Jesús del Pozo tervezése |
Ilyen értelemben a 20 ruha Európa számára mindenképpen a jól sikerült kiállítás egyik leglátványosabb prototípusának tekinthető, amennyiben a koncepció egyben meg is haladja a szervezők kezdeti célkitűzéseit. A beharangozó szöveg felhívása értelmében a húsz kiállított öltözéknek egy verset, egy szereplőt, egy csak az irodalom által leírható pillanatot kellene felöltöztetnie, ahol a nő alkotóként, múzsaként vagy kulcsszereplőként jelenik meg. Vagyis: a női testtel rendelkező szövegek kapnak egy-egy öltözéket a kiállító spanyol, belga és magyar tervezőktől, akiket az Európai Unió spanyol elnökségének ötlete és az európai országokon átívelő kulturális koprodukció, elsősorban kommunikációs kampányként olvasható felkérés hozott össze.
Így született például Náray Tamás kiváló öltözet-olvasata Szabó Magda Ajtó című regényéhez, a Márai Sándor külföldi nőideálját felöltöztető, margarétákkal hímzett Zoób Kati-kabát, illetve a Takács Zsuzsa egyik versére rímelő Gyulai Natália-estélyi, amely a fiatal tervező eddigi munkájának csúcspontjaként az egész kiállítás messze legizgalmasabb darabja. Nehéz lenne azonban elképzelni szöveg és ruha kölcsönhatását Márquez Száz év magányának sárga pillangói nélkül, amelyeket a Devota & Lomba divattervező és építész stúdiója álmodott konstruktivista ruhává. És természetesen itt találjuk Fuentés Laura Díazát is, akit Jesús Del Pozo bújtat évgyűrű-szerűen építkező vékonyabb és vastagabb szövésű szaténszálak közé.
Ruha és szöveg egymásrahatása azonban jóval túlmutat a művészeti ágak közötti kapcsolatok hitelesítő gesztusán, hiszen a divattervezés számos elemi szálon keresztül kötődik az irodalmi szövegek értelmezéséhez. Így az elnökség nem is találhatott volna gyümölcsözőbb terepet az uniós országokon átívelő művészi együttműködések trendi, látványos, ugyanakkor pedig a legmagasabb filozófiai értelemben is elgondolkodtató reprezentációjához.
A Devota & Lomba és Agatha Ruíz De La Prada tervezései a kiállításon |
A húsz öltözék a Petőfi Irodalmi Múzeum három egymásból nyíló, elsötétített termében áll, ahol a megvilágított ruhák két oldalán a hozzájuk tartozó szövegek olvashatóak eredeti nyelven, spanyolul és magyarul. A maradéktalan befogadást egyedül az nehezíti, hogy a ruhák nem körbejárhatóak, holott a testekre szabott és testképeket módosító tervezői konstrukcióknak nincs olyan oldaluk, amely lényegtelensége okán a fal felé lenne fordítható. A nemzetközi divatmúzeumok és nagypresztízsű concept store-ok ruha-kiállításai ezért folyamodnak általában ahhoz a megoldáshoz, hogy az alacsony posztamensre állított, jól megvilágított öltözékeket – a termek falaihoz és egymáshoz képest is – kényelmesen körbejárható távolságra helyezik.
Ezt leszámítva a múzeum tökéletes teret szolgáltat a valóban páratlan kiállítás reprezentációjához, és igazán kár, hogy nem áll rendelkezésre olyan kötet vagy katalógus, amely az összegyűjtött alkotások reprodukcióit, illetve az irodalmi szövegekkel való tanulmányértékű összevetésüket tartalmazná, hiszen a koncepció mindenképpen gazdag terepe lehetne a divat- és irodalomelméleti, illetve más interdiszciplináris gondolkodásnak. (A katalógusra vonatkozó előzetes információinkkal ellentétben a múzeumi boltban hiába érdeklődtünk, nem tudtak a megjelenéséről.)
Zoób Kati tervezése |
Elég, ha a ruházati koncepciók alapanyagának (textil) és a gondolkodás egyik legelemibb médiumának (text) etimológiai közelségére gondolunk. Innen csak egy ugrás a latin nyelvű írószerszám (stylus) és az írás, a beszéd illetve a viselet és a külső megjelenés módjának (stílus) etimológiai kapcsolatának felismerése.
Ahogyan a kiállított öltözékek remekül példázzák, a divattervezés számára korántsem ismeretlen gyakorlat az egyes kollekciók inspirációihoz irodalmi- és más kulturális szövegekhez nyúlni. Ilyenformán a divattervezői koncepciók által életre hívott öltözékek minden esetben olyan alkotói folyamatok végtermékének tekinthetők, amelyek jelentős interpretációs ráfordítás eredményei.
A jelen kiállítás öltözékei annyiban mutatnak túl ezen, amennyiben a ruhák a hozzájuk kapcsolódó szövegek extratextuális retorikai burkaiként is értelmezhetők. Ha elfogadjuk, hogy tervezésük folyamatát a hozzájuk rendelt szöveg ’felöltöztetésének’ szándéka irányította, akkor azt is látnunk kell, hogy az öltözékek nem csupán megjelenítik vagy illusztrálják a hozzájuk rendelt szövegeket, de különleges stílusképző erejükkel hozzá is járulnak az adott tartalom nem nyelvi, de mégis retorikai értelemben vett tovább-írásához. Emellett (és ezzel együtt persze) érdekes elgondolkodni azon, hogy a kiállított öltözékek a ruha felületként és/vagy tartalomként való értelmezésének kedveznek-e. A ruhák, amelyek egy adott szöveg nőképét, egy adott szövegben szereplő nő énképét vagy egy szöveg nőiséghez fűződő viszonyát interpretálják, vajon mennyiben különböznek a jelmez programszerűségétől? Vajon mennyire működnek a jelmezek behatárolt viseleti keretein túlmutató prêt-à-porter-ként?
Michael Guerra és Gyulai Natália tervezései (A képek forrása: PIM) |
Noha e sorok szerzője hosszas elméleti traktátusba tudna bonyolódni, és a fenti kérdésekben rejlő apró árnyalatokat szívesen részletezné (amint azt készülő, a divat és az irodalom elméleti koncepcióit összevető disszertációjában minden bizonnyal meg is tesz majd), ehelyütt most mégsem vállalkozik mindezek kifejtésére. Elég legyen csupán annyi, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum által vendégül látott húsz európai divattervező szövegolvasatai egy különleges, inspiratív és komplex értelmezési lehetőségeknek utat engedő teret alkotnak, és kihagyhatatlan zarándokhellyé teszik e három termet úgy az irodalom, mint a divattervezés szakemberei és pártolói számára.
(A kiállítás 2010. augusztus 15-ig volt látogatható.)
Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010 gyűjtőlapon olvashatják.