról legyen szó.

A saját célra való hasznosítás egyébként is Lanczkor művészetének egyik alapkifejezése: ennek mentén volt képes korábbi köteteiben is mindenféle kérkedés és gőg nélkül hasznosítani elképesztő művészet- és kultúrtörténeti tudását, ahol sokkal kevésbé az európai kultúra érdekelte önmagában, mint inkább azok a nagyon is személyes konzekvenciák, melyeket az ilyen művekkel való találkozásokból le lehet vonni. És ilyen módon hasznosítja saját céljaira a keresztény hit alapelveit és szövegeit a regény főhőse, Fülöp atya is. Ebből a szempontból különösen fontos és érdekes a Miatyánk személyes változata az első fejezetben, melynek kulcsbekezdése a következőképp hangzik: „Adj kenyeret, de csak a mai kenyeret add meg nekünk ma, a holnapit csak holnap, és a holnaputánit majd csak holnapután, nehogy addigra megpenészedjen. Hátha már ma sem egészen friss.” (10.o.) A következő fejezetben pedig azt is látjuk, ahogy Fülöp az általa vezetett árvaházban a gyakorlatban is megvalósítja ezt, hiszen a ház lakói „egészen gyorsan, már másnapra megtanulták, hogy nincs több, szükségtelen zabálni, mindig csak annyit kapnak reggelire, ebédre és vacsorára, amennyi épp előttük van a tányéron. Ezt azonban minden istenáldotta napon.” (38.o.) Egyszerű, és talán túlságosan is praktikus alapelv, a fogyasztás és a felhalmozás lázában égő mai korból nézve azonban mégis olyannak tűnik, ami akár már önmagában is elég lehetne a szentséghez.

Lanczkort tehát nem a történelem, nem is Róma, és nem is konkrétan Néri Szent Fülöp érdekli, hanem mindaz, ami belőle a mai korban élő ember számára használható lehet. Regényében a keresztényiségnek, az alázatnak és a szolgálatnak egy olyan ideálját állítja elénk, ami jóval élhetőbbnek és szimpatikusabbnak tűnik, mint amit a magunk hétköznapjainak melldöngető prédikátoraitól sokszor kapunk, és amiből olyan fájóan hiányzik Néri Szent Fülöp – számomra legalábbis – legfontosabb tulajdonsága: az önmagát sem egészen komolyan vevő, elnéző és nagylelkű derű. Arról pedig, hogy a könyv végén mi történik az első oldalakon az árvaházba megérkező, különös kisfiúval, Cassióval, most mélyen hallgatunk, s csak azt jegyezzük meg, hogy mindezen erényei mellett Lanczkor első regényében még izgalmas fordulatok is vannak, melyek szintén megérdemlik, hogy az olvasó maga járjon utánuk.

Vö. Urfi Péter: Vezekeljen kicsit 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek