MÁSODIK OLVASAT

Rubin Szilárd Római egyeséből semmi sem hiányzik, cizellált szövedékű, motívumhálókkal tarkított, feszes, kompakt kisregény. A József Attila Kör beszélgetésén mindezek mellett az is kiderült, miért nem elég egyszer elolvasni. FÜRTH ESZTER BESZÁMOLÓJA.

ImPulzus a Trafóban. Beszélgetők: Dunajcsik Mátyás, Szegő János, Turi Tímea és Horváth Györgyi. Fotó: Hercsel Adél

Valószínűleg sok lelkes és tehetséges fiatalt tántorít el az irodalmár pályától az a jövőkép, amelyben már deresedő (mohosodó?) halántékkal, rozoga íróasztalnál ülve írja könyvét egy elfeledett író elfeledett könyvéről, hogy aztán elemzését épp annyira ne olvassák, mint a témájául szolgáló remekművet. A köztudatból kiesett szerzőkről beszélni tényleg nem túl hálás feladat, viszont az erre vállalkozóban mindig ott bujkál a remény, hogy sikerül végrehajtani a nagy rehabilitációt, és munkája nyomán (újra) babérkoszorú kerül a nemes koponyára. Rubin Szilárd a hetvenes-nyolcvanas évek nagy írógenerációjához kötődik, ám több más társával együtt többé-kevésbé érthetetlen okok miatt kihullott a kedvencek sorából. Mostanság azonban, részben a Csirkejáték című kisregény németországi sikerén felbuzdulva, újra a kiadók és a kritika látómezejébe került. A Trafóban a József Attila Kör négyesfogata, Dunajcsik Mátyás, Horváth Györgyi, Szegő János és Turi Tímea ízlelgette Rubin szövegét.

A beszélgetés apropóját Rubin Római egyes című kisregényének 2010-es új kiadása adta. A szerelmes regény főhőse fájdalmát fürdőkúrákon kezeli, hol Karlovy Vary-ban, hol Harkányban, szerelmét, Piroskát nem annyira felejtve, mint inkább emlékekben feldolgozva. Vizek és barátok (a költő Martinszky=Pilinszky és a rendező Czakó=Jancsó) segítik hősünket a tisztulásban, míg végül egyetlen képbe sűrítve bizonyosodhatunk meg Piroska örök hűségéről és hűtlenségéről: a szerelmesek titkos kódja, a tengert ábrázoló képeslap Piroska esküvőjéről ad hírt, gyönyörűen ellentmondásos, mégis harmonikus lezárást adva az elbeszélésnek. (Dunajcsik megjegyezte, hogy Nádas szinte ugyanezt a képet alkalmazta ’86-ban, ám azt, hogy Rubintól merített volna, tagadja, hiszen ‒ saját bevallása szerint ‒ sose vett volna a kezébe egy rettentő csúnya Rakéta könyvet.)

Az 1985-ös kiadás

Az új kiadás nemcsak sokkal szebb, mint a ’85-ös Rakéta zsebkönyv, hanem a szerző rekanonizálásának szándékát is mutatja. A kérdés persze végig ott motoszkált a beszélgetőkben, hogy miért is hallgatott a szakma annyi ideig Rubinról, ha egyszer remek szerző. A „Nem az ő hibája, az egyetemisták már Mándy-t sem ismerik”, illetve az „Ő olyan csendes ember, meg keveset is ír” válaszok után végül mégiscsak előbukkant a gondolat, hogy ugyan ki vesz észre egy alig tízdekás kisregényt, amikor egy-egy méretes Nádas- vagy Esterházy-opusszal embert lehet ölni (és még mérgezett lapok sem kellenek hozzá).

Hogy valóban a nagyregények takarták-e ki a kisregényt, nem tudhatjuk, de tény, hogy Rubin, bár kilóra kevés, tartalomra annál több. A Római egyes is afféle instant lórúgás, ahogyan Szegő megállapította, a (z egyébként szintén jelentős, nagyregény mellett élni képes) „sűrű kisregény” iskolapéldája. A feszes szerkezetet, összefüggő motívumrendszert aztán nem is győzték dicsérni a beszélgetők: az összepárosítható bekezdések, a víz mint vezérmotívum (élő kontra mesterséges) adta „vízkönyv” jelleg és a nagyregényekre jellemző emlékezéstechnika mind mestermunkára vallanak.

Felsorolt pretextusokból és intertextusokból sem volt hiány, Dunajcsik hozta hőn szeretett Proustját, előbukkant Kafka (hogy honnan, arra nem derült fény), Turi Tímea jóvoltából megemlékeztünk Truffaut-ról, Horváth Györgyi pedig az egész sorjázást megkoronázta egy Piroska és a farkas bemondással. Mellesleg ez utóbbi tűnt a leginkább evidensnek, már ha a főhős szerelmének, Piroskának állatszelídítő motívumaira és a főhőst/farkast medencébe/kútba vető jellegzetességeire gondolunk. A Truffaut-párhuzam a tematika mellett az elbeszélés hangsúlyosan filmes látványvilágában is megjelenik. A szöveget végig derengés uralja, míg végül az állandó szürkületi és hajnali fények szövedékét élesen áthasítja a befejezés fényáradata.

Az új kiadás

A fény kapcsán Horváth Györgyi a megvilágosodás tematikát is felvetette, a spirituális megtisztulás jelenléte szerinte azért is központi szerepű, mivel a szöveg keresztény szimbólumok motívumhálójával van átszőve. Dunajcsik a művészet szerepét, Turi Tímea pedig a jelek közvetettségét vélte központi motívumnak, így megvalósult a sokszoros olvasat eszményi ideája is. Az ötletekből, motívumokból, összefüggéseket és pretextusokat feltáró gondolatokból nem volt hiány a beszélgetésen. Mindenképpen megállapíthatjuk hát, hogy jól fejthető kisregénnyel állunk szemben, és akkor még nem is beszéltünk a kulcsregény-olvasatról, amelyben Pilinszky és Jancsó alakjával is találkozhatunk.

Az ötletbörze eltérő értelmezéseiben egy közös pont mégiscsak megjelent, mégpedig az, hogy a beszélgetőpartnerek végül beismerték, elsőre nem igazán szerették a könyvet. Ez egy csöppet sem meglepő, hiszen olyan szerethetetlen szereplőkkel, mint a Római egyes gárdája, ritkán találkozni. Horváth Györgyi lelkesen meg is jegyezte, hogy Piroskához fogható ellenszenves „vágy tárgya” nőalakot rég nem olvasott. Ezek szerint a Római egyest kétszer kell elolvasni ‒ ez vállalható is, egy vonatút alatt teljesíthető a terjedelem, ha retúr megyünk, az út végére lehet egy nagyszerű kisregény-élményünk. Nos, én a magam részéről megtettem, de immár hazafele baktatva, a szerkesztési bravúrok és motívumhálók teljes tudatában - még mindig nem éreztem fékezhetetlen kisregény-szerelmet. Talán harmadszorra...

Vö. Fehér Renátó: Egy újrafelfedezés-történet újabb állomása 

Kritikák a könyvről:
Jánossy Lajos: Love story 
Dérczy János: Az elbeszélő magányossága 
Tarján Tamás: Óceánkád