Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HA GREENBERG ÉLNE

Precisely That! – Kiállítás az acb galériában
2008. márc. 12.
Az autonóm művészet él és virul, mintha csak a hatvanas években. Geometrikus nosztalgia, perspektivikus minimalizmus, párnaképek. Precisely that. KÜRTI EMESE KRITIKÁJA.
Jurriaan Molenaar: Ocean Drive
Jurriaan Molenaar: Ocean Drive

„Az összehasonlításban van az az erő, amely rögtön kimutatja, mi a dolgoknál a több, a kevesebb és az egyenlő.” – mondja valahol Alberti. Jurriaan Molenaar és Han Schuil műveit egyberendezték az acb galéria kurátorai, nem véletlenül. Valószínűleg ők is érdekesnek találták, hogy olyan műveket akaszthatnak egymás mellé, amelyeket különbözőképp kell nézni, így a perspektívaigényes perspektivikusat sok esetben közelebbről, míg a színes, puhább optikusat távolabbról. És aztán van, amikor összegabalyodik az egész rendszer, mert közel kell menni az alumíniumba fúrt kis lyukakhoz, és engedni kell az enyészpontok követelőző távolságtartásának. A néző szelleme pedig kizárt, hogy elkényelmesedjen.

Han Schuil: Cím nélkül
Han Schuil: Cím nélkül

Ez az identitástorna azért különösen szofisztikált, mert egyazon geometrikus nyelv kétféle tendenciáján belül valósul meg. Az egyik, a Molenaaré a mondriani vonalzós egyenesség precizitása, a Schuilé pedig a festészet területéről kilépő, szabálytalanabb geometria, amelyről helyenként még Rothko lágysága is eszünkbe juthat. Az összehasonlítás, ami itt nem valódi összehasonlítás, hanem inkább interferencia, valamiféle historikus hangulatot teremt, olyasféleképp, mint ahogy Alberti előbb volt, mint Frank Stella. Molenaarról is azt gondolnám, ő az ősibb, a tiszta geometria, puritán szellemű fehér és világosszürke konstrukcióival.

Han Schuil: Stainless Steel Wall Art
Han Schuil: Stainless Steel Wall Art

Az acb galériába Molenaar tulajdonképp hazajár, a budapesti galéria ugyanis 2004-ben mutatta be először a hollandiai Tanya Rumpff Galériával együttműködve, majd miután a kiállítás sikeresnek bizonyult, meghívták budapesti műteremprogramra. Az itt készült festményeket Ablakok címmel állította ki 2006-ban, 2008-ban pedig a Bolognai Művészeti vásáron szepelt az acb művészeként. Mindez csak azért érdekes, mert a magyar műkereskedelmi gyakorlatban ritka a nem magyar művésszel kötött megállapodás, inkább a helyi művészek külföldi képviseletét szokták ellátni külföldön, ahogy például Hans Knoll mutatja be rendszeresen bécsi galériájában a vele együttműködő művészek – Birkás Ákos, Nemes Csaba – munkáit. Az acb így a nemzetközi gyakorlatba kapcsolódott be, amennyiben egy-egy művésznek a világ különböző részein vannak galériás képviselői, akár négy-öt is.

Jurrian Molenaar: Cím nélkül
Jurrian Molenaar: Cím nélkül

A színterek változatossága tematikus hatással van Molenaar műveire, aki a posztindusztriális társadalom kiürült nyilvános tereit festi, szerkezetükre lecsupaszítva. Szállodák, bankok, kikötők lokalizálhatatlan konstrukcióit látjuk a perspektivikus bravúr szögéből, metszően éles, tévedhetetlen vonalakat, a valóság tudásának elméleti vázát, amelyből úgy dereng föl a funkció, a hely szerepe, mint a használhatatlan emlék. Egy budapesti erkély meglepően gömbölyű fehér tömbje például kulturálisan lokalizálja a művet, de mi haszna, jó az anélkül is.

Jurrian Molenaar: Cím nélkül
Jurrian Molenaar: Cím nélkül

Nem véletlenül említettem az imént Frank Stellát, akivel biztosan gyakran hozzák összefüggésbe Han Schuil műveit, főként a közös technikai alapok miatt, de Schuil szoborképei ráadásul eleget tesznek a greenbergi modernizmus optikai követelményének is.

Az alumínium felületre autózománccal festett képek a nagy távolságra szánt közlekedési jelek egyértelműségét kihasználva, a formák minimalizmusára és a színkontrasztra építenek. Emellett a gyűrt, horpasztott alumíniumot önálló szobrászi minőségében is használja, amikor a festett síkból a kép meghosszabbításaként, folytatólagosan háromdimenziós felületbe megy át az addig alárendelt hordozó. A szobrászi és a festői dimenziók váltakoztatásával, máskor a kettőt összemosva hozza létre a 60-as évek amerikai modernizmusát idéző tiszta esztétikai hatást. „Legyenek intenzívek, mint a flamand primitívek” – mondja Schuil, „A modernizmusnak nincs teórája”, replikázik Greenberg: a modernista festő csak festi, amit gondol.

Leginkább a festészetre gondol közben – szép, nemes, önző feladat.

A kiállítás megtekinthető április 12-ig.

Kapcsolódó cikkünk:
LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek