XXVIII. Magyar Sajtófotó kiállítás / Magyar Nemzeti Múzeum, BTF 2010
2010.03.25.

Az örök kérdés: díjra érdemes lesz-e egy – amúgy esetlegesen (nem) komponált, nem túl érdekes – pillanatkép csupán attól, hogy a képen látható barrettsapkás ember, aki egy erdei lejtőn megcsúszván karját lengetve küzd az egyensúlyáért, történetesen a Magyar Köztáraság elnöke? SZÜTS MIKLÓS ÍRÁSA.

A Nemzeti Múzeum lépcsőjén üldögélve a mámorító tavaszi napsütésben még friss emlékezettel próbálom megfejteni, miért lett ilyen nyomorult rosszkedvem az imént látott kiállítástól. Abban biztos vagyok, hogy zavart a fotók mérete, mármint hogy kicsiny mérete. A nagy, nemzetközi kiállításokon bizony hozzászoktunk a méteres fotókhoz; kisebb fotó már csak kézben (könyvben, katalógusban) vagy nagyon jól világított, intim terekben élvezhető. Bizonyára elsősorban anyagi kérdés a nagyítások mérete, de... Jobban mondva: nincs de. Így nem jó.

Egy kiállításról persze nehéz úgy véleményt formálni, hogy a bemutatásra került képek eredetileg nem kiállításra készültek, s ha ebben a formában/méretben nem működnek, akkor tán nem kellene kiállítani őket, vagy a kiállítás rendezőjének ki kellett volna valamit találnia, amivel fogyaszthatóbbá varázsolja a bemutatót.

A szerztő telefonos felvétele
A szerző telefonos felvétele
Szögezzük le: lelketlen, szomorú kis kiállítás ez, e sorok írójának csak a termek közepén elhelyezett vitrinekben látható antik gépektől melegedett igazán át a szíve. (Gadányi György gyűjteménye).

És akkor essen szó végre a képekről. Becslésem szerint a kiállított fotók legalább kétharmada színes kép. Illetve inkább tarka. A fotográfia napjainkban zajló elképesztő demokratizálódásának itt is föllelhető számos jele, ezek egyike a színes fotózás minőségének rohamos változása, mondjuk ki: romlása. (Persze tudom, a kérdés ennél sokkal bonyolultabb, hiszen a technika folyamatos és elképesztő fejlődésével egyre nehezebb lesz rossz fényképet csinálni, de jó fotót semmivel nem könnyebb!) Boldogult békeidőkben, azaz a múlt században ugyanis hétköznapi, (fél)amatőr fotósnak eszébe sem jutott a színes fotográfia területére merészkedni, mert nagyon speciális szakmai tudást követelt már a felvételek elkészítése is, a labormunkáról nem is beszélve. Az igazi, minőségi színes fotózás a profik privilégiuma volt. A profik meg – ha nem is mindig, de mégis – gyakrabban tudták, hogy a színeket mire kell használni. Az olcsó digitális technika megjelenésével a színes fényképezés evidencia lett, hiszen a kapható, alacsony árkategóriájú gépek legtöbbjénél át sem lehet kapcsolni fekete/fehér üzemmódra. Meggyőződésem, hogy a kiállított színes fotók szerzőinek legtöbbjében föl sem merült a gondolat, hogy meg lehetne próbálni az adott témát fekete/fehérben fotografálni. Hiszen már a kenyéradó lapok is mind színesben nyomódnak.

(A fekete-fehér fotóhoz ugyanis, barátaim, azt hiszem, közelebb lakik az Isten, de ezt majd egy másik alkalommal beszéljük meg.)

Üdítő kivétel szín-ügyben például a három díjat is besöprő Kurucz Árpád, vagy az ugyancsak díjazott Glázer Attila.

Kurucz Árpád felvétele
Kurucz Árpád felvétele
 

Glazer
Glázer Attila felvétele

Az örök kérdés: díjra érdemes lesz-e egy – amúgy teljesen esetlegesen (nem) komponált, nem túl érdekes – pillanatkép csupán attól, hogy a képen látható barrettsapkás ember, aki egy erdei lejtőn megcsúszván karját lengetve küzd az egyensúlyáért, történetesen a Magyar Köztáraság elnöke? (Nota bene, a bulvár / humor / zsáner kategóriában díjazták.)

Illyés Tibor felvétele
Illyés Tibor felvétele

A sport- és a természetfotó tartja egyértelműen professzionális jellegét, talán mert ehhez a két műfajhoz nagyon speciális (drága) felszerelés kell... Persze (?), Kurucz Árpád speciel sport kategóriában is – joggal – díjazott.

Emlékeim szerint a szocio-fotók a sajtófotónak mindig a legszebb és – persze többnyire – legdrámaibb részét alkották, most sincsen ez másként, csak talán a magyar sajtó (és az olvasók) ingerküszöbje került följebb, és ma már az elmúlt év vérlázító roma-gyikosságsorozata a vezető téma.

Szandelszky
Szandelszky Béla felvétele

Végezetül álljon itt egy első díjas vidám kép: Huszti István fotója, melyet a Magyarország-Svédország meccsen készített.

Huszti István munkája.
Huszti István munkája (Forrás: sajto-foto.hu)

A katalógust lapozgatva egyre erősödik bennem az érzés, hogy ezzel a kiállítással nagyon rosszul járt a számos kiváló képességű és felkészültségű fotográfus: kicsit több figyelemmel, tehetséggel – és megengedem: pénzzel – sokkal jelentősebb kiállítást lehetett volna rendezni. A katalógus és a rendezvény kiváló, gazdag weboldalának (elérhető itt - a szerk.) tanúsága szerint a fotók (és szerzőik) megérdemelték volna.

(A kiállítás 2010. április 25-ig volt látogatható.)

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait  a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010 gyűjtőlapon olvashatják. 

Vö. Götz Eszter: Rosszkedvünk tavasza 

Kiállítás:  Képben vagyunk! - Sajtófotó 2009,  Helyszín:  Magyar Nemzeti Múzeum,  Időpont:  2010. március 19 - április 25.
Megítélt támogatás: 2 800 000 Ft
Támogató: Fotóművészeti Kollégium
A MÚOSZ-nak a kiállítás megrendezésére és négy helyen történő bemutatására (2010)