 Jelenetkép |
Pedig nem úgy tűnik.
Szj, azaz szolgáltatási jegyzék, 9231, azaz művészeti tevékenység – ez lenne a cím megfejtése; a kérdés az, miért is van ennek vége. A válasz már-már hollywoodi: beüt a ménkű, se olaj, se áram, az urbánus civilizáció összeomlik, és vele a színháznak is sztornó. Nincs több előadás, annyi a számlázásnak, ez a művtev vége. A reménytelen körülmények ellenére a KoMa (mert róluk szól az előadás) nem adja fel: rivaldafény nélkül nyomorultan, de kalandvágyból élni akarnak. A város csőd, így vidékre mennek, ott legalább nem betonból van a föld. Az önellátó kommuna életének azonban egy sajnálatos kimenetelű pornó workshop vet véget, miután ki-ki a maga módján fordul ki önmagából, vagy az annak látszó karakterből. A színház azonban ismét összehozza őket, sőt csodás mód még az energiakatasztrófát is megoldja – persze a legkomolyabban tilos komolyan venni az előadást, amelynek a szövegét Vinnai András írta.
A(z elvileg) kortárs magyar darabokra szakosodott KoMa eddigi előadásai kétfajta minőséget eredményeztek. A sikerültek – Plazma, Fédra Fitness – egyebek mellett olyan találkozások sorozatának tekinthetők, ahol a szöveg és a különös tér (előbbi esetében a színészek a nézők között ültek, utóbbinál egy konditerem volt a helyszín) egymásra végig inspiráló hatást gyakorolt, és eredményezett egy sajátos és izgalmas színpadi közeget. Garaczi László és Tasnádi István említett darabjaiban közös volt az is, hogy mind nyelvezetükben, mind jelenetezési technikájukban elutasították a magyar dráma realista főcsapását – ez a kihívás feküdt a társulatnak. A Dzsing illetve a Kisded játékok esetében azonban sem a szöveg minősége, sem az ihlető társalkotók bekapcsolódása nem állt fenn, előbbi kicsit fajsúlytalan, utóbbi kicsit közhelyes produkció lett. Az SZJ9231, avagy a művtev végéről már mindkét jelző elmondható: könnyű és klisékre alapozó színház egy színdarabvázlatra felhúzva – nagyjából és szigorúan ilyen az új KoMa-előadás, mentes minden kihívástól, még az olykor-olykor megcsillanó értékei ellenére is.
 Guary Szandra, Lőrincz Sándor és Polgár Péter. A képek forrása: KoMA |
Az egymást gyorsan váltó jelenetekből épülő produkció önironikus gesztusokkal átitatott filmvetítéssel kezdődik. A „nyolcak” – Jaskó Bálint, Jelinek Erzsébet, Lass Bea, Lőrincz Sándor, Mester Szilvia, Polgár Péter, illetve itt még Guary Szandra és Kroó Balázs, akik az előadásban már nem szerepelnek, úgy tudni, elváltak az utak, állítólag lesznek követőik is… – (a POSZT-on aktuális szereposztás: Jaskó Bálint, Lass Bea, Mervel Miklós, Mester Szilvia, Mohai Tamás, Polgár Péter, Sipos Eszter, Szabó Vera, Vékes Csaba, Zrinyi Gál Vince – a szerk.) sikerük csúcsán hányják szét a budai Márton Áron teret, majd megölik a szállodai portást (Zrínyi Gál Vince), aki az összes budapesti színházat fel tudja sorolni ábécérendben, a KoMát leszámítva. Az önmagukat nem kímélő szarkazmus rokonszenves hangütés (bár kérdezem: nem korai még a mítoszrombolás?), ehhez Vinnai András – aki pazarul forgatja ki a szociális kliséket és sztereotípiákat – remek alkotótárs lehetett volna, ha nemcsak jól-rosszabbul fungáló jelenetekkel látta volna el a társulatot, hanem darabot is írt volna.
Így csak részletek, legfeljebb egy-egy jelenet marad: jó például, amikor a társulat pszeudo-parasztbandaként próbál meg a lezárt faluba bejutni, vagy amikor az erdőben Lass Bea rohamot kap Jaskó Bálint bogyóitól. Nagyon karakteres Vékes Csaba kétesen intellektuális „narrátora”, és kedves, ahogy az autentikus Lőrincz Sándor megtanítja „vidékiül” a társulatot, illetve amikor Mester Szilvia levadássza a szarvasbőrbe bújt Zrínyi Gál Vincét. Alaphangon sok-sok fricska, abszurd humor, gegek – akinek hajlama van rá, még szórakozhat is.