SZEMTŐL SZEMBEN EGYMÁS MELLETT

„Nekem hiányzik a nő az Utazásból” – súgja szomszédom az elsötétedő nézőtéren. „Már tavaly is hiányzott”. Igézően monoton ismétlődések sora Emanuel Gat és Roy Assaf mostani kétszer-kettőse. Tényleg – hiányzik a nő? SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA KRITIKÁJA.

Téli utazás. Fotó: Gadi Dagon

Emanuel Gat nem először jár Magyarországon. Tavaly a Téli utazással és a Tavaszi áldozattal mutatkozott be a Trafó színpadán, az EDIT Nemzetközi Táncfilm Fesztiválon pedig Yifat Gat filmjében, a Winter Voyage-ban láthattuk viszont a karmesteri pálcát táncra váltó Gat-ot, és táncpartnerét, Roy Assafot. Különös, bár nem egyedülálló, hogy valaki viszonylag későn (esetünkben 23 évesen) nyergel át egyik művészeti ágból a másikba. Ha pedig a tánc a választott új tárgy, a testnek éveket kell behoznia. A marokkói gyökerű, ma Franciaországban alkotó koreográfus mindenesetre tehetséggel profitált a fordulatból. 2004-ben saját társulatot alapított, számos fesztiválra kapott meghívást (többek közt Pina Bausch-tól), s koreografált a párizsi operának is. Kiugrott karmesterhez híven olyan bátran, ösztönösen lakta be Schubert és Sztravinszkij zenéjét, mintha mi sem lenne természetesebb, mint a Téli utazásra modern kerengő dervisekként becikázni-beerővonalazni a díszlettelen teret, vagy épp salsát járni a Tavaszi áldozatra. Mindezt a legcsekélyebb művészi arrogancia nélkül.

 

A tavalyi, egyértelműen pozitív visszhang messzire csenghetett, mert másodszor is elhozni/meghívni a Téli utazást első hallásra kockázatos vállalkozásnak tűnik, különösen, ha az egyszer már látott főtéma variációinak (Winter variations – Téli variációk) az utánfűzésével kerekedik egész estéssé a fellépés. A romantikus zenei áramlást míves mozdulatokkal, és az azt feloldó futásokkal, irányváltásokkal tűzdelt alig tizenöt perces darabba igazi izgalmat – az energikus mozgó testek látványán túl – az a mód hoz, ahogyan a két táncos egymáshoz való viszonya a színpadon értelmeződik. Gat a romantikus zenére adható táncos válasz-kliséket szerencsésen elkerülte, s a két férfi kapcsolatában sem a lehetséges fokozatokat diagnosztizálja.

Roy Assaf és Emanuel Gat a Téli variációkban. Fotó: Sara Davis

Az a „valami” mintha magától jönne, épülne bele az anyagba: a szemvillanásokból, az újabb mozdulatsorra mintegy felszólító alig-érintésekből, a meg-megkéső, de hű árnyék gyanánt követő (a zenében a kánonnak megfeleltethető) társ egy ütemmel elcsúsztatott mozgássorából. Férfiaggyal persze jól esne olyasmit írni, mint hogy – visszafogott gesztusokkal - tér-geometrikus érzelmi koordinátarendszert rajzolnak ők ketten, amelynek vannak kitüntetett pontjai, s azokon keresztül berajzolható a „görbe”… Kérdés azonban, hogy a tiszta tánccal – és Gat-tal – mennyire áll rokonságban az efféle egzaktság. Ha a jól kiszámított csend-zene-fény-sötétség-idő pontos megtervezettségére gondolunk, akkor nagyon is.

 

Mindenesetre talányos ez a kettősség, talányos ez a kettős. Eleinte nem is látjuk őket másnak, mint két egyforma testalkatú, egyformán borostás, ujjatlan, hosszú kaftánszerűségben mozgó táncosnak. Igaz, a néző szeme hamar rátalál a különbségekre. Emanuel Gat elegáns, tündöklő. Vele szemben Roy Assaf testén bár hibátlanok a mozdulatok, lényében mégis benne él az eredetibb ösztönösség, a tragikusan sötét, a kiismerhetetlen „dionüszoszi”. Ez az, amit a Téli utazás megenged látnunk (és el is vár, hogy lássuk, erre késztetnek a közönségre vetett pillantások, kinézések). Ez az, ami a táncban tud megmutatkozni: a nemiségtől különböző polaritásnak a drámája.

Fotó: Mia Alon (Forrás: PORT.hu - Trafó)

S hogy hova „variálódhat” a Schubert-téma – azt segít megsejteni a tavalyi Tavaszi áldozat. A Variációk zenei anyagául Mahler, Riad al Sunbati és a The Beatles szolgál. Keleties öltözéküket hétköznapi nadrágra, pólóra cserélik a táncosok. A hasonló, variálódó mozgáskészleten tehát megváltozik a „borítás”. A kosztümváltás kiemeli a darabot a visszafogottan távolságtartó „geometriából”, amit csak a két férfi hosszú másodpercekig szorosan szemtől szemben, vagy egymás mellett álló teste érzékített (s európai szemnek cseppet talán erotizált is). Az első rész mozgásalapját nyomokban klasszikus balett, sztepp, táncos-mimetikus gesztusok, utcai tánc és rock and roll színezi át. És mindenekelőtt persze az az elegánsan játékos szellem, amely Sztravinszkij zenéjére annó erotikus-párválasztos salsát vizualizált, s amely most mintha csínytevő fiúkként mutatná újra a kaftános férfiakat.

 

Mi mindent lehet eltáncolni pl. egy romantikus zeneműre vagy egy arab dallamra? Az ugróiskolás szökdécselés, az akciófilmes-harcművészetes gurulások, a szarvas-szökellések és agancsot mímelő agonizálások, a társastáncos forgatások, a gyermek mókázását (de a felnőtt tehetetlenségét) egyaránt idéző térden araszolás egységes, teátrális táncnyelvé épül össze. De a mondatokat kár lenne betűzni. Emanuel Gat és Roy Assaf öröm a szemnek, még ha ennek a monoton téli utazásnak az utasa egy tapodtat sem mozdul előre, csak lefelé, a hótakaró alá (párhuzamosan, nem elcsúszva az y tengelytől.)

 

Vö. Kutszegi Csaba: Tiszta téli tánc 
Tóth Ágnes Veronika: Egy muzikális koreográfus 
Barta Edit: Játszd újra, Emanuel!