IV. Deszka Fesztivál, Debrecen
2010.03.17.

Egyenletesen színvonalas mezőny, néhány kiugróan izgalmas előadás, meg tartalmas beszélgetések-viták jellemezték az idei, immár negyedik Deszka Fesztivál első négy napját. KOVÁCS DEZSŐ BESZÁMOLÓJA.

Vidnyánszky Attila a megnyitón (Forrás: csokonaiszinhaz.hu)
Vidnyánszky Attila a megnyitón (Forrás: csokonaiszinhaz.hu)
Pár év alatt a kortárs drámairodalom rangos fórumává lett a debreceni seregszemle, s ahogy Halász János alpolgármester utalt rá a megnyitón, a tervek közt szerepel a fesztivál nemzetközivé fejlesztése. Az idei válogatók, Szakonyi Károly, Brestyánszki Boros Rozália és Garaczi László több mint száz produkció megtekintése alapján állították össze a szervezőkkel együtt a fesztivál programját, ügyelve arra, hogy a paletta mind a műfajokat, mind a szerzőket tekintve változatos és karakteres legyen. S bár ahogy az egyik beszélgetésen elhangzott, elsősorban hatásos előadásokat igyekeztek csokorba gyűjteni, jó néhány produkcióban a briliáns drámai textus vitte a prímet.

Mint Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója írta a fesztivál műsorfüzetében, az idei mustra egyik központi gondolata „a szöveg teremtése, a dráma születése” volt. Áttekintve az első négy nap kínálatát, látható, hogy mind a drámai szövegteremtésre, mind új színpadi művek megalkotására számos variánst kínálnak a kortársak. Láthattunk igazi szó-színházat (mint Kocsis István megrendítő monodrámája, a Vincent van Gogh), dokumentarista fogantatású, élesen politizáló kortárs játékot (a máris elhíresült 20/20-at a marosvásárhelyi Yorick Stúdiótól) és nemesen klasszicizáló, ám nem kevés szellemi izgalmat kínáló „szabályos” történelmi drámát (Závada Pál Bethlenjét, ugyancsak Marosvásárhelyről).

Azaz
Azaz - Földes Eszter, Molnár Áron és Mohai Tamás (Forrás: szfe.hu)
A fesztiválnyitó előadás mindjárt igencsak erőteljesre sikerült: budapesti színművészeti egyetemisták (Gálffi László végzős osztálya) játszották Vinnai András Azaz című darabját (kritikánk az előadásról itt olvasható - a szerk.) Alföldi Róbert lendületes rendezésében, zabolátlanul és vadul komédiázva, ifjúi hévvel és dinamizmussal, pompásan érvényre juttatva a szerző ironikus szituációteremtő erejét, szövegének abszurdba hajló szélsőségeit. (A színmű eredetileg a Nemzeti Színház drámapályázatára készült a „Ne ölj!” bibliai parancsolatára.) A nézők a színpadon foglaltak helyet, a játéktér fekete vászonnal letakart széksorokból állt, ahol is a színművészetisek mai élethelyzetek groteszkül elrajzolt epizódjaiból szőttek roppant humoros, a dolgok színét és fonákját megmutató színes szőttest. A sziporkázó gegparádét csetlő-botló narrátor (Molnár Áron) vezényelte végig, s a játékosok a mindennapi agressziónak, a nyárspolgárivá merevedett házasságoknak és a végletekig turbózott szexualitásnak olyan virtuózan játékos életképeit varázsolták színre, hogy a nézőtér dőlt a röhögéstől. Az ügyes színészgárdából is kiemelkedett Alberti Zsófia, Földes Eszter és Szatory Dávid alakítása.

A nyitó napon a fesztiválozók választhattak még Tasnádi Istvánnak a MODEM-ben játszott nevezetes Kupidója, Visky András Alkoholisták című, Egerben színre vitt drámája és a nyíregyházi társulat három kortárs egyfelvonásost felvonultató Móricz 2009 című játéka közül. Utóbbi a fesztivál egyik legfajsúlyosabb produkciójának bizonyult: Tasnádi István, Forgách András és Pozsgai Zsolt a Móricz-évfordulóra írott darabjai más és más nézőpontból jelenítették meg, miféle inspirációkat kaptak a móriczi életműtől. Tasnádi Annuskája móriczi karakterű színjáték az író elbeszélései alapján, ihletett táncokkal, zenékkel és Széles Zita színészi remeklésével.

Jelenet
Jelenet a Tragédiából (Forrás: moriczszinhaz.hu)
Forgách pompásan megkomponált Tragédiája ismert novellák motívumait felhasználva fanyar iróniával hozza színre a szakmai és magánéleti gondokkal küzdő nagy írót. Horváth László Attila formátumos alakításában látjuk, amint Móricz, a kultikus szerző komótosan lesétál a gránittalapzatról, s reggelire hideg pörköltet falatozva a második feleségével, Simonyi Máriával birkózik, újra meg újra fölemlegetve Janka emlékét. Koltai M. Gábor rendezése rendre „elemeli” a játékot: hangsúlyos megszakításokkal, szünetekkel, ismétlésekkel nyomatékosítja, ahogy a papírra vetett történetek s az alkotás gyötrelmes-szépséges pillanatai egymásba indáznak. Pozsgai a nagy Nyugat-nemzedék kulcsfiguráit hozza össze egy elképzelt szituációban (Naplópók): Ady, Móricz, Babits, Kosztolányi s a többiek randevúznak egy Négyessy-szeminárium s egy alkalmi múzsa társaságában. Bodolay rendezésében az író- és eszmetársak hisztérikus, öntudatos, hetyke, büszke, magukba zárkózó s egymást rendíthetetlenül fúró, roppantul mulatságos individuumokként ábrázoltattak.

Beszélgetés a DESZKÁ-n (Forrás? csokonaiszinhaz.hu)
Beszélgetés a DESZKÁ-n (Forrás: csokonaiszinhaz.hu)
Móricz szelleme ott lebegett a fesztivál felett, s nemcsak az előadást boncolgató beszélgetésen, ahol is írók, rendezők, színészek, dramaturgok vallottak (Cserhalmi Györgytől Vidnyánszkyig) az életmű kivételes dimenzióiról, s színrevitelének masszív dilemmáiról, hanem a Závada Pál által jegyzett, Móricz Erdély-trilógiája nyomán készült Bethlen című nagyszabású történelmi játékon is. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által színre vitt, Debrecenben telt ház előtt játszott formátumos dráma sokféle szempontból képezte le a mai kortárs drámaírás és a drámai-retorikai hagyomány vitákat is indukáló viszonyát, a kanonizált történelmi személyiségek deheroizálásának problematikáját. Závada nagy ívű drámájában a legendás erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor nem eszményített historikus ikonként, hanem hatalmi iszapbirkózásokba, politikai manipulációkba alámerült, magánéleti csapdákban vergődő hús-vér figuraként jelenik meg. S legalább olyan súlyú a dráma magánéleti vonulata – a fejedelem őrlődése büszke, rigorózus és beteg felesége és boszorkányosan dévaj szeretője között (ami Móricznál önéletrajzi motívum) –, mint a történelmi hátország monumentális tablója.

Kövesdy István rendezése, úgy tűnt, túl sokat bízott a színműben kórusként funkcionáló, s az eseményeket könnyed bohócériával kommentáló mellékszereplőkre; s tán feszesebbé is lehetett volna tenni az előadást alapos szövegkurtítással. Ám Závada pompás alakokat írt, s drámájának három főalakja minden bizonnyal bevonul a magyar drámatörténetbe. Megkockáztatom: a két hősnő és a címszereplő leendő megformálói áldani fogják az írót (és Móriczot) a telivér, erőteljes és élettől duzzadó figurákért. Ahogy a két rivális asszony, feleség (Berekméri Katalin) és szerető (Tompa Klára) egymásnak feszülnek, az az előadás sűrű drámaiságú jelenetsora. A debreceni vendégjátékon kiváltképp a Bethlen első feleségét, Károlyi Zsuzsannát érzékenyen megformáló Berekméri Katalin remekelt, kitűnően hozva színre a dacos, kemény, erkölcsi integritását utolsó leheletéig őrző fejedelemasszony tragédiáját, lelki-fizikai összeroppanását, megsemmisülését.

Középen
Bethlen - középen: Szélyes Ferenc (Forrás: tntgm.ro)
Berekméri királyasszonya lassan görnyed össze, kezét a testére szorítja, s látjuk a boldogtalan, de bosszúszomjas nőt, amint méhében dúl a fájdalom, halljuk hidegen felcsattanó, vad nevetését, amely hisztériából, fájdalomból, az erkölcsi fölény birtokában lévő nő győzedelmes kacajából s a megcsalt, tönkretett asszony szent őrületéből táplálkozik. Akár egy shakespeare-i hősnő; mintha csak egy alakban jelenne meg Lady Anna és Margit királynő, hogy vádoljon és szenvedjen, mazochistán élvezkedjen pusztulásában és a nagybeteg asszony vajákos hatalmában. Összeroskad, meghajlik, lassan egyre közelebb ér a földhöz. Végül megsemmisül, de pusztulásában is fenséges és tiszteletet parancsoló.

Závada Bethlenjével remekbe szabott történelmi dráma született. S hogy milyen sokszínű is a kortárs mezőny, mutatja, hogy olyan eltérő karakterű és dramaturgiájú nagyszínpadi művek is sikeresen szerepeltek Debrecenben, mint Esterházy Péter nyelvi stílbravúrokkal is operáló drámája, a Harminchárom változat Haydn-koponyára (kritikánkat ld. itt - a szerk.) vagy Szálinger Balázs Oidipusz gyermekei című munkája (kritikánk itt olvasható - a szerk.). A Bárkán bemutatott Esterházy-opusz sokszorosan megcsavart ironikus poénjai, Szálinger Radnóti színházi antik klasszikusokat mai reálszituációkkal szembesítő nemes veretű dikciója a nyelvteremtés és a színpadi játék létrehozásának más-más módozataiba vezeti be nézőjét, akárcsak Nádas Péter hajdani hírneves Találkozásának kortárs repríze a Budapesti Kamaraszínházból, amelyet Bánsági Ildikó markáns szerepformálása tett emlékezetessé (kritikánk itt olvasható - a szerk.).

a Van Gogh-ban (Forrás: csokonaiszinhaz.hu)
Sárközy Zoltán a Vincent van Gogh-ban (Forrás: csokonaiszinhaz.hu)

A krónikás óhatatlanul és rendre a bőség zavarával találja szembe magát, hisz be kell még számolnia a szombathelyi társulat Koleszár Bazil Péter–Sultz Sándor jegyezte A jó pálinka itassa magát című előadásáról, amelynek nemcsak a színpadi története hosszadalmas, hanem a humora is vérbő és idővel dacoló. A Szabadkai Népszínház Adieu Bandi című előadását a zsúfolt programok ütközése miatt sajnos nem láthattam. Kiss Csaba Esti próbáján (Pinceszínház) rácsodálkoztam Ujlaki Dénes robusztus színészi erejére és a pályára lépő Tar Renáta rebbenő érzékenységére. A debreceni Vincent van Goghból Sárközy Zoltán egy tömbből faragott, de átváltozásokra mindig kész festőfiguráját őrzöm.

A beszámoló végére maradt, pedig ezzel kellett volna kezdenem: a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása, a 20/20 a debreceni fesztivál kiemelkedő és távlatos produkciójának bizonyult (az előadásról szóló kritikánkat ld. itt - a szerk.). A darab írója és rendezője, a fiatal bukaresti Gianina Cărbunariu nem teljesen ismeretlen a magyar közönség előtt, néhány előadása már látható volt nálunk; Stop the Tempo című darabját nemrég mutatták be a József Attila Színházban. Az élesen fogalmazott kortársi játék dokumentarista eszközökkel, sokféle nézőpontból vizsgál egy húsz éve történt politikai eseményt, Marosvásárhely „fekete márciusát”, ahol is magyarok, románok és cigányok mindmáig tisztázatlan indítékú összecsapása halálos áldozatokat, sebesülteket követelt. A fiatal román és magyar színészek együttese közös múltfeltárásra és politikai-történelmi szembesítésre/szembesülésre vállalkozott: a kortársakkal készített interjúkból próbálják rekonstruálni az eseményeket, s megjeleníteni a történésekkel kapcsolatos mai reflexiókat. Cărbunariu ügyesen komponálta meg a játékot: egyszerre hallunk korabeli magnófelvételt, a kulcsszereplők elbeszélését, a véres drámai események sodrásába került külföldiek ironikus beszámolóját és egy hosszabb betétet, amelyben román fiatalok látogatnak el szülinapot ünneplő magyar szomszédjaikhoz. Az események felidézése, sokféle nézőpontú értelmezése, a dokumentarista alapú emberi történetek fikcióba emelése teszi izgalmassá és drámaian telítetté a játékot.

2
20/20. Fotó: Maria Draghici (Forrás: PORT.hu)
Az előadás magyar, román, olykor angol vagy francia nyelven zajlik, a vetített szövegek is a játék részévé válnak. Megoldás vagy feloldás természetesen nincs, hisz épp ez az előadás egyik üzenete: barátok, szomszédok, népcsoportok élnek évtizedek óta egymás mellett úgy, hogy a traumatikus történéseket nem tudják vagy nem akarják kibeszélni. Az előadás persze árnyaltan és szofisztikáltan beszél minderről, a sokféle gondolkodás eredőjeként létrejövő érzületről: a kényes és fertőzött történelmi „ügyek” megértéséhez nagyfokú türelemre, toleranciára, empátiára stb. van szükség. Kiváltképp az olyan kritikus helyzetekben, amelyeket a politika s a bornírt ideológiák szívesen torzítanak el vagy próbálnak kisajátítani. A magyar és román színészek együttese – Virgil Aioanei, Bányai Kelemen Barna, Berekméri Katalin, Carmen Florescu, Mădălina Ghiţescu, Korpos András, Rolando Matsangos, Sebestyén Aba, Christina Toma, Tompa Klára – szenvedéllyel és érzékletesen játszik a dísztelen, arénaszerű térben. A székek fémes csattogása, a bulizók egymásnak feszülő felhorgadásai, az egymás énekeibe gajdolók tompa érzéketlensége, az idegenek ámuló-rettegő részvétlensége, az etnikai konfliktusoktól sújtott válságövezetekben követendő magatartás ironikus lajstroma megannyi pompás drámai helyzet forrása. A független színházi keretek közt, a Yorick Stúdió kockázatvállalásával létrejött szuggesztív előadást máris számos fesztiválra hívták meg, májusban (újra) látható lesz Budapesten, majd júniusban a POSZT versenyprogramjában. Nem sok színházi előadásról gondoltam eddig azt, hogy minél több nézőnek, köztük diákoknak és közéleti szereplőknek is látnia kéne (legutóbb Mohácsi János kaposvári 56/06-ja volt ilyen), s most újra azt remélem, hogy a 20/20 morális példázata, szellemi kisugárzása nem múlik majd el nyom nélkül. Ahogy a debreceni fesztivál inspiráló gondolatai, impressziói is vélhetőleg tovább hullámzanak szakmában, közönségben. Kedves gesztus, hogy az előadások utáni tapsrendben a színészek puzzle-szerűen körbevágott fatáblácskát kaptak ajándékul, rajta az előadás címével. E lapokból áll össze a kortárs magyar dráma tablója. Legalábbis itt, Debrecenben.

Esemény:  IV. DESZKA (Drámaírók és Színházak Kerekasztala) Fesztivál,  Helyszín:  Debreceni Csokonai Színház,  Időpont:  2010. március 8-14.
Megítélt támogatás: 6 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A IV. Deszka Fesztivál megrendezésére (2009)