Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ELÉGGÉ ÚJSZERŰ

Zongoratriók új utakon/LOW, Trafó
2008. márc. 11.
Zongoratriók új utakon − ezt a címet adták a szervezők a március 10-i jazzkoncertnek a Low fesztiválon, ennek folytán aligha indulhat máshonnan kritikai beszámoló, mint e kijelentés mérlegelésétől. ZIPERNOVSZKY KORNÉL KRITIKÁJA.

Michiel Braam, a negyvennégy éves holland zongorista stílusa senki máséra nem hasonlít, bár természetesen összevethető, sőt összefüggésbe is hozható sok mindenki máséval (ő is megvallja, hogy például Cecil Taylor vagy Lennie Tristano hatott rá erősen). Lenyűgöző, ahogy semmibe tudja venni a zongorázásban axiómának számító felosztást: a balkéz akkordot, kíséretet ad, míg a jobb hozza a szólamot. Braamnál ehelyett akár robusztus, akár csipkésen könnyed témát ad elő, a két kéz között semmi ehhez hasonló hierarchia nincsen, hatalmas ráfogású összetett akkordokkal teszi oda a hangszőttest, vagy csepegtet hangocskákat akár mély, akár magas regiszterben, de szinte csak két kézzel. Ez a technikai felfogás hatalmas szabadságot ad neki, így eltávolodhat a hagyományos mainstream jazz stílustól. Az eredmény ugyan rokonságot mutat az európai jazz avantgárd legjobbjaival, ám az út, ahogyan eljutott idáig, eltéríthetetlenül egyéni. Ennek köszönhetően a szerteágazó németalföldi szabad improvizációs hagyományból elég szignifikáns mintát vehettünk ezen a fesztiválon.

Trio BraamDeJoodeVatcher
Trio BraamDeJoodeVatcher
Braam állandó triója, mely a Trafó-béli este záró együtteseként lépett fel, három teljesen egyenrangú muzsikus kortárs jazz kamarazenéje – csakhogy az olvasónak segítsünk azzal, ugyan milyen fiókba gyömöszölheti bele ezt a zenét. Braamék triója persze inkább saját szekrényt, nem hogy fiókot érdemelne. A lassan húsz éve létező együttesben Wilbert de Joode bőgőzik − de ún. baby-bőgőn játszik, ami már majdnem cselló −, és Michael Vatcher dobol. De az ő dobfelszerelése is annyira minimalista, mint a kisbőgő egy zongorás trióban. Mindketten, a kortárs zene legeredetibb alkotóihoz hasonlóan, úgy nyúlnak a hangszerükhöz, ahogy azt a legszigorúbban tiltják a zeneiskolában. De Joode természetesen jazzbőgő-szerűen, ujjal penget és vonózik, de akkordot is fog, ütőhangszerként veri a hangszer testét és így tovább. Vatcher elképesztő stílusában a szünetek, kihagyott hangsúlyok és beütött váratlan tempók adják a szellemességet és egyéniséget, miközben sokszor a dobfelszerelés nem hangképzés céljából odatett alkatrészeit szólaltja meg. Ezek után azon sem szabad csodálkoznunk, hogy a koncerten elővették a kockadobásra (vö.: Mallarmé, Boulez, stb.) emlékeztető kompozíciójuk kottáját, a tizennyolc darabot tartalmazó Change This Song-ot, amelyben a Szent Véletlen igézetében lapozgattak ide-oda.

Ebből a „lekottázott improvizációból” játszott a trió előtt az Ágoston Béla-Braam duó is. Ágoston Béla, aki már a Dél-alföldi Szaxofonegyüttessel beírta magát a magyar jazz aranykönyvébe, mindig is a groteszk irányába nyitott szólista-zeneszerző volt. Így természetesen tud kapcsolódni az uralkodó honi stílusnál sokkal szabadabb zenei közegben mozgó Low-földi társakhoz. Belgrádban (!) ismerkedtek meg, és itt játszottak először együtt. Ágoston mind a négy szaxofonját szépen sorban odakészítette (szoprán, alt, tenor, bariton), és a regiszterváltásokkal a rendelkezésére álló rövid idő alatt be is bizonyította, hogy nem hiába, hogy nem öncélúan. Ez a produkció még csak most indult el, de azt ígéretesen tette.

Jef Neve Trio
Jef Neve Trio
Az „új utak” kitétel a koncert címében a sorrendben első trióval kapcsolatban fejtegethető a leghosszabban, hiszen az avantgárdot, még a kortárs jazzt sem lehet újnak nevezni mintegy ötven évvel a „free jazz” legnagyobbjainak színre lépése után. A belga (flamand) zongorista, Jef Neve már a kölni koncert (Keith Jarrett, 1975) felvétele után született. Ez az első olyan, abszolút jazztörténeti mérföldkő, amely Európához köthető, igaz, csak a helyszín, és nem az előadó okán. Azóta viszont a jazztérképen, a stílusokén is, kiegyenlítődést lehet megfigyelni. A sokak által legjelentősebb újítóként elismert fiatal észak-amerikai zongorista, Brad Mehldau szellemi tájékozódását és stilisztikai fogódzóit tekintve európai orientációjúnak nevezhető. Európa legfrissebb hangú triója, Esbjörn Svenssonéké – legalábbis hatásában − talán felveheti vele a versenyt. A Neve, Piet Verbist, Teun Verbruggen trió tájékozódási pontjai tehát a jarretti expresszivitás, Mehldau klasszikus zenei ihletettsége, és Svensson nyitottsága a pop(os) melódiák valamint a hip-hop és még újabb táncritmusok iránt. (Bagatell furcsaság, hogy Neve viszont amerikaiasan nyájaskodó, viccelő modorban konferált.) A posztmodern jegyekkel is rendelkező holland trió expanzív felfogásban játszik, amennyiben nem tér le a mainstream, az uralkodó hagyományos áramlat útjáról, de szokatlan hangkeltő technikákat, a végletesig kiterjesztett tempó- és dinamikai kontrasztokat, és borzasztóan magabiztos technikai tudást ötvöz játékában. A monotónia és a bőbeszédűség csapdáit még nem mindig tudják elkerülni, de ambíciójuk, tehetségük híre messze földre el fog jutni.

Kapcsolódó cikkünk:
LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek