Három nővér / Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat, Kisvárda 2010
2010.03.28.

Illúziótlan, karcos előadás, nagyra törő színházi program első stációja. A kopott patinájú, de hibátlan akusztikájú, a valahai ékszerdoboz-szépséget nyomokban őrző erdélyi épületben úgy játsszák Csehov remekét, hogy a szenvedélyek hullámmozgása elér egészen máig. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

Némethy Zsuzsa, Varga Andrea, Vencz Stella
Némethy Zsuzsa, Varga Andrea, Vencz Stella
A játék első felében vadul tiktakol a szekrény méretű állóóra, kerek időket jelezve üt, zeng, bong, döndül; fölébe nő az egyéb hangoknak. Pedig van azokból is elég, mennydörgő, csikorgó, kattogó, kerepelő hangok, hangrobbanások vészjósló kavalkádja teremt rideg akusztikai hátteret a játékhoz. Amely a művészeti igazgató, Keresztes Attila programadó rendezésében elsősorban a kommunikáció hiányáról, az egymás mellett élők, s egymás mellett elbeszélők magába zárkózó dacos magányáról szól: miközben mindenki a maga fájdalmát jajongja szüntelenül, észre sem igen akarják venni a mellettük élők gyötrelmeit. Mikor Mása (Vencz Stella) megosztani próbálja élete súlyos titkát testvéreivel, s bevallja Versinyin iránti szerelmét, mintha nem is hallanák elfojtott zokogásba fúló gyónását. Irina (Varga Andrea) imádott Moszkváját zsolozsmázza elszántan, Olga (Némethy Zsuzsa) a húgocskáját csitítgatja, miközben gondolatai láthatólag másfele járnak. De a férfiak is magukba zárkózva viharzanak, játszadoznak, fuldokolnak, vagy gyötrik környezetüket a kietlen, huzatos átjáróházban, ami az otthonuk (s az életük), mindenekelőtt a Csebutikint szélsőségesen, erőteljes szenvedéllyel megformáló Bíró József végletesen cinikus, már-már abszurdig elrajzolt orvosa.

Bíró József
Bíró József
Bíró Csebutikinja a kiégettségnek, a kiúttalanságnak, a gunyoros és gyilkos önostorozással vegyített emberi szétesettségnek mesterszínészi megfogalmazása. Önsorsrontó, tragikus figura, rikító komédiai felhangokkal. De példának okáért István István Kuliginja is szoborszerűen zárt, bábszerű alak, mintha csak valamely abszurd drámából lépett volna színre. Másám szeret engem, szajkózza, pedig tudja, és a többiek is tudják, hogy áthidalhatatlan szakadék választja el őket egymástól, s már a látszatokkal sem törődnek. Méhes Kati Anfiszája hasonlóképpen szoborszerűségével tűnik ki: már a nyitó képben mozdulatlanul áll a fal mellett, kimagaslik a nővérek társaságából, hosszú ősz hajával, mozdulatlan merevségével szürreális jelenés és árny-alak.

A sokszor kidolgozatlanul nyersnek tűnő, különnemű hatáselemekkel is operáló, s eltérő játékminőségek összebékítésével kísérletező előadás közepette többször eltöprengtem azon, vajon mikor láttam olyan Három nővér-értelmezést, amely ennyire élesen hozta volna színre Csehov (Kosztolányi fordította) gyilkos szövegeinek dermesztő jegességét, abszurdba hajló modernségét. Keresztes Attila rendezése (Bodó A. Ottó dramaturgiai munkájával szövetkezve) mindenesetre minden ízében pőrére redukálta a dráma konfliktusait, s a játék kietlenül sivár vizuális-akusztikai miliőjének megteremtésével (a tátongó, lecsupaszított, hodályszerű térrel s az erős hang-effektekkel), valamint a masszív személyiségdrámák ironikus ellenpontjaival is e világ elidegenedettségét nyomatékosította.

Némethy Zsuzsa
Némethy Zsuzsa, Nagy Csongor, Varga Andrea, Rappert Gábor
Az előadás második felében, nagyjából a tűzvész-jelenet után a szinte üres tér hátsó részét egy körülbelül háromnegyed-részt leengedett függöny határolja. A mögötte járó-kelő, szaladgáló szereplőket nagyjából derékig látjuk átsuhanni; odakint pusztul a világ, idebentről nézvést groteszk tüsténkedés zajlik. S Fedotyik és Rode gyakorta kihúzott figurái helyett Keresztes színre hoz két bohócot, két fekete orrú multifunkcionális clownt, akik némi bohózati közjáték után a közönség sorai közül bukdácsolnak fel a színpadra, csetlenek, botlanak, franciául perlekednek, viháncolnak, s gyorsan eltűnnek. De a játékkonvenció szerint általában öreg muzsiknak maszkírozott Ferapont szolga is sürgölődő, gömbölyű clownként tűnik föl a produkcióban, amint pirosra mázolt orcával, ormótlan, színes cipőkkel ki-be rohangál Irina születésnapi tortájából kanalazva. (Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias.)       

Díszlettervező: Khell Zsolt. Fotó: Biró István
Díszlettervező: Khell Zsolt. Fotó: Biró István
Nagy Csongor előbb nagyra nőtt bohókás gyermekként, utóbb töprengő, de céltudatos férfiként kitűnően játssza Andrejt. Mikor magára maradva beszélni kezd házassága kompromisszumairól s az élet lehetetlenségéről, a korábbi fülsiketítő zaj alábbhagy, halálos csönd lesz a színházban (közben föl s alá tologatja a csecsemő Bobikot valamiféle rozsdás gyerekkocsiszerűségen). Natasa (Csiki Orsolya) előbb megszeppent leányzó, majd hisztérikusan toporzékoló fúria; megüti az öreg cselédet, majd ringó csípővel vonul kifelé. De a hisztéria mozgatja Varga Andrea érzékeny Irináját is, aki szabályos ideggörcsrohamot kap, földhöz veri magát, úgy ismételgeti: Moszkva, Moszkva. Ez már a végjáték, a magába záruló, kitörni nem tudó szenvedőké, akiket rendre némiképp „elemelten”, kívülről is megmutat a rendezés. Mikor megérkezik a fiatalos Versinyin (Rappert Gábor), szabályosan körülugrálják, simogatják, csimpaszkodnak belé, mint a vásott kölykök. Moszkva az elérhetetlen, megvalósíthatatlan álmok múltba süllyedt, messzire távolodott fájdalmas vágyképe. Az előadás hangsúlyos gondolata, hogy Versinyin, aki a nővérek szemében az igazi életet, a szépséget, az elvágyódást s a szerelmet testesíti meg, gyorsan idomul a mélybe húzó, sárba ragadt környezethez, amelyből hőseink sosem tudnak kitörni. Rövid idő telik el, s Versinyin olyan lesz, mint a többiek. Khell Zsolt paravánszerű dobozszínpada fölött átlátni a színpadteret határoló nyers, fekete falakra. Ahogy halad előre a történet, a tárgyak egy részét felhúzzák a zsinórpadlás magasába, ócska asztal leng a játékosok feje fölött, az ormótlan állóórát ide-oda cipelik a lecsupaszított térben. Már csak a rideg, magas falak meredeznek a kongó vaslépcsőkkel. Az időnek, kell-e mondani, meglehetősen nagy szerepe van a játékban. De nemcsak az idő múlása könyörtelen, hanem a meztelen lelkek harsány, vad viaskodása is, mely egyszerre haláltánc és csúfondáros exhibició.

És fejük felett elröpül… na nem a nikkel szamovár, hanem pár mélyre szálló szuperszonikus vadászrepülő.

Cím:  Három nővér,  Író:  A. P. Csehov,  Fordította:  Kosztolányi Dezső,  Rendező:  Keresztes Attila,  Dramaturg:  Bodó A. Ottó,  Jelmeztervező:  Bianca Imelda Jeremias,  Díszlettervező:  Khell Zsolt,  Szereplők:  Nagy Csongor,  Csiki Orsolya,  Némethy Zsuzsa,  Vencz Stella,  Varga Andrea,  István István,  Rappert Gábor,  Nagy Antal,  Péter Attila-Zsolt,  Bíró József m.v.,  Zákány Mihály,  Méhes Kati,  Nagy Orbán,  Gaál Gyula,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott
Megítélt támogatás: 13 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválja megrendezésére (2010)