A szabadulóművész apológiája – színház, koncert, kiállítás és DVD-bemutató a Bázison / Krétakör
2010.03.07.

A IX. kerületi Krétakör Bázis különálló épületrészeinek folyosóin a VALÓSÁG és LEHETŐSÉG szavak betűin át lépkedve közelítjük meg az est helyszíneit. A valóság-színház és a dokumentumfilm-bemutató a „lehetőség” térfelén zajlik, közte a koncert és kiállítás a „valóságban”. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.

Az Accord Quartet az est Apológia című koncertjén
Accord Quartet

Az újjáalakult Krétakör A szabadulóművész apológiája címet viselő projekt másfél éves alkotói periódusának lezárásaként (vagy újabb állomásaként) azonos címmel tartott összegző-bemutató estet január végén a Bázison. A „valóság” és „lehetőség” feliratok nem egyszerűen a színházi kifejezésformák új útjait kereső Schilling Árpád tevékenységének irányait jelölik, hanem az ezzel ismerkedő, illetve ezt megérteni vágyó látogató számára a befogadás hívószavaiként is működésbe lépnek. Az összművészeti beavató esten ugyanis mindenből kapunk ízelítőt: Anyalógia címen egy egyfelvonásnyi előadást látunk, amely az alkotók egyéni élményeiből és tapasztalataiból építkezve a valóságot állítja színházként elénk; kortárs zenei koncertet hallgathatunk, közben megleshetjük a bázisélet helyszíneit, a közönség számára nyitott és kialakított tereket; a szobák egyikében a projektről készült, dokumentációs kiállítás formájában kihelyezett fotók és a projekthez készült, diavetített képanyag alapján megpróbálhatjuk rekonstruálni az általunk nem látott akciókat; hogy aztán Németh Gábor Péter Szabadulóművészek Budapesten című dokumentumfilmjének megtekintésével mindehhez még közelebb kerüljünk – ám a kép az alkalomra megjelent kiadvány, A szabadulóművész apológiája című keletkezéstörténet és jegyzet valamint a kétnyelvű dupla-DVD otthoni tanulmányozásával válik teljessé.

A kiállítás
Apológia-kiállítás a Bázison

Ilyen formán a felfedezés élménye fordított dramaturgiát követ, egyrészt az alkotás folyamatához képest, másrészt a Schilling által új nézőknek nevezett ideális befogadókhoz viszonyítva, „akik a színházat nem a színpad és a nézőtér, hanem az alkotó és befogadó közti bonyolult, cinkos viszonyban keresik” (8.o.), s feltételezhetően a megtervezett sorrendiségben követték az elmúlt időszak eseményeit. A kiadványból – amelyben olvashatunk koncepcióleírásokat, installációterveket, scripteket, „szövegkönyveket”, kiáltványt, munkatársakhoz írt leveleket, feladatlistát, végül a megvalósulást értékelő beszámolót – kiderül, hogy a művészi koncepciónak megfelelő marketing nem a „kulturált elitnek szóló szolgáltatás” közönségrétegét célozta meg, hanem a civileket, azaz az utca emberét, illetve a művészetet „a közösségben való létezés és gondolkodás kutatásaként, a művészet felfedezéseként” értékelő nézőket. Ezért a Schilling és műhelye által kidolgozott merchandise afféle szűrőként volt hivatott kiválasztani azon keveseket, akik a számukra felkínált lehetőségekkel élve megmérettettek a kísérletben.

Fotók és diavetítés
Fotók és diavetítés

A nem megszokott információs felületeken kommunikált ajánlat az ARG (Alternativ Reality Game) koncepciója szerint „az emberek önállóságára és szabálykövető játékkedvére alapoz, miközben igen nagy terepet ad a véletlenszerűségnek” (26.o). A Nyitányként belvárosszerte felállított installációk (az utasterükben képzeletvilágokat rejtő autók: kristálycsillár színes matchboxok felett, gesztenyesütő platni „esővel”, plüssállat-kavalkád stb.) környezetében felfirkált és a kerékborításon megadott honlapcím felkeresésével lehetett eljutni a Gödör Klub mélygarázsába a Temető című non-stop kiállításhoz (kiégett autókban egy-egy tévé csatornái között váltogatva otthonok tévékészülékeire helyezett kamerák szemszögéből nyerhettünk bepillantást tévénéző szokásaink és szociális kapcsolataink valóságába). Innen regisztráció útján száz ember vehetett részt a szintén a Gödörben megrendezett RéS című kiállításon (óriási plazmakivető-falakon a Sárosdi Lilla és Schilling dokumentum-alakította Nő és Férfi története fotókban elmesélve), majd a kiállítás anyagát tartalmazó és azt magyarázó DVD megvásárlásával tájékozódhattak a következő akcióról, s telefonon jelentkezhettek a Laborhotelbe, amelynek valóság-színház etűdjei a Gödörben és a Bázison zajlottak. Az utolsó állomáson kapott térkép ajánlott túravonalán pedig mindenki személyes kalandvágya szerint fedezhette fel a IX. kerületet, tágabb asszociációval a várost, amelyben (nem) él.

Sárosdi Lilla és Nagy Zsolt az Anyalógiában
Sárosdi Lilla és Nagy Zsolt az Anyalógiában

Az interaktív kommunikáció e módjának azonban nemcsak formai szerepe volt, hanem tartalmi üzenetként kívánt beágyazódni a projektbe. A nyitottságra és szabálykövetésre nevelés mellett a közös játék során megteremtett „alternatív-valóság” (29.o.) a közösség magáról alkotott képének felmutatását célozta meg: a valóságra való ráismerés szándékával a változtatás egyéni felelősségérzetének felkeltését és a megújulás lehetséges útjainak kijelölését. A záróértékelésből kiderül, hogy összességében véve a kampány nem érte el ezt a célt, mert nem működtek elég jól az információáramlás eszközei, és a Krétakör korábbi nézői „nem voltak kíváncsiak az új ajánlatra”, amit „a színházi porondról való, egyesek szerint zajos, másoknak túlságosan csöndes levonulásu[n]k kétes híre táplált” (66.o.). A folytonosság tényének kommunikációja érdekében ezért a csapat a dokumentálás és az értelmezést segítő kiadványok szükségessége mellett döntött (68.o.), ami azon túl, hogy tükröt tart a valóságnak, magyarázatot ad a szélesebb közönség felé való nyitásra is. Így az összegző bemutató est mint marketingfogás egyben a kommunikáció újrafelvételének lehetőségét szolgálja: ha a magukat eddig kirekesztettnek érzők kíváncsiak, bekapcsolódhatnak az eseményekbe – más kérdés, hogy a nem személyes élményeken alapuló rekonstrukció a megvásárolt anyag szerkesztettsége okán irányított és elő-interpretált.

Különösen nehezíti a helyzetet, hogy mindannak, amit látunk, szubjektív referencialitása van, azaz vállaltan az alkotó magánéletébe ágyazott kísérletként definiálja önmagát. Hogyan lehet viszonyulni ehhez, illetve nézőként megélni azokat a színházi akciókat (az említetteken kívül ide tartozik még az Artproletarz elnevezésű városterápiás performansz-sorozat is), amelyekben valaki a legintimebb élethelyzetéből kiindulva példázatokat modellez, kérdésfelvetéseivel pedig a befogadó életének önreflexiójára kíván katalizátorként hatni? Egyéni ízlés kérdése, hogy hol az a határ és mi az a forma, amelyen belül még, illetve már érdekes lehet Schilling és Sárosdi kapcsolatának (proto)története, amelynek kulcseseménye gyermekük várása illetve megszületése. E magánéleti történés indukálta azokat a változásokat, amelyek a rendezőt személyiségének átértékelésére, az ego korlátainak felismerésére, a másik elfogadására valamint az életről való számadásra késztették, és amelynek következtében úgy érzi, a saját életünk iránti felelősség felkeltéséért nyilvános önvizsgálataiban mindent őszintén ki kell tennie a közönség elé. Ezért a(z újjá) születés a valóság és egyben a lehetőség metaforájaként új alkotói periódusának legfőbb motívuma.

Nagy Zsolt és Sárosdi Lilla. Fotó: Tóth-Ridovics Máté (Forrás: Krétakör)
Nagy Zsolt és Sárosdi Lilla. Fotó: Tóth-Ridovics Máté (Forrás: Krétakör)

Számomra A szabadulóművész apológiájából a Laborhotel illetve az Anyalógia „életszínház”-etűdjei igazolják a schillingi ars poetica működésének és lehetőségeinek leginkább perspektivikus irányát. Ezekben a „spekulatív” dramaturgia szerint modellezett valóság-színház előadásokban ugyanis a színházi keretnek köszönhetően oly módon tud megvalósulni az eszmény, amelyben „Az élet és a színház keretei szinte összeérnek. De mégsem.” (77.o.), hogy a nézőnek egyszerre van színház- és beavatásélménye, emellett megmarad a távolságtartás és értelmezés szabadsága is. Az Anyalógia esetében például a Bázis egyik szobájában kialakított nézőtéren ülünk, így ezúttal elmarad a falba vájt résen, mint térbeli „képernyőn” át a „szomszéd” életébe való leskelődés élménye, a kukkolás érzetét azonban a velünk szemben egy szőnyegen „díszletként” elhelyezett duplaágy és a házastársakat játsszó színészek, Sárosdi Lilla és Nagy Zsolt lemeztelenített közelsége és eszköztelen, azaz önmagukat saját nevükön alakító, „természetes” szereplésformálása teremti meg. Az ő (és a rendező, Schilling Árpád) személyes tapasztalataikból és életszerű mondataikból építkező lakásszínházi epizód cselekményének témája a nő és a férfi kapcsolata, gyermekük megszületése előtt és főleg az után. A felvezetésben szeretkezésjeleneteket látunk, amelyek felvillanó emlékképekként váltogatják az idősíkokat és a függőségi-menekülési viszonyokat, hogy aztán beérkezzünk a jelenbe, amelyben kettejük kapcsolatát az anya és az apa újszülötthöz való másféle viszonya és ebből adódó konfliktusa írja felül. Innentől „real-time” a történés, és hogy mégsem olyan unalmas, mint az élet, az a modellezés színházi eszközökkel való sűrítéstechnikájának köszönhető. A gyereksírást (és a gyereket) szaxofonzene (és a zenész, Lawrence Williams) helyettesíti, a „lakás” más helyiségeiben (folyosó, gyerekszoba, fürdő, konyha) zajló események pedig az ágy fölötti kivetítőn láthatók. Ez egyrészt lehetővé teszi a párhuzamos történések (a hálóban maradt fél és a másik tevékenységének) egyidejű ábrázolását, másrészt azáltal, hogy a néző számára ellenőrizhetetlen a kivetített jelenetek valóságidejűsége (azaz, hogy szinkron-közvetítést látunk-e vagy előre leforgatott filmeket), a mediatizált valóság alapélményét hozza játékba. Megfigyelni mások életét, illetve megfigyelővé válni a saját életünkben – teleregényszerű folytatást ígérő valóság-színház-show, amelyben bármikor bekövetkezhet az újjászületés.

 


Vö. Varga Sándor Márton: Csak láncainkat veszthetjük? 
Szemere Katalin: Krétakör-terápia 
Jászay Tamás: Elveszett vagy átalakult? 


Szoboszlai Annamária: A szabadulóművészetről egy szabadulóművész szemszögéből / Jegyzet a RéS-ről 
Szoboszlai Annamária: Pillanat-felvételek / Jegyzet a Laborhotelről   

Szoboszlai Annamária: Krétakörök születése / Jegyzet az Artproletarzról 

Cím:  A szabadulóművész apológiája – színház, koncert, kiállítás és DVD-bemutató,  1. rész:  Anyalógia (színház),  Rendező:  Schilling Árpád,  Videók:  Fancsikai Péter, Rév Márton (operatőr),  Szereplők:  Nagy Zsolt, Sárosdi Lilla,  Szaxofonon kísér:  Lawrence Williams,  Műszaki vezető:  Éltető András,  2. rész:  Analógia (koncert és kiállítás),  Koncertmester és zeneszerző:  Dargay Marcell,  Közreműködők:  Dinyés Dániel, Földesi Péter, Futó Balázs,  Nevelő János,  ACCORD Quartet,  Kiállítás-koncepció:  Fancsikai Péter,  Takács Árpád,  3. rész:  Apológia (filmvetítés és beszélgetés),  A film rendezője:  Németh Gábor Péter,  Operatőr:  Németh Viktor Csaba,  Főszereplők:  Schilling Árpád,  Sárosdi Lilla,  Schermann Márta,  Nagy Bea,  Kollár Adél,  Helszín:  Krétakör Bázis,  Időpont:  2010. január 28-30.,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott