Victor Hugo: A királyasszony lovagja / Thália Színház, BTF 2010
2010.03.28.

Egy férfi szeret egy asszonyt. Ebben nincs semmi különös. De abból már adódhatnak bonyodalmak, ha a férfi lakáj, a nő pedig királyné. A Thália Színház előadásban a királynénak csak rövid boldogság adatik, a nézőknek azonban még ennél is kevesebbel kell beérniük. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.

Victor Hugo 1838-ban keletkezett drámája, A királyasszony lovagja címen is ismert Ruy Blas – melyet a Théâtre de la Renaissance megnyitásakor mutattak be – II. Károly udvarában, a 17. századi Spanyolországban játszódik. A pályafutását lakéjként kezdő, ám egy véletlennek köszönhetően az udvar legmagasabb köreibe bejutó, és a királyné kegyeit is elnyerő Ruy Blas története tragikus szerelmi és politikai dráma, mely nem nélkülözi a könnyedebb, vígjátéki fordulatokat sem. A kissé szentimentális és romantikus hevületű darab a szerelmi tematika és politikai üzenete révén mindenkor aktuális, így nem meglepő, hogy a bemutató közepes sikerét követően a darab népszerűvé lett, és gyakran szerepel a színházak repertoárján.

 

Kolovratnik Krisztián és Méhes László
Kolovratnik Krisztián és Méhes László
A Thália Színház új produkciójában Léner András rendező minden bizonnyal a maximumot tervezte kihozni a drámából, ezzel egyszerre mélyen érzelmes, elgondolkodtatóan komoly és igényesen szórakoztató előadást állítva színpadra. Azonban talán éppen ez a maximalizmus vált csapdává: a szerelmi szál gyakorta érzelgős, a politikai könnyedén didaxisba csúszik, a komikus jelenetek pedig gyenge kabarétréfává süllyednek. Az előadás vizuális világát korhű és modern - egyedinek látszó, ám kissé eklektikus - egyvelege teremti meg. A szigorú etikett szerint működő királyi udvar lakóinak spanyolos ruhái Velázquez-festményeket juttatnak eszünkbe (jelmez: Kovács Yvette), igaz, a királyné (szabályok ellen lázadó) bizalmasának szoknyája elöl ledéren térd fölé ér. A főgonosz – az udvar egyik komornájának elcsábítása miatt száműzött rendőrfőnök –, Don Salluste ezzel szemben flitterekkel díszített, hosszú bőrkabátban lép színre, ahogyan a tőle pénzt kunyeráló rokon, Don César is mai bőrkabátot visel mintás mellénye fölött; a címszereplő Ruy Blas pedig az aktuálisan betöltött szerepétől függően hol libériás inasnak, hol spanyol grandnak, hol pedig mai macsónak van öltöztetve.

 

A tér meghatározó színe a barátságtalan és rideg sötétszürke, bár a királyi udvarban játszódó jeleneteknél a kulisszák előtti térelválasztó falaknak a másik, ezüstösen csillogó oldalát fordítják felénk. Ha a műmárvány jellegű falak szépnek nem is mondhatóak, a tér monumentalitást sugároz, a díszlet könnyen kezelhető, praktikus és egyszerű, a hátsó, szegecsekkel díszített, függőlegesen nyitható fal pedig ötletesen kihasználható. Ugyanakkor Don Salluste dolgozójában a modern főnöki bőrfotel és fémvázas asztal felesleges aktualizálásnak hat. És számos ilyen apróság rontja még az összhatást. A meghatározó politikai elit, a nemesek tanácsának tagjai nagyvonalúan osztoznak egymás között az állami pénzeken, és helyezik egymást különféle vonzó pozíciókba, de párbeszédeik aktuális mivoltát a néző akkor is érti, ha a tanácsurak történetesen nem mikrofonba beszélve adják ezt elő, és ha – a korrupció ellen kirohanó, igazságosságot és szabadságot hirdető – Ruy Blas nem mobiltelefonnal közlekedik a királyi udvarban.

 

Kolovratnik Krisztián és Méhes László: Fotó: Kállai Tóth Anett (Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál)
Kolovratnik Krisztián és Méhes László: Fotó: Kállai Tóth Anett (Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál)
Ruy Blas a Don Salluste száműzetése miatt gondosan megtervezett bosszú eszközeként kerül az udvarba, így legyen bármennyire is tehetséges politikus, udvari karrierje csupán tiszavirág-életű lehet. A csalás alapja, hogy Ruy nemesnek adja ki magát, mégpedig Don César néven, és ezt úgy teheti meg, hogy az igazi Don Césartól Don Salluste megszabadult az első felvonás elején: eladta Afrikába a kalózoknak. Don César azonban egy óvatlan pillanatban visszatér, így hirtelen két Don Césarunk lesz. Az ehhez kapcsolódó félreértésekből adódnak az előadás komikus jelenetei, melyek a szomorú végkifejletet késleltetik. Don César hidalgó nemes, pénz nélkül is nagyvilági életet élő, szórakoztató léhűtő, vagyis a kisstílűség mellett van benne valami elegancia, Hujber Ferenc alakításában viszont a figura elsősorban szimpla bohóc, aki céljául a közönség megnevettetését tűzte ki. A második felvonás eleje, Don César jutalomjátéka az előadás legvitathatóbb része, humora sekélyesen olcsó, különösen akkor, amikor kolbászevés közben a nézők ölében foglal helyet, József Attila-verset szaval és Michael Jackson-os csípőmozgással oldalazgat a színpadon, vagy amikor a Hajós utcába szervezi a párbajt az őt Ruy Blas-szal összekeverő, a királyné csábítójára féltékeny, bosszút óhajtó nemessel.

 

Ruy Blas kezdetben nem sejti, hogy milyen veszélyeket rejt számára Don Salluste fondorlatos bosszúja, de nem is érdekli, hiszen az udvarba kerülvén közel lehet imádottjához. A magányos és elhanyagolt királyné (Horváth Lili) – egyedül van, mert férje egy vadászaton múlatja az időt, szinte rabságban él, és egy lépést sem tehet önállóan, mert teljesen megbéklyózza őt az udvari szabályrendszer – örömmel fogadja a gáláns lovag udvarlását. Eleinte kínosan ügyel a látszatra és a méltóságra, de érzelmei és vágyai egyre jobban elragadják: a második felvonás titkos találkáján tekintélyt parancsolóan elegáns, pezsgőszínű ruhája helyett csupán fehér alsóruhát visel. Ruy Blas Kolovratnik Krisztián alakításában energikus, fiatalos hevületű, bár talán túlságosan naiv figura, aki hajlamos túlreagálni (vagy túljátszani) a dolgokat. Kitörő örömében – hogy viszontszereti őt az asszony – még a nézőtér emeleti páholyába is felmászik, szerelme azonban számos esetben csak ilyen külsőségekben jelenik meg, és e túlfűtött érzelmi reakcióktól függetlenül sem mindig sikerül igazi és hiteles szenvedélyt megjelenítenie. Az előadás egyik legjobban kidolgozott figurája Don Salluste, aki Méhes László alakításában csakis saját törvényei szerint él (így ő az egyetlen, önálló döntéseket hozó, szabad ember az előadásban): számító, intrikus, gonosz és olyan bámulatosan alattomos, hogy ezért már-már szeretni lehet.

Minden könnyedsége ellenére szomorú és sötét darab A királyasszony lovagja, pesszimista kép az érdekek és értelmetlen szabályok által uralt társadalomról, ahol az egyén szabadsága vonzó álom csupán. Az előadás végén a királyné azt mondja Ruy Blasnak, hogy nem bocsát meg a csalásért, ám ekkor – miután a bevett méreg szétáradt testében – a férfi holtan esik össze. A királynét sajnáljuk, de nem csak azért, mert jogos, bár elhamarkodott erkölcsi ítélete miatt immár végleg magányos marad, hanem azért is, mert drámája - ebben az előadásban - nem történhetett meg igazán.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait  a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Tarján Tamás: Hidegre téve 

Cím:  A királyasszony lovagja,  Szerző:  Victor Hugo,  Fordító:  Forgách András,  Rendező:  Léner András,  Dramaturg:  Rákóczy Anita,  Díszlet:  Ignjatović Kristina,  Jelmez:  Kovács Yvette,  Zene:  Gyöngyösi Levente,  Koreográfus:  Vári Bertalan,  A rendező munkatársa:  Kákonyi Éva,  Szereplők:  Kolovratnik Krisztián,  Méhes László,  Hujber Ferenc,  Horváth Lili,  Kocsó Gábor,  Lázár Balázs,  Valkay Pál,  Bakos Kis Gábor,  Bozsó Péter,  Szűcs Péter Pál,  Bank Tamás,  Tímár Éva,  Trokán Anna,  Esztergályos Cecília,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott