IV. Deszka Fesztivál, Debrecen
2010.03.18.

Vajdasági színjátszás, a magyar dráma külföldi jelenléte, egy gyerekdarab nemcsak gyerekeknek és egy felnőtt darab szigorúan csak felnőtteknek – ez volt az idei Deszka utolsó három napjának terítékén. A kortárs magyar darabokat szemléző fesztivál kiemelkedő előadása pedig francia szövegből született, egy francia rendezőtől. NAGY GERGELY MIKLÓS BESZÁMOLÓJA.

K
Kovács Nemes Andor és Jankovics Andrea  a Hét nap a világban. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Milyen sajátos vonása van a vajdasági színjátszásnak, van-e ilyen egyáltalán? A kérdést taglaló szakmai beszélgetést indokolhatta a térség fokozott jelenléte az idei fesztiválon, hiszen egyaránt két-két előadással szerepelt a Szabadkai Népszínház (Adieu Bandi, A Gézagyerek) valamint az Újvidéki Színház (Tavasz, Hét nap a világ) is. A diskurzus résztvevői, miközben igyekeztek magukat távol tartani a leegyszerűsítő definiálás csapdájától, egy-egy jelzővel összességében mégis kijelöltek egy olyan teret, amelyet maguk az előadások is igazoltak. Például a vajdasági előadások „természet-, és földközelibbek, de képesek a hirtelen elrugaszkodásra, ami sokszor nehézzé teszik a megértést” – vélekedett Bérczes László, akinek meglátására rímelt Táborosi Margaréta színész-rendező állítása a Délvidéken élőkről, akiknek az „átlagosnál rugalmasabb ingerküszöbük van, ám ha ez elér egy szintet, akkor robban.” Gyarmati Kata író-dramaturg szerint közös pont a különböző műhelyek közt (ide számítva az említetteken kívül a zentait és a kanizsait is) a közösségformálásban vállalt felelősség és a sokoldalúság, beleértve akár a színészek alkotói szerepét a végleges szövegváltozatok, akár a koreográfia kialakításában.

Tavasz (Forrás: Újvidéki Színház)
Tavasz (Forrás: Újvidéki Színház)
Az elhangzottakból a legtöbb a Domonkos István írásai alapján készült Tavaszban köszönt vissza: az újvidéki fiatalok fájdalmas tapasztalatait ábrázoló előadás egymáshoz csupán tematikájukban hasonló jelenetekből áll. Nyolcan játsszák, négy fiú, négy lány, díszlet nincs, a tér üres. Az egyéni történetekkel egy-egy saját jelenetben ismerkedhetünk meg, amelyeket közös (tánc-, mozgás-) epizódok kötnek össze. Szomorú és szép, az első pillanattól magával ragadó előadás Táborosi Margaréta rendezése. Szintén érdekes, ám kevésbé egységes produkció volt a Gyarmati Kata darabjából készült előadás. A Hét nap a világ első része rövid és feszes jelenetek sora egy ’létezésen még éppen innen lévő’ város lakóiról, akik a magány, az értelmetlen élet kereteiből igyekeznek kitörni (az előadásról szóló kritikánkat ld. itt - a szerk.). Rövid, hegyes párbeszédek, markáns vizuális megjelenítés, erős hangeffektek és beállítások – összességében expresszív színpadi minimalizmus bontakozik ki Puskás Zoltán rendezésében. Ehhez képest a második rész – amely egy megrekedt vonat utasainak kényszeregyüttlétét mutatja be – már kevésbé izgalmasan építkezik. Ebből a részből nemcsak a jellegzetes formai megoldás, hanem a történet izgalma is hiányzik.   

Jelenet A Gézagyerekből. Fotó: Molnár Edvárd (Forrás: Szabadkai Színház)
Jelenet A Gézagyerekből. Fotó: Molnár Edvárd (Forrás: Szabadkai Népszínház)
A Gézagyerek szabadkai előadása után mondottak alapján kijelenthető: Háy János jó úton halad afelé, hogy élő klasszikussá váljon (az előadásról szóló kritikánkat ld. itt - a szerk.). A Szabadkai Népszínház produkcióját követően többen Örkény István Tóték, valamint Spiró György Csirkefeje után a magyar dráma legkiemelkedőbb alkotásának nevezték Háy darabját. A kvalitást illető jelzőket Bérczes László részleteiben szépen kidolgozott rendezése Pálfi Ervin kiemelkedő alakításával, valamint az eredeti térhasználattal (díszlet: Sárkány Sándor) együtt igazolja is. A kívülálló e helyen - levonva a látottakból tapasztalatait - hozzáteszi: mindhárom vajdasági előadás a kitörés elvetélt kísérletéről is szólt.

Kakukktojás volt azonban a szombat esti nagyszínpadi produkció, hiszen az egyeztetési nehézségek miatt végül teret kapó Valére Novarina Képzeletbeli operettje legkevésbé sem magyar dráma, igaz, annál inkább kortárs. Nos, hogy miről is szól a színdarab? Ki tudja. Egyáltalán dráma ez? Aligha. De legalább érthető lenne - hát nem az. És ennek ellenére mégis: letaglóz, megcsap, elkápráztat az az őrületes energia és ritmus, amely a debreceni színészeken keresztül betölti a Csokonai Színházat, ahogy az a megtébolyodott és elszabadult nyelv (mi ez?! zaum??) testet ölt és kiszakad a térbe, átrobogva a játszókon vagy kettőhússzal. Marionett testek, polifónia, nyelvi nonfiguratív valahol a szent őrület határán, színes cirkuszi köntösben viháncolva, na meg a non plus ultra, Mészáros Tibor egy életre felejthetetlen nagymonológja, egy szó mint száz: elképesztő művészi teljesítmény az előadás. Ráadásul alig értek belőle valamit, mégis milyen jó! (Persze abban, hogy emiatt nem feszengtem, volt némi szerepe az előadást megelőző beszélgetésnek, ahol a színészek - a fordítási bravúrt teljesítő Rideg Zsófiával együtt - bevallották: nem tudták elolvasni a szöveget, de még másodjára sem.) Nem magyar darabként a DESZKÁ-n - érezhető ebben némi igazságtétel is, hiszen az egészen érthetetlen, hogy a monumentális vállalkozás miként nem szerepel az idei POSZT-válogató tizenötös listáján…   

Újhelyi Kinga és Mészáros Tibor a Képzeletbeli operettben (Forrás: csokonaiszinhaz.hu)
Újhelyi Kinga és Mészáros Tibor a Képzeletbeli operettben. Fotó: Máthé András (Forrás: csokonaiszinhaz.hu)
Nincs stratégiánk a kortárs magyar dráma terjesztésében, bár igény volna rá – ezt már a témával foglalkozó kerekasztal-beszélgetésen mondta Upor László. Hogy mi kerül külföldi színpadra az itthon született szövegek közül, jellemzően esetleges. Véletlenek sorozata, személyes kapcsolatok és szakmai hitelesség dönt ez ügyben – sorolta a műfordító-dramaturg, aki felelevenítette Kárpáti Péter Akárki című darabjából készült, 2007-es montreáli előadásának előzményét is, amikor az 1996-ban, Londonban megjelent kortárs magyar drámákat tartalmazó kötetet (Hungarian Plays, Nick Hern Books) a későbbi kanadai előadás dramaturgjának kezébe nyomta. A külföldi kolléga, mint az kiderült, kitartó ember: tíz éven át ajánlgatta igazgatójának a darabot sikertelenül, mégsem adta fel – és lám. Állítólag még jó is lett az előadás.   

Lengyelországban hiányoznak a társadalom egészével foglalkozó darabok, mondta Pászt Patrícia, ezt a hiányt pótolják a magyar színdarabok. Kulcsár Edit szerint a román színházak elsősorban a realista, szociografikus érzékenységet tartják érdekesnek. Abban már a beszélgetés előtt is egyetértés volt, hogy hatékonyabb érdekképviselet mellett a kortárs magyar dráma nagyobb pályát futhatna be külföldön, erre Pászt Patrícia a lengyel példát hozta fel, ahol összehangolt lobbitevékenység, recenziók egész sora hajtja hátulról a friss lengyel színpadi műveket. Itthon viszont inkább a gravitáció, semmint a felhajtó erő győz. „Mindig van egy kilógó láb, amelyben elbotlik az ember” – fogalmazott Upor László. Állítását senki sem vitatta.

Líra és epika (Forrás: PORT.hu - Budapest Bábszínház)
Líra és Epika (Forrás: PORT.hu - Budapest Bábszínház)
És végül két ’ég és föld’ az irodalom berkeiből: közösen készült Szabó Borbála és Varró Dániel verses színműve, a Líra és Epika. A prózai részek az előbbi, míg a verses epizódok az utóbbi szerző munkáját dicsérik. A Budapesti Bábszínház előadásának eredeti alapötlete és nyelvi színvonala, a sziporkázó játékosság megannyi formája az előadást vonzóvá teszi a mind felnőttek, mind a gyerekek számára. Mácsai Pál ötletekkel teli rendezése Bagossy Levente bábjai miatt is különleges vizuális élményt nyújt.

Hangulatilag épp ellentéte ennek a felszabadult, kedéllyel és életörömmel teli világnak Bartis Attila sötét tónusú, minden kilátástól mentes Romlása. A válogatók érdeklődését a Pesti Színház előadása kapcsán aligha az eredeti bonyolult dramaturgia kelthette fel, sokkal inkább az a nyers energia, amely a fényképész műtermében kavarog a szerelmi háromszög szereplői között. Bartis csiki-csuki dialógusainak logikája körülbelül ez: hogyan

H
Hegedűs D. Géza és Bata Éva a Romlásban. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)
lehet a másik szúrására még szúrósabb választ adni. A lelki thrillerből izgalmas előadást rendezett Szikora János, melyben Hegedűs D. Géza fölényes iróniájában, Hegyi Barbara méltóságáért küzdve, Bata Éva pedig a lelki függőség ábrázolásában a legjobb. Honi hagyományokat illetően Bartis Attila színdarabja legközelebb Németh Ákos világához áll, de ez a manapság kissé ódivatúnak számító pszichologizáló, önfeltáró, önpusztító drámatípus – főleg a házaspár jeleneteiben – az amerikai Albee-re is emlékeztet.         

Változatosság és sokszínűség: ez jó volt a családias hangulatú negyedik DESZKÁ-ban. Noha a megtekintett alkotások között nincs túl sok kapcsolódási pont, az egymás mellett álló/úszó szigetekről, alkotó(k)ról és műhely(ek)ről pillanatfelvételt kaphattunk. És hogy mit láthatunk ezen? Történelmi színdarabot, bábjátékot, posztmodern nonszenszt, egzisztencialista, társadalmi drámát, görög tragédiát (vagyis annak átiratát) – csak néhány műfaj a példa kedvéért. A bőség azonban becsapós is lehet. Főleg, ha feltesszük a kérdést: vajon látjuk-e a fáktól az erdőt?


Kapcsolódó cikkünk:
Kovács Dezső: DESZKA, Puzzle / Beszámoló a IV. Deszka Fesztivál első négy napjáról 

Esemény:  IV. DESZKA (Drámaírók és Színházak Kerekasztala) Fesztivál,  Helyszín:  Debreceni Csokonai Színház,  Időpont:  2010. március 8-14.
Megítélt támogatás: 6 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A IV. Deszka Fesztivál megrendezésére (2009)