Nyolc manuál / MűPa
2010.04.22.

Oláh Kálmán és Barbara Dennerlein koncertjének első részében a szólóművek domináltak, míg a másodikban a két billentyűs azt próbálta meg bebizonyítani, hogy a zongora és a Hammond-orgona nem összeférhetetlenek. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

A koncert címe, Nyolc manuál, arra utalt, hogy a megszólaltatott hangszereknek összesen nyolc billentyűzete van. A Hammond-orgonának, annak a hangszernek, mely Barbara Dennerlein főhangszere - kettő, a MűPa orgonájának, amelyen szintúgy a német hölgy játszott - öt, és a zongorának, amelyen Oláh Kálmán működött közre - egy.

Oláh Kálmán
Oláh Kálmán

Oláh Kálmán a világ egyik legelismertebb jazz-zongoristája, s tegyük hozzá büszkén, teljes joggal. Jazz zenészek hatását és tehetségét gyakran azzal mérik, hogy kikkel játszott együtt, kik hívják közös zenélésre, melyik lemezen működött közre. Oláh Kálmán a következő – roppant illusztris - névsorral büszkélkedhet: Randy Brecker, Lee Konitz, Pat Metheny, Steve Grossman, John Patitucci, Jack DeJohnette, Tommy Campbell, Kenny Wheeler, Ron McClure, Stefano Di Battista. 2006-ban megkapta a Thelonius Monk Jazz Composer's Competition fődíját, ezen elismerés értékét az is jelzi, hogy dalát, az Alwayst a zongorista Jacky Terrason, a bőgős John Patitucci és a dobos Terry Lyne Carrington adta elő.

Oláh zenéi finom, éjszakai jazz zenék, többnyire nem hivalkodó swingek, s még az easy listening, a csöndes esti háttérzenék stílusa is közelebb áll hozzá, mint a bebop vagy a boogie. Kompozícióinak címei is árulkodóak: a MűPá-ban elhangzott szerzemények címében is benne volt az éjszaka (lásd pl. a melankolikus Éjszakai dalt) vagy a csönd. Oláh szerzeményeinek egyik fő jellegzetessége a kiszámíthatatlanság. Nem kész frázisokból, nem panelekből dolgozik, improvizációi azért is szimpatikusak, mert olykor kifejezetten kockázatosan, nem a korábbi kompozíciókban bevált formulákat használva játszik. Szemben Barbara Dennerleinnel, aki – úgy tűnt – e 8 manuálos koncertnek a gyengébbik, olykor már-már felesleges szereplője volt.

A koncertet, hiszen az illendőség is ezt kívánta, a Németországban nagyon népszerű hölgy kezdte az orgonán. Dennerlein erőssége a jobb lába: hihetetlen gyorsasággal kezeli a lábpedálokat. De a lábmunka előnyeiről csak a Hammond-orgona játékát hallva győződhettem meg: orgonálása nem volt különösebben érdekes. A J. S. Bachnak tulajdonított, elcsépelt d-moll toccata és fúgát vette kezelésbe, és tömködte bele egy rockabillys, boogie-woogies, funkys improvizációba. Barbara Dennerlein a würzburgi Bach-fesztiválon barátkozott össze a hangszerrel. 2002-ben adta ki első, árulkodó című orgonaalbumát, a Spirituális pillanatokat. Sajnos, Dennerlein mintegy húsz perces intrója számomra annak bizonyítéka volt, hogy az orgona bizony nem jazz-szerű. A jazzhez túl nehézkes, a funkyhoz pedig egyszerűen nem elég vidám hangszer.

Barbara Dennerlein
Barbara Dennerlein

Amikor Barbara Dennerlein a Hammond-orgona mellé ült, megkönnyebbülhettek rajongói is: a három évvel ezelőtt már nálunk is járt hölgy játékának különlegessége, hogy olyan hangzást hoz létre a lábpedállal, mintha egy basszusgitáros kísérné. És e basszus nem csupán a kíséretre szorítkozik, olykor mintha önálló életet élve a jobb lába kezdene el egy improvizációt. Barbara Dennerlein Hammond-orgonán előadott boogie-ja humoros volt, heves, incselkedő.

Dennerlein egy kicsit sokat beszélt a számok előtt, és többnyire magát dicsérte. Úgy éreztem, önként teszi meg magát azt est főszereplőjének. Az, hogy Oláh Kálmán mennyivel kevesebbszer szólalt meg, jól jelzi a kettőjük attitűdje közti különbséget is. Ezért volt az a rossz előéreztem a szünetben, hogy a közös játékuk kárát látja majd annak, hogy a német hölgy előtérbe tolja magát: és nem is nagyot tévedtem. Az orgona és zongora duóban nem csupán az lett nyilvánvaló, hogy az attraktív hölgy némileg versenynek is tekinti a kétszemélyes koncertet, de az is, hogy az orgona hangja egyszerűen maga alá gyűri a zongorát. Oláh Kálmánnak olykor hihetetlen erővel kellett megütnie a zongorát, hogy hallani lehessen. E játékstílus nagyon nem illett finom és érzékeny szerzeményeihez, játékához. A gyors, pattogós Hammond-orgona és zongora kettősökben viszont egyenrangú partner lett. Ha valami, akkor e kettősökben játszott csöndesebb, visszafogottabb szólói maradtak ebből az estből maradandóak, valamint az első részben előadott Sophisticated Lady (Ellington 1932-es dalának Oláh-féle átgondolása). No és a ráadásként felcsendülő Bartók-parafrázis. Ez is Oláh Kálmán szerzeménye volt.

Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  2010. április 13.,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott