Maiko Watanabe zongoraestje / Magyar Rádió, BTF 2010
2010.04.07.

Maiko Watanabe koncertje minden várakozásomat felülmúlta, felülírta előítéleteimet, de legelsősorban is gyönyörködtetett. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Kezdjük az előítéletekkel: azok a Távol-Keletről érkezett zongoristák, akiket eddig volt szerencsém hallani, perfekt technikával, viszont túlságosan vadul, nem szenvedélyesen, hanem inkább fékevesztetten játszottak. A visszafogottság a legkevésbé sem jellemezte őket, a pianóik rendre gyengébbek voltak, mint a fortéik, s hajlamosak voltak a túlzásokra. (Elég csak Lang Langra gondolni, akinek bécsi koncertjéről értekezve Csont András már kifejtette aggályait, mely kritikánk itt olvasható - a szerk.). Nem érezték egy dal lendületét, nem hallották meg – ráfoghatnánk a kulturális különbségekre is – a népdalból származó témák esetén az eredeti dalt, nem tudták annak hangulatát megfogni. S egyes esetekben a lenyűgöző készségek mintha nem párosultak volna kellő alázattal. Nos, Maiko Watanabe koncertjét ellenben éppen a csendesség, az alázatosság valamint a hivalkodás és túlzott hangsúlyok kerülése jellemezte.

 

Maiko Watanabe
Maiko Watanabe

A kiadott műsorlap árulkodó volt. Ha egy előadó neve mögött csak egy-két díj szerepel, és ezek jelentősége is csekély, s ha a pálya ismertetése kimerül a tanárok névsorában, akkor gyaníthatjuk, hogy előadónk még karrierjének elején áll, nincs nagy rutinja. A szapporói Maiko Watanabe igen kedves fiatal hölgy. Neve gyakori név Japánban, hallatán először egy jazz zongorista ugrott be, majd egy színész. A szapporói nagy hagyományokkal rendelkező, kiváló iskola, de ritkán esik meg egy ott tanuló diákkal, hogy nagy nemzetközi pályát fusson be. Most esélyt látok rá. 

Maiko Watanabe ezüstösen csillogó, hatalmas, abroncsszoknyás estélyiben jelent meg, ami csak azért érdekes, mert e nehéz, ormótlan szoknyaköltemény segítette is a játékban. Amennyiben szinte a székéhez szögezte őt: nem tudom, Watanabe nem azért használt-e kevés pedált, mert alig tudott mozdulni. A Magyar Rádió Márványtermében kevés helyről lehet jól látni az előadót, amennyit láttam a japán hölgyből, azok alapján állíthatom, kéztartása nem kifogástalan, billentése mégis pontos, kifejező, rendkívüli erővel - megjelenítő erővel - játszik.

Gondosan megválasztott programjának középpontjában egy japán komponista, a múlt században élt, hazájában népszerű, tokiói Messiaen-tanítvány, Akio Yashiro Zongoraszonátája állt. E kompozíció a nyomában megszólaltatott két műből, Mendelssohn fisz-moll és Schumann f-moll szonátájából is idézett. Nyitótétele a Mendelssohn-mű második tételére épült, míg zárlata a Schumann-szonátára.

Akio Yashiro
Akio Yashiro
Nem tudom, Haydn Asz-dúr szonátá ához volt-e köze a japán műnek, Watanabe mindenesetre e briliáns darabbal nyitotta programját. Már Joseph Haydn művének előadása árulkodó volt: a fiatal japán tehetségre Glenn Gould játéka nyomja rá bélyegét. Volt idő, amikor Gould hatásától alig szabadulhatott zongorista, beleértve a legnagyobb magyarjainkat is, de a maiak a legritkább esetben idézik éppen őt. Ám ez az Asz-dúr szonáta mintha kifejezetten elő is hívná a pianistákban szunnyadó Gouldot. A Carl Ph. Emmanuel Bach stílusát idéző betétekkel bővített első tétel nagyon finoman és szépen szólalt meg: Watanabe ihletetten játszotta az elégikus tétel asz-mollban, majd Asz-dúrban visszatérő motívumát. E nem fülbemászó, mégis könnyed dallam eszményien, felemelő szépséggel szólalt meg. A szonáta Desz-dúr középső tétele J. S. Bachot idézi meg – a basszusvonal, a csembalót idéző élesen pontozott ritmus: Gould szellemében játszik itt, aki, Watanabéhoz hasonlóan a bal kéz játékára nagy hangsúlyt fektet. Csupa játékosság, öröm, kellem lett e barokk és gáláns stílust ötvöző, népszerű mű. Watanabe hosszú, de cseppet sem unalmas kadenciája bizonyította, hogy a japán hölgy milyen jól érzi és érti a stílusokat, Haydn nyelvét.

A japán kompozíció a romantikus hagyományra épülő atonális zakatolás volt. Csupa erőteljes, szinte magányosan álló, durva hang. Mintha a második világháború fertelmességét zenével kifejező Messiaent követve Akio Yashiro e szonátával reagált volna a Japánban történt borzalmakra. A robbanásszerűen előtörő hangok, a sötét tónusok, mély akkordok monoton ismétlése miatt legalábbis ez volt a benyomásom.

Felix Mendelssohn fisz-moll szonátájának (op. 28.) előadásához is mintha Gouldtól merített volna inspirációt Watanabe. Erőteljesen kopogott a bal kéz menete, s a második Allegro, valamint a harmadik Presto tételnek a monotonitását emelte ki. Itt, a Skót szonátának is aposztrofált darabban vétett csak kisebb hibát a japán tehetség, aki a szünet után egy hasonlóképpen vad-romantikus, melankolikus tájra utaztató darabbal örvendeztette meg ragaszkodó közönségét. 

Robert Schumann
Robert Schumann

Robert Schumann f-moll szonátája számomra némiképp ellenszenves alkotás. A szimfonikus hagyomány áhítatos tisztelete három zongoraszonáta írására ösztönözte Schumannt, de ezek a moll hangnemű művek igen szétesőek. (Még korunk egyik legnagyobb géniusza Grigorij Szokolov sem tudta az f-moll darabot kézben tartani: egyik pesti koncertjének e szonáta-televény volt az árnyékos oldala.) Nem tagadható, hogy az f-moll (op. 14) műben is akadhatunk megragadó részletekre – ilyen a scherzója -, de az egész kompozíció korántsem oly összefogott és nagyszabású, mint egy Brahms-alkotás. Schumann a drámai hatást olyan eszközökkel igyekszik elérni, mint a moto perpetuo figurációk, de mintha egy minden feszültség nélkül való jelenetet próbálna a kétségbeesett rendező örökös puskaropogással feltüzelni. E művét is szokott álnevén, Florestan és Eusebiusként jegyezte a meghasonlásra különös hajlamot mutató szerző. Schumann megfontolt és vadságra is kapható kettős-természetének rajza az f-moll szonáta is. Maiko Watanabe – itt valamelyest igazolva, amit a japán billentyűvirtuózokról gondoltam – Florestanként tündökölt. Eusebiusszal hanyagabbul bánt. A legnagyobb ámulatomra mégis az álmodozó Eusebius mellett tett hitet a ráadással, a Gyermekjelenetek nevezetes Álmodozásának szép, ámbár kissé karcos előadásával.

 


Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Helyszín: Magyar Rádió Márványterme, Időpont: 2010. március 28.