Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGYSZEMÉLYES SZIGETEK

BÁBU Fesztivál / Budapest Bábszínház
2010. ápr. 23.
Az első BÁBU Fesztivál létrejöttével a bábszínházi szakma fontos, új seregszemlével gazdagodott. A legjobb monobáb előadásokat nézve az a benyomásunk, mintha nem is egyetlen ember tartaná mozgásban az eseményeket, hanem legalábbis egy polip. TÓTH ÁGNES VERONIKA BESZÁMOLÓJA.

Meczner János, a Budapest Bábszínház igazgatója azért hívta életre a BÁBU Fesztivált, mert úgy érezte, a fővárosnak is szüksége van egy bábfesztiválra (persze a Kolibri Fesztivál mellett, amely inkább gyermekszínházi fesztiválnak mondható). Válogatási szempontja az volt – ebben nyilván az anyagi lehetőségek korlátozottsága is belejátszott – hogy csupa monobáb előadás szerepeljen a szemlén, így sikerült egészen egyedi profilú, kifejezetten izgalmas fesztiválprogramot összeállítania az elmúlt évek legjobb munkáiból. Természetesen nincs két egyforma monobáb előadás, egymás mellett szerepel például Kemény Henrik a maga legendás, örökéletű Vitéz Lászlójával és az Egri Monodráma Fesztivált is megjárt Keresztanya, melyben Csákányi Eszter remekel. Mindegyik előadásnak más az erőssége, egyszer a színészi játék, másszor a bravúros bábjáték, a többfunkciós díszlet, a mindentudó bábok, a dramaturgiai szerepet is betöltő muzsika vagy a szellemes szöveg. Ennek folytán egy apró hiányosságot mindenképpen meg kell említeni, a műsorfüzet rendkívül hiányos, minden előadásnak egyesével kell utána nyomozni.

 

Csákányi Eszter a Keresztanyában. A kép forrása: Kabóca Bábszínház
Csákányi Eszter a Keresztanyában (Forrás: Kabóca Bábszínház)

Nézzük akkor részletesebben, elsőként a legkarakteresebb előadókat véve sorra. Csákányi Eszter a Csató Kata által rendezett Keresztanyában emlékezetes felnőttmesével ajándékozza meg a közönséget. A színésznő hajléktalan, lomjait magával cipelő asszonyságot játszik: egy koszlott kis babát kiált ki főhősnek, a többi szereplőt – rézmozsarat, ezüstkannát – meg a babakocsi mélyéről rántja elő. Az orrára biggyesztett túlméretezett napszemüvegtől melegszívű, életbölcsességeket duruzsoló tündér-keresztanyává válik, akitől még felnőtt fejjel is van mit tanulni.

Badacsonyi Angéla a Nem akarok többé boszorkány lenni! című előadásban, a Tintaló Társulás darabjában egy kis boszipalánta, Furinka dilemmáit hozza közel, aki szeretne elszökni a boszorka-sors elől, így kénytelen valahogy beilleszkedni az emberek közé, ami szintén nem egyszerű. A bábos és a kócos kis báb között varázsos a harmónia, miközben az elhagyott padlás limlomjai is megelevenednek, átlényegülnek a bábos kezében.

Fabók Mariann A halhatatlanság országában. A kép forrása: Miskolci Nemzeti Színház
Fabók Mariann A halhatatlanság országában (Forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

A halhatatlanság országa című előadásban Fabók Mariann – akinek eleven és harsány stílusa némiképp Écsi Gyöngyire emlékeztet – áradó vehemenciával uralja a közönséget és a vele játszó zenészt, miközben váratlan poénokkal pöttyözi a népmesét. Mivel az előadás csak „kiskorú felügyeletével” látogatható, rávesz egy kislányt, hogy felügyelje a felnőtteket, ráadásul előzetesen mindnyájunknak meg kell tisztogatnunk a lelkünket, hogy mesekészek legyünk. Fabók Mariann előadásában az a jó, hogy tele van vele a színpad: egyszerre kelti életre a mélabús királyfit, alakítja a csúf öregasszonyt, miközben a változékony díszletet is variálja.

A legnagyobb, boldog őrjöngés azért mégis mindig Kemény Henrik előadásán van, akit szétszednek a gyerekek: a picik kórusban üvöltik neki, hogy még egyet csapjon az ördög fejére, vagy vigyázzon, mert ott a háta mögött az ellenség. Szívszorító a befejezés: bár az idős bábos a paraván mögött még mindig örökifjú, és bármi történik, elküldi a pokkelba a gonoszokat, az előadás végén alig bír kilépegetni a tapsoló közönség elé.

Vannak olyanok, akiknek a bábtechnikája lenyűgöző, mint például Sarkadi Bencéé, akinek marionettjei a Figura ex machina című előadásban légtornász számot váltogatnak műkorcsolyázással, vagy Pályi Jánosé, aki virtuóz módon még egy csontvázat is táncra perdít az Órajátékban, és pokolbéli, repkedő szörnyeket navigál könnyedén. 

Kemény Henrik. A kép forrása: PORT.hu
Kemény Henrik (Forrás: PORT.hu)

A szöveg gyakran gyenge pontja szokott lenni a bábelőadásoknak, de ezen a fesztiválon jó arányban szerepelnek irodalmi értékű szövegek. A Szeretnek az istenek engem című darab Petőfi komikus eposzát, A helység kalapácsát hozza közelebb a mai közönséghez, de úgy, hogy szinte belefeledkezünk a költő nyers humorába, életszeretetébe, és ebben segítségünkre van a játszó, Jankovics Péter, aki pimasz, slendrián bájjal, és cseppet sem megilletődve kezeli az alapanyagot. Veres András Keresztanya című darabját – Csató Kata rendező ötletéből – egy gyönyörű cigány népmese, a Tündér-keresztanya alapján írta, s a fesztivál legmélyebb, legszebb szövegű előadása született meg a tollából. Vörös István Az éneklő királyfi című darabjában két szelíd, habókos figura váltja egymást a trónon, míg a mohó udvaronc – az első rendes intrikus hős a fesztiválon! – hoppon marad. Góczán Judit viszont nem járt túl jól a Pöttöm Panna című Andersen-mesével, melyet sajnos nem sikerült elég követhetően dramatizálni, a gyerekek lemaradnak a Pannit ért katasztrófasorozat követésében, pedig a mesélő, Futó Ákos profizmusa sokat javít a helyzeten. Pályi János Órajátékának – mely különben igazán erős előadás – azonban kifejezetten gyenge pontja a szöveg. Szerencse, hogy a nagyszerű bábok árulkodnak a figurák karakteréről, és a zene is segíti az események továbbgördítését.   

Badacsonyi Angéla a Nem akarok többé boszorkány lenni! című előadásban. A kép forrása: PORT.hu
Badacsonyi Angéla a Nem akarok többé boszorkány lenni! című előadásban (Forrás: PORT.hu)

Apropó, muzsika: zeneileg egyértelműen az Órajáték a legerősebb előadás, Kovács Márton népzenét és jazzt vegyítő, szellemes, értő muzsikálása alaposan felpörgeti a vásári csihi-puhit. A halhatatlanság országában Orbán Dénes furulyázik, Fabók Mariann énekel kitűnően, miközben kettejük között folytonos évődés zajlik, a mesélő rendre megpróbál papucsot csinálni muzsikusából, például ráförmed, hogy doboljon hangosabban: „Hiszen ez egy orkanikus erejű vihar!” Kevésbé meggyőző zenei szempontból a Figura ex machina, melyben könnyűzenei klisék vonulnak fel (bár a kerettörténet ragtime-zenéje kifejezetten szórakoztató), vagy a Baltazár felfedez, melyben komolyzenei közhelyek követik egymást. Az éneklő királyfi esetében nem szerencsés, hogy a különben élénk, széllelbélelt és szellemes mesélő, Szabó Balázs kissé bizonytalanul énekel, így a szép szövegű, különös kis dalok vesztenek varázsukból. 

Maradjunk még kicsit ennél a Veres András rendezte előadásnál, hiszen egy másik szempontból viszont nagyszerű: az egyik legviccesebb, legkreatívabb díszlet ugyanis Mátravölgyi Ákos munkája. Az előadás hatalmas földgömbön játszódik, melyből a szereplőket különböző méretű belső fiókokból, szekrénykékből húzza elő a bábos, sőt olykor rá is pattan, mint egy gumilabdára. A bábok viszont kissé heterogén csoportosulást alkotnak a megtépázott játékmacitól a homokóráig. Nem mintha a „talált tárgy” jellegnek nem lenne más helyzetben létjogosultsága, a Tintaló Társulás munkájában, a Nem akarok többé boszorkány lenni! című darabban  nagyon jól működik, hogy Sisak Péter és Sipos Katalin jóvoltából egy szedett-vedett, mégis rejtélyes padlás lomjai kapnak szerepet, a Keresztanyában pedig Kósa Annamária teremt napernyővel felszerelt babakocsival, kukákkal, apró, guberált tárgyakkal egységes látványvilágot.

A éneklő királyfi. A kép forrása: PORT.hu
A éneklő királyfi (Forrás: PORT.hu)

Az Órajáték parádés díszletét – a gramofontölcsérrel ékesített óratornyot, melynek hátsó bejárata egyenesen a pokolba vezet – Majoros Gyula tervezte, a karakteres, ezernyi apró ötlettel teli marionett bábok pedig Grosschmid Eriket dicsérik. Szintén szemet gyönyörködtető és igazán funkcionális a veszprémi Pöttöm Panna díszlete, melynek kaotikus, színpompás gyerekrajzra emlékeztet mozgalmassága. Fent forgók díszítik, lent kis lyukakon bújik ki a játszó keze. Az aprócska bábok is nagyon finomak, kifejezetten érdemes közelről nézni őket. A Figura ex machina marionett bábjai szokatlan cirkuszi attrakciókra képesek precíz és gyakorlott gazdájuk segítségével. A leginkább minimalista előadás, Jankovics Péteré, arra szolgáltat bizonyítékot, hogy szinte a semmiből is életre lehet hívni a játékot.     

Izgalmas nőnemű hősökből nincs túlkínálat a bábműfajban, míg a férfi mintákkal hagyományosan jól áll: gondoljunk a bátor és kíváncsi királyfikra, szegénylegényekre, világvándorokra és ördögverőkre. A legérdekesebb nőalak a Csákányi Eszter által életre hívott keresztanya: a tündér, aki embert farag a Zsigából, a szegény özvegy cigányasszony egyetlen fiából. Ez a keresztanya nemcsak varázslásra kész – a vedlett, lestrapált Zsiga baba maci végtagjait sorra lecseréli emberi kézre-lábra az egyes próbatételek után –, hanem bőséges élettapasztalattal is bír. „Az álmok bent vannak, a világ meg kint. Ezért nem találkozhat soha a kettő” – közli Zsigával, aki minden szerelmének sértődötten vágja a fejéhez, hogy nem olyan, mint az álmaiban. Szintén egyfajta mitikus, védelmező ősanya szerepet lát el a Halhatatlanság királynője Fabók Mariann előadásában. Elbűvölő és eredeti Badacsonyi Angéla szeles és virgonc kis boszorkánya, aki mindent megtesz, hogy megszabaduljon boszorkányságától, de rakoncátlan varázsseprűje sokáig rendre elrontja „civil” próbálkozásait. Van még egy meglepő dívánk, Szemérmetes Erzsók, aki Jankovics Péter darabjában bukkan fel Sophie Marceau alakjában, egy Elle magazin címlapjáról mosolyogva, miközben a Házibuli zenéje szól. És persze ott vannak a sztereotip női figurák: Csató Kata Pöttöm Pannája rendkívül szomorú kis lény, passzív, néma, boldogtalan, sodródó. Kezdetben nagypapájával még hamiskásan hümmög, később viszont teljesen megkukul. Pályi János Órajátékában pedig egy házsártos, zsörtölődő feleség bukkan fel, aki követeli a háztartási munkák megosztását, de persze egy Hétpróbás Jancsit juszt sem lehet rávenni a takarításra.

Még egy utolsó szempont a végére. Az önreflexiót mindig igen hálásan fogadja a közönség, Sarkadi Bencénél például felbukkan az előadó kicsinyített mása, egy apró, fekete ruhás, fekete kalapos marionett, aki sutyiban húz egyet a pálinkásüvegből. Jankovics Péter és Csákányi Eszter előadása sem a klasszikus mesélői szerepből startol, és rendre ki is lépnek a helyzetből. „Most én kérek egy percet” – közli például Csákányi, és maga mögött hagyva mind a hajléktalan asszonyság, mind a tündér keresztanya szerepét, akkurátusan kirúzsozza a száját; Jankovics Péter pedig, aki egy buliból hazafelé tartó, másnapos figura bőrébe bújva meséli újra a Helység kalapácsát, szintén folyton ki-kikacsint Petőfi komikus eposzából. Kovács Katalin Baltazár felfedez című előadását pedig megemeli az a pillanat, amikor a vaksötét színpadon egyszercsak felbukkan a bábos rezzenéstelen arca, melyet az általa mozgatott báb próbál meg valahogy bármilyen reakcióra, grimaszra, mosolyra, fintorra késztetni – hiába.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek