Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

VISSZA A TERMÉSZETBE

Revans
2010. ápr. 28.
Vériszamos bosszútörténettel kecsegtet Götz Spielmann Oscar-díjra jelölt alkotása, ám a Revans inkább a halkan szenvedő férfiak és a csendes megbékélés filmje. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.

A zöld gyepet nyíró, snájdig férj és a semmibe utazó távolsági vonatok vigasztalan képe – ezekre a kontrasztos látványokra tekinthetünk rá a Revans nyitányában, elébb egy átlagos falusi háziasszony, utóbb pedig egy koszlott bécsi albérletben üldögélő kidobó szemszögéből. A hangsúlyos szembeállítás voltaképpen filmünk szélsőpontjait jelöli ki, hiszen a zordon bécsi kupleráj egyszeri untermannja, Alex (Johannes Krisch) a játékidő javában éppen a falusi kertet művelő férfi, Robert (Andreas Lust) elleni bosszúja kivitelén ügyködik – az igaztalan sors legfőbb jelét látva abban, hogy a barátnője haláláért felelős vidéki rendőr nyugodtan éli tovább domesztikált életét.

Johannes Krisch
Johannes Krisch

Götz Spielmann halk szavú, komor bosszúfilmjének története az urbánus és a rusztikus, a reménytelen és az idilli, a zűrzavaros és az áttetsző feszültségterében bontakozik ki: noha első blikkre virtigli gengszterfilmnek mutatkozik, valójában éppoly fontos szerep jut benne az erdei sétáknak, a tiszta levegőnek vagy éppen egy elragadó falusi nagypapa harmonikázásának, mint a furtonfurt felbukkanó lőfegyvereknek.

A cselekmény eleinte a szokványos heist-thrillerek jócskán kitaposott útvonalán halad – miként megannyi hasonszőrű noirban, itt is elátkozott kisemberek fognak hozzá sorsuk rendbe hozásához, hogy aztán tökéletesnek látszó tervüket csúfosan eltérítse valamely apró figyelmetlenség, emberi gyengeség vagy nem várt véletlen. Az enerváltan reggeliző kurvák, az erőszakos kuncsaftok és a kispályás maffiózók szorongató világában egy vidéki bank kirablása tetszik a menekülés legésszerűbb útjának, ám Alex és a szomorkás ukrán prosti, Tamara (Irina Potapenko) közös jövőről szőtt álmai rögvest füstbe mennek, amikor az éppen arra kószáló, tesze-tosza Robert vaktában kiadott pisztolylövései a lányt találják el. Innentől már a bűntudat, a gyász és a bosszú férfidrámája pereg – méghozzá párhuzamos szerkezetben, hiszen a tragikus esemény majd’ annyira felzaklatja az identitásában megroggyant, nemzőképtelen zsarut, mint a nagyapja birtokán dühödten dolgozó és bosszút dédelgető Alexet.          

Jelenet a filmből. A képek forrása: PORT.hu
Jelenetkép

Az egyre inkább befelé forduló történetet felettébb szigorú és távolságtartó stílusban vezeti elő a veterán direktor: a fix kameráról vett, hosszú beállításokat csak nagy ritkán lazítja föl egy-egy dinamikus kocsizás vagy egy gyorsabb, hirtelen gépmozgás. A lomha tempójú építkezésben nemcsak a színészi kvalitások tűnnek ki jobban (úgy az elsősorban fizikumával dolgozó Krisch, miként a megejtően széteső Andreas Lust is rendkívül erős alakítást nyújt), de a csendeknek, a zajoknak és az apró váltásoknak is nagyobb szerep jut – Spielmann pedig lenyűgöző ökonómiával és ritmusérzékkel használja őket. Ráadásul következetesen lecsupaszított kisrealizmusa, mely egy pillanatra sem tetszik keresettnek, könnyedén hitelesíti a hajmeresztő véletlenekkel tarkított fabulát. Azonkívül számos ponton komikumot csepegtet a lassan csordogáló fatalista bűndrámába, hiszen a rigid képek és az apróbb emberi sutaságok olykor ellentétbe kerülnek egymással, máskor pedig az előtér és a háttér eseményei indukálnak hasonló feszültséget.

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Jóllehet a hangfekvés túlnyomórészt borongós marad. A Revansban a megváltást kereső, szomorkás férfiak nők képeit nézik és szorongatják feszt – Alex Tamara mosolygó portréját tűzi üres szobája falára, Robert a halott lányról készült fotótól képtelen szabadulni, míg a nagypapa (Hannes Thannheiser) egykori felesége képével diskurál az ebédlőasztalnál. Csupán egyetlen hús-vér nő közlekedik közöttük, Robert felesége, Susanne (Ursula Strauss), aki előbb a nagypapának, majd Alexnek szolgáltat társaságot, hogy idővel a háborgó lelkekben kívánatos megnyugvást is közelebb hozza. „A férfinak szüksége van nőre, különben becsavarodik” – morogja a nagypapa étkezés közben, ami a maga egyszerűségében is kulcsmondatnak tetszik – hiszen Spielmann alig néhány makulával pettyezett, kiváló filmje akár a megértő asszonyokhoz intézett, visszafogott hangú vallomásként is értelmezhető.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek